Nem vacakolok ! |
|
Annyit és ahányszor lehet.
2002. 12.
Pierre alias Szatyor -------- Köszönöm TJP önzetlen segítségét, amely nélkül nem létezne ez az oldal. -------- Archives 2003. 01. 2003. 02. 2003. 03. 2003. 04. 2003. 05. 2003. 06. 2003. 07. 2003. 08. 2003. 09. 2003. 10. 2003. 11. 2003. 12. eleje -------- Akiket szeretek: De'billog Fisher99 miles neuroLOGia Plastik Roboblog Wotan... Bp.underground emese's photo blog 
|
Monday, March 31, 2003
14 óra 40 perc. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy taxit hívjak magamnak vagy hullaszállítót ? Rákerestem az "utolsó kenet" kifejezésre, de egy autókozmetika címét köpte rám a számítógép. Aztán egy nőgyógyászét. Nehéz út áll előttem... Ma reggel különös kérdések foglalkoztatnak. Miért nem tudom felhúzni a redőnyt ? Ki költözött a gyomromba ? Hogyan lesz ebből a zacskó szemétből paradicsomleves ? Miért szeretem a csöcsöket és a puncikat ? Szerethetnék-e mondjuk négy embert egyformán az ágyamban, akarhatom-e mindegyiküknek egyenlő mértékben a kielégülését vagy ez pusztán megfelelő technika kérdése ? Mennyire zavarná egómat, ha mondjuk négy lógó fasz várná tőlem a kiteljesedését ? Mire gondolhatott a liba, mielőtt megtömték ? Ki ez az ember a tükörben ? Miért hullik a hajam, ha reggel felhív a főnököm ? Mit árulnak a fejemben és miért ? Mi ez a kék folt a szemem alatt ? Miért van a szánkó az ágyam mellett ? Mennyit ihattam tegnap éjjel ? Van-e még egyáltalán telefonos segítségem ? Mennyi talány egy napra... Sunday, March 30, 2003
A középkorú nő két hatalmas PLUS zsákszatyorral szállt fel a kettes villamosra. A szatyrok pont annyira voltak elnyűttek és kikopottak, mint ő maga. Hajának lenőtt szőkesége copfban egyesült a tarkóján és bár a lábkörmeit valamikor vonzó lakkréteg boríthatta, mára pusztán ennek maradványai alól kandikáltak ki a visszahajló sárga karmok, az extrémszínű dél-vietnámi műanyagpapucsban. A sátorruha alatt még a gyakorlatlan szem is azonnal felfedezte a melltartó hiányát. Az unottan meredező mellbimbóknak még éppen sikerült elérniük azt a magasságot, ahol egy jól fazonírozott férfiember a második sliccgombját kapcsolja össze. A korszerű közlekedés minden forszát ismerő asszony ügyes manőverrel dobta le magát egy megüresedett ülőhelyre, majd valahonnan a zsákruhája bugyrából előkapta a többszörhasználatos és igen megtépázott papírzsebkendőjét. Talált még benne helyet. Mivel nagyon takarékos szemléletű nő volt, ezt a zsepit használta mindjárt a homlokának áttörlésére is. Ami pedig megmaradt, azt eldugta a nehezebb időkre. Pillanatnyi elrévedését a mobiltelefonjának elképesztő csengetése szakította félbe. Az egész villamos utazóközönsége várta, hogy elnémítsa végre azt. De még ezután is tudta fokozni elképedésemet: - Tessék...Igen, ingatlanközvetítő....az huszonnégymillió, de ha sok, akkor tudok olcsóbb lakásokat is.... Sajnos ekkor le kellett szállnom. Pedig istenbizony szívesen végighallgattam volna az ajánlatait. Saturday, March 29, 2003
A feka céllövöldés kaján mosollyal rakta be az utolsó skúlót a légpuskába. Az áldozata, a nyereményt tartó négy hurkapálcából hármat már kilőtt, de az utolsót csak nem akarta eltalálni. Több lövésnyom is volt a pálcika szélein, de az az egy bizony még állta a sarat. A sólyomszemű mesterlövész a megszerezhető ajándék értékének a többszörösét fektette már be a töltényekbe és egy utolsót még becsületből küzdött: most vagy sikerül, vagy feladja és megalázottan távozik. A kis Pi ott állt mellette és feszülten figyelt. Arcán jól láthatóak voltak a vurstliban töltött másfél óra nyomai. Először volt életében egyedül ilyen helyen és nyolcéves korához képest sok mindent kipróbálhatott. A szélsebes körhintázások, a fizikai próbatételek, valamint a sör- és kolbászillatba burkolózott vidám forgatag hamar elnyelte a búcsúra kapott költőpénzét. Az elfogyasztott vattacukor és törökméz ragacsos-koszos díszítést adott az arcának, hiszen a szabadság hangulata tiszteli a zsebkendő tisztaságát is. A pajkosan nyitott sliccű nadrágjából kicsúszott ingalj és az orrából a szája felé vezető két kis takonycsík kontúrjai a gondtalan szórakozás benyomását kelthették az őt megfigyelőben. Egy lövésre való pénze maradt. Betáraztatott és készenlétben tartotta a puskát. A kis Pi tehát ott állt zsákmányra éhesen, hogy ha a béna kincsvadász mégsem találná el azt az értékes hurkapálcát, akkor ő is próbára tehesse a csúzliján már a végletekig kidolgozott céllövő-tudományát. Sólyomszem csalódottan rakta le a fegyverét. Pi ezzel egyidőben megnyalta a szája szélét (ezt a szánalmasan hülye szokását felnőtt korára is megtartotta a nagy feladatok kihívása előtt) és lövésre emelte a magáét. A sóher tulaj azonban nemet intett neki és újabb pálcákkal erősítette fel a hőn vágyott nyereményt. Pi csalódottsága bosszúért kiáltott. Az indulattól fátyolos tekintetét körbejáratta az ajándékokon, amikor megpillantotta a hathurkapálcás barométer-házikót. Megnyalta a megnyalandót és NEM a hurkapálcára, hanem a nyeremény kellős közepére célzott. Őt is meglepte egy pillanatra, ahogy az, a találatot követően darabokra esve hullott a földre. A fukar mentalitású tulaj nyakán ugrálni kezdett a gallér, majd kitört belőle az üvöltés is. Pi ijedten dobta el a légpuskát és futásnak eredt. A háta mögül érkező vad szitkozódások csak növelték boldogságát. Hazáig rohant. A kapuhoz érve elégedetten törölte szutykos orrát az ingujjába: ma már FEGYVERREL szolgáltatott igazságot. Friday, March 28, 2003
Akkor megkérdezte, hogy beengedem-e. Olyan furcsa kérés volt ez, hogy egészen meglepett. Azt mondtam, hogy már BENNEM van az anyag. Azt felelte a hang, hogy nem erre gondolt. Azonnal egy fejem köré csavarodó kígyót láttam, s láttam, ahogyan kinyílik a fejem, mintha kettévágták volna az agyamat. Olyan volt, mint a méhkas. Kígyók tucatjai jöttek, s belecsússzantak agyam alagútjaiba. Először csodás érzés volt, olyan mintha hatalmas erők áramlottak volna belém. De egyszer csak KÉTELKEDNI kezdtem, vajon beengedjem-e őket. Eszembe jutott a barátom figyelmeztetése, hogy egyes szellemek jók, mások rosszak. Attól tartottam, hogy egy gonosszal van dolgom. Mi van, ha nem az anyag szelleme volt ez, vagy ha az is, mi van, ha egy sötét, rémes oldala annak ? Megkérdeztem a hangot, hogy mit jelentenek a kígyók - miért kellett belém jönniük -, de nem kaptam választ. Részben azt gondoltam, hogy próbának vagyok kitéve. Másrészt viszont tudtam, hogyha a kígyók befészkelik magukat az agyamba, sosem szabadulok meg tőlük. Ez rémes gondolat volt. Hirtelen rájöttem, hogy ki kell szednem azokat a kígyókat az agyamból. Elkezdtem őket a farkuknál fogva kihuzigálni. Erősek voltak, s nehéz volt őket kiszedni, de minél tovább küzdöttem velük, annál biztosabb lettem benne. Az életemért küzdöttem. Attól tartottam, hogy ha elvesztem a játszmát, örökké a rabszolgájuk maradok. Mihelyt kirántottam az utolsó kígyót, KÉTELKEDNI kezdtem a döntésemben. Úgy éreztem: lehet, hogy elbuktam a vizsgán, s különleges alkalmat szalasztottam el. Megkérdeztem a hangot, miért tűnik úgy, hogy vizsgáztat. Azt válaszolta a hang, hogy már annyi ajándékot hozott az életembe, hogy igazán lehetne bizodalmam és HITEM benne. Nem hangzott dühösnek vagy csalódottnak. Csak annyit mondott, hogy nem kérhetek ennyit anélkül, hogy ne adnék valamit ÉRTE. A mai bejegyzést The Tornado-nak ajánlom. Thursday, March 27, 2003
A derék műsorszerkesztők az inkontinencia-reklám és Stohl András közé beékelték a Chris Robinson által készített Alicia Keys klippet (Fallin'). A klipp vége, látogatás a börtönben: az elítélt fiú bocsánatkérően felnéz a lányra, akinek az arca egy mosolyban megenyhül. Ez a mosoly maga a Befogadás, a Megbocsájtás és a Teremtés egybegyúrva ! Ahányszor megnézem, beleborzongok. Mitől képes ez a NŐ ennyi mindenre egyszerre ? Be kell a seggnek szarni. Kedvesemnek nagyon fontos volt, de én elfelejtettem. Kiment abból az ostoba fejemből, vagy már bele sem fért, mert elfogyott a hely. Pedig többször szólt, figyelmeztetett, felírta, telefonált nekem, de az a kis fickó itt a homlokomban elmélázott-láblógázott, nem figyelt az időpontra és tessék most itt a sértődés. Most már mit sem ér a puszta bocsánatkérés, amikor a bűntudat és a szégyen mardos. Vezekelnem kell. - Miben segíthetnék itthon ? Levigyem a szemetet ? Hagyd csak ott, majd én elmosogatok ! Hozzak a péktől néhány friss kiflicskét ? Ugyan már egy kis testmozgás nem árt meg nekem ! Majd én kiteregetek a mosógépből ! Mesélj addig nyugodtan az osztálytársaidról, tudod mennyire lenyűgöznek ! Anyukád háta egyébként hogy van ? Leugorjak a boltba egy kis zsírégető csokoládéért ? És mit mondott Neked erre a házmester ? Semmiből nem áll összeütnöm valamit vacsorára ! Hogyne olvasnék fel hangosan Neked, csak ülj le ide a fotelba ! A lábfejedet ne masszírozzam át ? Miből gondoltad, hogy engem nem érdekel az új profitorientált szociológia ?! Micsodát ? Kovászos uborkát ??? Ugye minden rendben ? Deeehogy ijedtem meg ! Hogy én is figyelhetnék néha a naptárra ? Jó lesz ilyen melegen a víz a kádban ? Fürdősócska ? Gyertyafényecske ? Persze, hogy lekrémezlek ! Igen, nekem is nagyon szimpatikus Luvnya (vagyhogyfaszombahívják) ! Hogyne hallgatnám szívesen az Ákost én is ! Hangosabbra ? Persze, hogy megitatom ! Még a halakat is... Én annyira belefáradtam ebbe, hogy azonnal el is határoztam: ezentúl sokkal jobban odafigyelek a Kedvesemre. Bár az Ő véleménye szerint ez mindennap így megy, csak éppen fordított felállással. Bólogattam, de már nem hallottam. Beosontam a fürdőszobába és a kádban elaludtam... Wednesday, March 26, 2003
A szerelő ma azt mondta nekem: - Ne haragudjon, de ezt le kell fényképeznem ! Mégis mennyivel mentek maguk, hatszázzal ? Oda is állna a kocsi mellé, ha megkérem ! Utoljára ilyen felhajtást egy fogászaton hallottam, ahol a fogorvos a páciense szájába dugta a videókamerát. Majd kihátrált belőle és rázúmolt a beteg fejére. Csakhogy valamivel tudja később dokumentálni, hogy az az éktelenül ronda fogazat valóban egy emberi száj része volt... Tegnap rossz gyerekek voltunk. Amikor az almaszínű, ravatal kinézetű Chrysler a vidéki főúton leelőzött bennünket, a sofőrje szemetszúróan gőgös pillantást vetett felénk, amivel tulajdonképpen az arcunkba dobta a kesztyűjét. Aztán a következő benzinkút mellett elhaladva láttuk, ahogy tankol és frissítőzik a muksó. A mi fejünkre pedig rátelepedett a kisördög és a szemünkbe lóbálta a lábát. Nem vertük meg. Mást eszeltünk ki a kólásüveg külsejű fickó ellen. Mély lélegzettel úgy fordítottuk hátra a bézbólsapinkat, ahogy Ciceró tehette azt, a Catilina elleni vádbeszédénél. Kicsit följebb pedig bevártuk a hájfejű közellenséget. A mi autónkat (picture on hey-day) ugyan csak most hoztuk el a lakatostól és a hosszú kihagyás és töredezettség jelentősen megkoptatta a fürgeségét - a motoron bizony az erős hanyatlás jelei mutatkoztak-, de most fel KELLETT idéznie a fiatalos lendületét. Ehhez mi minden segítséget megadtunk neki. A következő kilométereken egyetlen cél vezérelt bennünket, hogy minél szélesebbek legyünk az úton, hogy ne lehessen megelőzni bennünket. Hatalmas fékcsikorgással ért utol és szorult be mögénk a gyökér. Innen kezdve folyamatosan dudált és integetett felénk. Nekem azonban nem is volt időm figyelni rá, mert a mellettem ülő Laci barátom valami igen érdekes történetet mesélt az Ő édestestvéréről, amiért én csupa fül voltam. Aztán vidám dalocskákkal szórakoztattuk egymást és közben egyáltalán nem figyeltünk hátra, hanem végig úgy tettünk, mint két mentálisan is gondozásra szoruló nagypapa, akiknek a hallókészülékéből kimerült az elem. - Hallga csak ! Ez nem dudaszó ? - fordult felém csodálkozón Laci, mikor a szembejövő forgalom előzésre kínált alkalmat. Ekkor én zavartan körbenéztem, teátrálisan észrevettem mögöttünk a krájzlerest és (bocsánatkérően) gonoszul visszakapcsoltam két sebességet, miközben felpörgettem a PORSCHE-motort. A SACHS kuplung már tudta a dolgát. Mintha nitrót cseppentettünk volna az üzemanyagba. A következő városban a lámpánál bevártuk a faszfejet. A kocsi mellett álltunk a lökhárítóra tett lábakkal és diadalittasan belenéztünk az arcába. Csendben és alázatosan ült a kocsijában. Látszott az arcán, hogy sokkal tartozik még a bankjának. Mi pedig megvártuk, amíg eltűnik a kanyarban és csak azután telefonáltunk az autómentőnek a szénné égetett motorunk ügyében... Tegnap bennünket nem győzhetett le egy ilyen szánalmas amerikai kocsi. (főleg nem ilyen színben). Mert tegnap nagyon rossz gyerekek voltunk. ("Egy kiszolgált motor megérdemli a szép halált." in memoriam Ferdinand Porsche) Monday, March 24, 2003
Este negyed órával a kezdés előtt érkeztem a színházhoz. Meglepődtem, hogy a mindig pontos Gábor még nem volt sehol. Az utca túloldalán megállt taxiból végre kikászálódott tagbaszakadt alakja. Valami azt súgta nekem, hogy nem lesz zavartalan a színházi esténk. Például a kabátján fellelhető rejtélyes sárfoltok sokat tompítottak, amúgy divatos eleganciáján. Azután egy pillanatra úgy tűnt, hogy elveszíti a fejét is, mivel kiszállásnál megbotlott a bal kezében és a kobakjával kishíján beszorult az útszéli kanálisba. A magyarázatként hozzám intézett magányos monológjából kiderült, egy nagystílű spekulánsbanda rávette, hogy minden félretett pénzével játssza meg a ruletten a piros színt. Ez az ésszerűen kidolgozott kombináció - és a szerencsevadászat légies mámora - számára végzetesnek bizonyult. A golyó a valószínűség-számítást rosszul ismerhette vagy talán a piros szín látványától csömörlött meg, de mindinkább fekete színnel kacérkodott. Gábor pedig, pénze már nem lévén és hogy valamivel elüsse a kaszinóban hirtelen rászakadt szabadidejét, gazdagon fogyasztott az elé rakott ingyen italokból. Így aztán rózsás kedvében érkezett a színházhoz, ahol előszeretettel adott elő vidám részleteket a Bee Gees együttes Stayin' alive című számából. Sokat nem tudott belőle, leginkább ez az örökbecsű rész maradt meg benne, hogy : "feel the city breakin' and ev'rybody shakin' and we're stayin' alive, stayin' alive. ah, ha, ha, ha, stayin' alive.". A Gibb fivéreket is megszégyenítő hangja viszont üvegrepesztő erővel emelkedett a tömeg fölé. Mindezt a nyolcvanas évek feminin diszkómozgásával fűszerezte. Ha pedig éppen nem énekelt, akkor inkább maga elé meredt, vagy meglepetésszerűen felkacagott, majd váratlanul zokogni kezdett. A színpadkép azonban ennyi antrét nem bírt el - a tömeg türelme is lassan felőrlődött -, ezért összeszedtem keszeg testemet és hónom alá kaptam ezt az undorító türelemmel sztéjinelájvoló manust. Hazavittem. A felesége - kihasználva az alkalmat végre - mindkettőnk felé kifejezhette nagyrabecsülését és bár a szavakra nem emlékszem pontosan, de biztosan tartalmazták az "ez is miattad van" szófordulatot is. Sajnos mást is, de azt ez a napló nem bírja el... ("We can try to understand... " - Bee Gees: Stayin' alive)  A titkárnő című film plakátja engem mélységesen felháborít !
Az a póz, ahogy a hölgy lehajol és átfogja a bokáját, miközben nekem a miniszoknyával éppencsak eltakart fenekéről kell ábrándoznom ! Vérlázító, hogy egy ilyen kihívó képpel próbálnak felhajtást csinálni egy ócska filmhez ! Nem ! Azért sem megyek el megnézni ! Hiába is ez a homályos érzékiség ! Talmisága megakadályoz abban, hogy nyitott érdeklődésem csírájának akárcsak töredékét is rááldozzam, mert ÉN igényesebben akarom eltölteni a szabadidőmet ! Nyilvánvaló, hogy egy gyenge fantáziával megáldott alkotó követhette el ezt a stílustalan, vérszegény alkotást. No persze én csak megvető pillantással illetem a szemem sarkából, de látom, hogy derék férfitársaim bizony kidülledt szemekkel válnak karmazsinvörössé a megbotránkozástól. A plakátból egyébként az sem derül ki, hogy hol játszák a filmet és mikor ? ...és könyörgöm, legalább a hölgy telefonszámát feltüntették volna...(valaki nem tudná megszerezni nekem?) Sunday, March 23, 2003
Ma aztán az is kiderült, hogy nem felelek meg az élet- és vagyonbiztonsági követelményeknek. Sajnos egészségre ártalmas vegyianyagokat tartalmazok, valamint a kihulló hajszálaim könnyen lenyelhetők, illetve belélegezhetők. Holnap szerintem be is fog tiltani a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség... Saturday, March 22, 2003
Basszus ! Ma reggel kiderült, hogy a szén és a gyémánt ugyanaz a molekula, csak más térbeli elhelyezkedéssel. Nekem pedig csak zakatolt az agyam, mint egy gőzgép és hirtelen nagyszerű ötletem támadt ! Tehát a mai kísérletem tárgya: a Karcsi bácsi sufnijában talált széndarabot olyan térpontra helyezni, ahonnan gyémántnak látszik. Ma mással nem is fogok foglalkozni, minthogy ezt a kényes és bonyolult feladatot megoldjam. Ha megtalálom ezt a pontot a térben, akkor aztán eladom a gyémántot tetemes haszonnal és veszek a pénzből sok tüzelőt és akkor odateszem azt is és eladom még több pénzért és akkor veszek még annál is több tüzelőt és odateszem és akkor.... Hatalmas igény lesz a munkámra, nem kell többé lemenni dél-afrikai bányákba, bezárhatnak a gyémánt-nepperek, mert automatikusan mindenki hozzám fordul a drágakövekért és én mindenkinek majd adok belőle jó sok pénzért és gyémántból lesznek még a fogprotézisek is és ezerszer is kifizethetem végre a nyomorúságos számláimat és a főnököm pedig bekaphatja kétszer-tízszer-százszor és lesz helikopterem és űrhajóm is kettő, mert a végén még több és még több... Na. Végre tisztán látom a jövőmet ! Anyám, látod érdemes volt küzdened velem ! Tehát nem kell hozzá más, csakhogy kellő türelemmel megtaláljam a tér ezen pontját. Tér és idő. És iszonyatos nagy vagyont szedek össze, mert higgadt és üzleties gondolkodással a pénzből veszek majd még több... Friday, March 21, 2003
Egyelőre tisztázatlan okokból, egy jambó sapkába öltözött tömegmagyar és látványférfi, tegnap éjjel a rakadópart alsó kövei közt, stokk egyedül megkezdte a rendes évi fizikai felkészülését. Egy üveg különleges tisztaságú, pesti csapvízzel és nagy elszántsággal átfutott MÉG a Szabadság hídon is. Közben a tüdeje tréfás sípolással szórakoztatta az őt bámuló tömeget. A híd pesti végére érve azonban ez a szerve a homlokába költözött. Megmaradt lehetőségeivel rákoncentrált a felé közeledő taxira és leintette azt. Kedvét azonban nem szegte. Jóllehet ma éjjel inkább kártyamutatványokkal fogja szórakoztatni a hídrajárókat... Ajánlat: Hogy kinek és mit üzen a meztelen és öreg testek látványa, megkevert genitáliákkal a Vaclav Nyizsinszkij koreográfiája alapján Katarzyna Kozyra által készített Tavaszi áldozat című balettfilmben? A Ludwig Múzeumban el lehet dönteni. Azonban nem érdemes elmenni mellette. (nur kukken itt) . Thursday, March 20, 2003
Sz. most már maga akarta szavatolni a vita tisztaságát. Fejlett igazságérzetéből fakadóan már gyerekkorában is utálta, ha egy nagyobb és erősebb gyerek, a gyengébb és kisebb fejével fúrt alagutat a homokvárba. A mostani kocsmai disputa is hasonló emlékeket ébresztett benne. A mérkőző felek egyike egy kákabelű fickó volt; az őt éppen bedarálni készülő másik pedig egy négy köbméterrel nagyobb ismeretlen. Békeharc ünnepelt hőse az ilyen mesebeli helyzeteket valósággal szomjazza. A férfi és férfi közti összecsapást. Vakon megbízott saját nevelésű izmaiban és az utcán szerzett tapasztalatában. Sz. tehát nagy és széles arccal, laza, ruganyos léptekkel érkezett a vitázó militarista románchoz. Ismét igazságot tesz, meg fogja védeni a gyengébbet. Vidáman érkezett, mint aki éppen a lottónyereményét készül átvenni. Útközben megpróbálta számba venni az ellenfél gyenge pontjait, vajon melyik ponton kezdje a mészárlást. Bár nem látta jól a bengát, úgy gondolta először könnyed hanglejtéssel felcsicsergi magára a figyelmet. - Hé ! - próbálkozott tömören. Egy hajókürt válaszolt. A dzsungelharcos benga fickó visszafordult és úgy rúgta szájba Sz.-t, ahogy azt kizárólag halivúdi szuperprodukciókban látni. Sz. meglepett arccal indult a légtérbe. Három asztalt sodort hurrikánszerűen magával, majd a sarokban tétován és bizonytalanul lábra állt. Egy foga már bánta meggondolatlanságát. Zsebrerakta, ahogy gyerekkorában a tejfogait is. Megnyalta a szája szélét, elismerően bólintott és ismét előrelendült. Meglengette kimunkált öklét és pont egy olyan jobb egyenest küldött a benga állára, amiről a szakirodalom röviden ennyit ír: tökéletes. Az irodalmi hatás azonban elmaradt. Sz. folytatta. Most már az általa ismert összes tudományos módszerrel megpróbálta bizonyítani azt a hipotézist, hogy a bengát igenis bele tudja döngöli a betonba. Nem táplált dogmatikus nézeteket arról sem, hogy a lefejelés avagy a tökönrúgás alkalmasabb módszerének igazolására. A tézis szerint a bengának ekkor már vérző fejjel, malachangon kellett volna nyüszítenie az életéért, de az elrontott nullhipotézis miatt csak egy groteszk vigyor volt az arcán. Sz. most már nem idegenkedett attól sem, hogy a térdével és a könyökével is érveljen. Egyszerűen károkat akart okozni a benga egészségében. Az ellenfél azonban jobb napot fogott ki. Ügyesen hárított és riposztozott. Sz. ettől elkedvetlenedett. Már nem volt jókedvében és innen pusztán az udvariasság késztette arra, hogy a kákabelű érvelése mellett kardoskodjon tovább, hiszen igazán azt sem tudta, hogy miről volt szó. Később aztán fény derült arra az örök igazságra is, hogy a gyengébb nem mindig ártatlan. Sz. azonban ezt már csak több kiló jéggel a fején tudta meg. El is határozta, hogy mostantól a világbéke helyett inkább az esőerdőket fogja védeni... Wednesday, March 19, 2003
 Mintegy öt éve nyitom ki a szemem reggelente erre a képre. Az Öreg minden reggel ott ül az ágyamnál, lenéz rám az újságjából, majd tisztán és érthetően azt mondja: "kelj fel gyorsan te széltoló, hiszen már én is a déli újságomat olvasom! Fogadjunk, hogy tegnap sem fejezted be ...." Ilyenkor félbeszakítom a számonkérését, a fejemre húzom a takarómat - hogy elmémet a fontos napi dolgok foglalhassák el-, aztán mégis inkább kikacskázom az ágyamból, bekapcsolom a lemezjátszót, benyomom a kávéfőzőt, a tükörben megnézem rusztikus felsőtestemet, aztán gyorsan visszabújva még egy kicsit: álmélkodom az Öreg vonásaiban. Néha szigorúság, néha engesztelés, de mindig vidámság és megbocsájtás árad felém testi nyugalmából és lelki békéjéből: ilyen érzelemgombócokat küld minden reggel, hogy NEKEM jó legyen a napom.
Aztán visszafordul az újságjába és folytatja az olvasást. Ma reggel aztán Django Reinhardt és Stephane Grappelli Swing from Paris című lemeze is magával hozta, hogy ne csak a borongós oldalát lássam a mai napi történelemnek. Ma kicsit ábrándozós, mélázós napra keltem. Ő egyébként Paul Cezanne apja. Kicsit az enyém is... . Tuesday, March 18, 2003
48 óra. A MI védelmezőnk ma reggel ennyi időt adott a menekülésre a kurtafarkú ellenségnek. Utána pedig jól odavág annak a butaarcú népnek, amiért hagyták magukat behálózni egy piszkos diktatúra részeként. A MI kérésünkre megregulázza a retkeslábúakat és nyíltan demokratikussá BOMBÁZZA azt az egész kibaszott országot. Miszter Dáblju türelmének tehát vége és két nap múlva jó beledurrant a rusnya arab seggekbe. Gyerekekébe, asszonyokéba, öregekébe. Fröccsenhet végre az agyvelő, szakadhatnak a végtagok, vér boríthatja a jajveszékelőt. A Rend védelmében. Kevés az időm, mert sietnem kell aranykeretbe foglaltatni ezt a fényképet, hogy bármikor elidőzhessek az Ő látványában. Hiszen én a JÓ oldalon állok... Rábasztunk.  Monday, March 17, 2003
Vasárnap vendégségbe voltunk hivatalosak Kedvesem egyik dúsgazdag rokonánál. A hátam közepére nem kívántam ezt az ebédet, de Ő hetek óta rágja a fülemet, hogy menjünk el, legyünk túl rajta és különben is: "ennyit igazán megtehetsz értem". Az akcióterv: rövid bemutatkozás, egymásra ámulás, ebéd, kártyázás és felszívódás. Én sem Armani öltönyben érkeztem, mégis tolakodóan túlöltözöttnek éreztem magam, mikor kinyílt az ajtó. A negyvenes évei közepén járó házigazda könnyű, otthonos öltözetben fogadott bennünket (alul bugyikék mackónadrág cukorspárgával átkötve, fent könnyed eleganciával lepörköltözött narancssárga póló "ENERGY" felirattal). Piszok gazdag család, de az öltözködésben biztosan kerülik a fényűzést. Mint kiderült, már annyira jómódúak, hogy még az aranyozott bidéjüket is csak szájöblítésre használják. "Szeretem a görög kúturát" - mutatta nekem visszafogott pátosszal az ultramodern házimozi-rendszerét a házigazda, melynek külön hellenisztikus hatást kölcsönzött, hogy hangszóróit korinthoszi féloszlopfőkbe építette. A magasabb hangok kiemelését Platon és Szokratesz gipszből megmintázott feje vállalta: a SZÁJUKBA rakták a magashang sugárzókat... Hogy a technika-kényelem-művészet triumvirátusának ezt a merész kompozícióját pusztán gyerekes csíntevésből javasolta-e a lakberendező, azt örök homály fedi előttem, de a család elégedetten éli mindennapjait ebben a "mimégeztis megtehetjük" sújtotta környezetben. - Najsmonncsak, mivel is foglakozol te tulajdonképpen ? - kérdezte ebéd közben a családfő, a szájában hat-nyolc darab főtt csirkenyakkal. Megmondtam a publikust. - Najsabbó' meg lehet élni ? - hörögte kérdőn torokból és felkrákogott néhány, a gyomra felé igyekvő csontmaradványt. - Nem, de rendszeresen igényelünk tanácsi segélyt. - próbáltam szellemeskedve feloldani a háziúr haláltusáját. A család nőtagjai riadtan összenéztek. A férfi abbahagyta a törékeny csirkecsontok feldolgozását. - Naédeslyányom, ha gondtalan életet akarsz Magadnak, gyorsan keress inkább egy másik férfit, mereza fiú nem Hozzád való ! - fordult bölcs előrelátással, ellentmondást nemtűrően a Kedvesem felé. Én pedig azonnal tudtam, hogy igaza van. Pontosan ILYEN józan és éleslátó szemléletet szeretnék magamnak mihamarabb. És egy ilyen házimozi-szettet. Sunday, March 16, 2003
Tegnap ünnep volt. A derék honvédők egy katonai pontonhidat vertek a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogda és a Parlament közé. Jelképként. Saturday, March 15, 2003
A környezetemben mindenki nagyon elégedetten nyilatkozik a globális helymeghatározó rendszer (GPS) előnyeiről. Én viszont kifejezetten boldogtalan lennék, ha éjjel-nappal egy műhold követne. Megelégszem én azzal is, ha a Kedvesemmel teszi ugyanezt... (barzini barzini barzini barzini barzini) Friday, March 14, 2003
Az álmok valóra válnak... A csengetésre a bejárati ajtómat kinyitva egy üveg Gragganmore mosolygott vissza rám. Aztán Barzini, a gyerekkori barátom. Valakit azonban takart a háta mögött. Azt a nőt, aki az utóbbi időben érzéketlen szívét ismét megdobogtatta. Azonnal megértettem miért. Barzini a lány bemutatását láthatóan igyekezett a lehető legünnepélyesebbé tenni. - Ő, Mireille... - mondta az álnok, émelyítő nyájassággal. Megkövülten álltam az ajtóban... ....cirka tizenhat évesek lehettünk, amikor szülői felügyelet nélkül tölthettünk néhány napot egy balatoni nyaralóban. Hat fiú. Királyok voltunk. Azt vettünk a vegyes boltban, amit akartunk és annyit amennyit elbírtunk. Egyetlen határ volt: a pénzünk, amit be kellett osztanunk. A magunk módján meg is tettük. Első nap feltankoltunk szesszel, üdítővel, szotyival, cigivel, csipsszel, csokoládékkal, majd a végén tíz tojással és egy üveg csemege uborkával növeltük a komfortérzetünket és hogy ébren tartsuk a felelősségtudatunkat. El sem tudtuk képzelni, hogy létezik ennél nagyobb szabadság. Egész nap lubickoltunk, zenéltünk, fociztunk, stuffolgattuk és stírőltük a csajokat a parton. Minden este betámadtuk a parti diszkót és csipegettünk a szűzekből. Az utolsó napokban voltunk, amikor kifogytunk minden tartalékból. Mindent fölzabáltunk a hűtőből és a kamrából, de még az ótvaros szilvalekvárokat is, amiket első nap még biológiai fegyvernek nyilvánítottunk. Már nem volt önálló kétforintunk sem és leírhatatlanul éhesek voltunk. Csigákat hajkurásztunk a kertben, de talán mindannyiunknak jobb, hogy egyet sem találtunk. Elterveztük, hogyan fogjuk kirabolni a hentesüzletet, majd rögtön utána a péket is, bár ebben a műfajban még csak az elmélet volt az erősségünk. A szomszéd nyüves kutyája is bekerült a látókörünkbe és felvettük a prédalistára. Akárcsak a teljes balatoni békaállományt... Kínunkba végül lementünk a partra és a pecásoktól kunyeráltunk halakat. Csakhamar megszánt bennünket egy krapek és kaptunk tőle néhány keszeget. Diadalittasan rohantunk haza és útközben nagyokat nyelve, egymást túllicitálva kiabáltuk, hogy miként kell paprikás lisztben megforgatni és hirtelen kisütni a tetemeket... Na igen... A tetemeket. De hogyan lesznek az élő halakból tetemek ? Ezen a tűzkeresztségen még egyikünk sem esett át. Halat eddig még nem nyírtunk ki. Rudi azt tanácsolta, hogy feszítsük ki őket és ő majd egyenként lenyilazza mindet. Barzini szerint pusztán a kést kell jóirányból a szívükbe döfni. Egyikünk azt tanácsolta, hogy ássuk el őket, attól majd jól megfulladnak. Másikunk szerint Gábor tornacipőjének sajtos lehellete biztosan halálos lehet erre a fajra, hiszen már mi is meg-megszédültünk tőle. A Gondviselés végülis megkímélte a halakat ezektől a válogatott szörnyűségektől, mert mire hazaértünk a hangzavartól mindegyik elpusztult. Na és most ? Hogyan tovább ? Abban ismét egyetértettünk, hogy ami a dögök belsejében van, az nem lenne hasznos ugyanott nálunk. De hogyan kell kicsalogatni a halbelsőt ? Ekkor valamelyikünk úgy döntött, elég: mi így együtt túlságosan ostobák vagyunk, talán ha szétszóródnánk...különbenis a haltisztítást fortélyait valószínűleg bármelyik járókelő ismeri, ezért ki is ment a kapu elé és az első arra tévedőt leszólította. Így ismertük meg Mireille-t. Négy évvel volt idősebb nálunk és a tetejébe gyönyörű is: a megtestesült Madonna. Mosolyogva bejött hozzánk és negyedórán belül rotyogtak a halak a forró olajban. Mi egymást taposva próbáltunk közelebb kerülni hozzá és a mutáló hangunkkal minél idősebbnek mutatkozni, de a mikor a hülye Barzini azt mondta, hogy nem tudja, hogy fogja ezt a történetet elmesélni az otthon maradt gyerekeinek, akkor kidőlt a bili. Azon a nyáron mindannyian szerelmesek voltunk Mireille-be. Ott, azon a délután a halbelsőségek összebilincselték a szívünket. Mondhatnám gyenge zárásként, hogy azóta is minden halbelsőről Mireille jut az eszembe. Pedig így van... ... Megkövülten álltam az ajtóban. Mireille nem lehet CSAK az övé ! Mireille mindannyiunkké. Próbáltam megmaradni a gyakorlati élet talaján. Sajnáltam önmagamat és a gyerekkoromat. Az álmok tehát szertefoszlanak. Mától pedig utállak barzini (csupa kisbetűvel) ! Thursday, March 13, 2003
Nézegetem a sokatpróbált felsőtestemet a tükörben... Oly rövid már az idő, vajon lehetne még belőlem is EU-szabvány ? Csak néhányan lézengtünk a buszon, amikor felszállt a fickó. Az a fajta ürge, akit ha megpillantunk, rögtön elhatározzuk, hogy INKÁBB szeretni fogjuk. Egy tonna sűrű izomzat. A másik, ami feltűnt rajta, hogy nem volt nyaka. A feje közvetlenül a mellkasából nőtt ki. Erre a kötött típusra mondják azt a sportpályákon, hogy nem fordul, hanem kanyarodik. És ez a valami nagyon morcos volt. Feltehetően rossz híreken rágódott és nemigen volt kedve élvezni az ablakonkibámulást sem. Fortyogott magában, ami részben azért volt ijesztő, mert hangosan beszélt a mellette álló RÚDDAL, másrészt a buszon utazóknak bizonytalan messzeségbe került a következő leszállóhely, mint menekülési lehetőség. Ettől aztán mindannyiunknak rossz kedve lett. Sajnos a rúd is hibázott. Egy körmönfont kérdésre rosszul válaszolhatott, mert az ipse váratlanul belekaratéjozott egyet. Felszisszentünk. Most aztán különösenkimondhatatlanulnagyon dühös volt. Elő is vett egy cigarettát és rágyújtott, hátha ez gyógyírt nyújt majd háborgó lelkének. Kedvesem ekkor talált rá arra a pontra, ahonnan egy izgalmas beszélgetést lehetne kezdeményezni ezzel a Gólemmel. - Itt nem lehet dohányozni ! Szóljál neki ! - jelezte felém iránymutatón. - Éééén ? .... Különben is úgy tudom, hogy neki lehet...igen, neki lehet... - válaszoltam nem túl határozottan és figyelmesen vizsgáltam tovább azt az érdekes piszokfoltot a cipőm hegyén. De még ma reggel is azon törtem a fejem, hogy vajon komolyan gondolta-e ezt a kérdést... Wednesday, March 12, 2003
A nagynéném alig egy hónapja tette le a jogosítványt. Valahányadszorra. Két hete pedig vett magának egy ÚJ kisautót. A tegnapi forgalmi helyzet (mellékutcából balra kifordulás, nagyívben főútvonalra) sajnos megoldhatatlan problémát okozott neki. A kanyarkombináció kellős közepén ugyanis a kezében maradt a sebváltóGOMB. Az ilyen fordulatok persze mindenkiből más és más reakciót váltanak ki. Nagynéném találékonysága erre helyzetre lényegesen egyszerű volt: alaptalan bizalommal magára hagyta a kormánykereket és menet közben elkezdte visszapasszítani az öntudatára ébredt műanyag gombocskát a sebváltórúdra. A kocsi nem tudván mit kezdeni a hirtelen kapott szabadsággal, megmég fiatal volt és szeles (hiszen 361 km -háromszázhatvanegykilométer- volt az órájában), ezért oldott hangulatban a szemközti fának szaladt. Az égieknek köszönhetően nem nagy sebességgel, pusztán annyira, hogy a roncstelepen pont egy zacskó zizit adjanak érte és még Nagynéném is sértetlenül tudjon kiszállni belőle. Ekkor felhívott engem. - Balesetem történt, oh mon Dieu (Istenem) és elfolyt a hűtővizem... egyáltalán van ebben a szarban hűtővíz ? Itt áll mellettem pour l´instant (pillanatnyilag) egy ember és EZT állítja. Tojok rá pour moi qui concerne (ami engem illet), de mégsem szeretném a nap hátralevő részét itt tölteni, nem tudnál segíteni nekem, drágaságom ? A nehéz pillanatok mindig közelebb hozzák a családomat... Tuesday, March 11, 2003
Pontosan érkeztem, de a váróteremben már ketten ültek. Az egyikük észrevehetően az életéért küzdött, míg a másiknak már a tekintete is üvegesedett. Egy ellenszenves titkárnő rohant elém és egyeztett. Már egy hónappal ezelőtt bejelentkeztem. - Sajnos a doktor úrnak ellopták a határidőnaplóját és különben is ma rettenetesen fáj a foga. Egy másik időpontban kell visszajönnie... - mondta a héjaarcú kisegítő. Kedvesem intézett mindent. - Hidd el, Ő segíteni fog ! - vigasztalt mindig. Ideges voltam már az indulásnál is. Egyszerűen féltem. Elhatároztam, hogy ha esik, ha fúj, ma eljövök. Kiszáradt torokkal és bátortalanul érkeztem a rendelőbe. - Most vagyok itt. Bejelentkeztem, tessék engem fogadni ! Ha akarja, akkor majd magam kezelem le a fogait... - próbáltam leplezni beszariságomat önmagam előtt is. - Maga fogorvos ? - lepődött meg a héja. - Nem. Elszánt vagyok. - válaszoltam. Ismét a haldoklóra néztem. - Ő kezelés előtt áll vagy már végeztek vele ? - kérdeztem aggódóan. - Az ilyen hangnem itt nem megengedett ! - próbálkozott a héja. - Leszarom - oszlattam el a félreértését. Ekkor kinyílt a rendelő ajtaja és megpillantottam Őt. Semmi túlzás nem volt abban, amit a legendák meséltek róla. Alekszej, egy három és fél méteres szibériai medvéhez hasonlított. Kétszáznyolcvan kilónak saccoltam. Mogorva tekintet, mélyen ülő szemek. A Csodatevő, aki egyetlen mozdulattal elhajlít egy ágyúcsövet is. - Hol fáj ? - kérdezte, kimerítve ezzel a magyar szókincsének jelentős részét. - Ha meg tudnám mutatni, nem lennék itt... - válaszoltam nem kis lélekjelenléttel és jobb kezemmel a hátam felé mutattam. Ekkor a legjobban már azt bántam, hogy nem dolgoztam ki egy hatékony menekülési útvonalat. Kihasználva ezt a sebezhetőségemet - még ott a váróteremben,- mögém állt, a hasára fektetett és egy nagyot rántott rajtam. Akkorát roppant a derekam, hogy a metró aluljáróban is összerezzentek az emberek. - Most jó ? - kérdezte elégedetten a csontkovács. - Bazzeg, nem a derekam fáj... - válaszoltam ingerülten, miután megbizonyosodtam arról, hogy lélegezni is tudok még. Ekkor behívott magához, levetkőztetett, majd a tudása legjavával átnézte egyesével mind a száz bordámat. Szaftos orosz káromkodások közepette pozícionált engem extrém testhelyzetekbe és hol itt rángatta meg a fejemet, hol ott a karomat. Recsegések és ropogások érkeztek az illesztéseim felől. - Sokat harcol ! - jelentette ki kategórikusan. - Miért, talált bennem valami ólomszerű idegen testet ? - kérdeztem szellemesen, pallérozva ezzel is a silány szókincskészletét. Nagyot rántott a nyakamon. - A kezében vagyok... - értékeltem újra magamban a válságos helyzetemet. - Bivalyerős, fáj a foga és egy ilyen faszfej szellemeskedik vele ! Kár volt a már borbélyhoz is elmennem... És miközben alázatosan felvettem egy újabb - artistákat megszégyenítő - testtartást, már tudtam, hogy egyoldalúan és tökéletesen meg kell bíznom benne. Ha nem így teszek, akkor egy rossz mozdulat és mondjuk... örökre búcsút mondhatok a mindig virgonc cerkámnak. De nem élt vissza a lehetőségeivel. Darabokra szedett és újra összerakott, mintha legóból lennék. Aztán kiléptem a rendelőből és hencegve a szembejövőknek, teátrálisan megvakartam a hátam. Az utcán portyázó hétköznapi emberek ugyan semmit nem értettek ebből, de én tudtam, hogy ma egy másik dimenzióba léptem... Monday, March 10, 2003
 "A varázsló kiment a tengerpartra, megdörzsölte a lámpát, megparancsolta a szellemnek, hogy a palotával és a hercegnővel együtt vigye haza marokkóba." (itt) Ma én is kicsit durcásan keltem. Ezér' ma ilyen varázslóból fogok lenni... Pont ilyenből ni, mint EZ itt fent ! Úgyhogy most én is UGYANEZT parancsolom: HALLOD DAGADÉK ? PA-RAN-CSO-LOM !!! . Sunday, March 09, 2003
Tulajdonképpen még a konyakot is a nőknek köszönhetjük. Ugyan a történet nem teljesen tisztázott, de hajdan egy francia őrgróf valamilyen gyenge pillanatában belehabarodott egy iszákos skót királylányba, aki pedig rajongásig viszontszerette gall udvarlójának borát. Az őrgróf ezért szerelme bizonyítékául rendszeresen és hektoszámra küldözgetett szőlőambróziát felföldi kedvesének. Abban az időben, ha egy nemes férfi igazán szeretett egy nobilis hölgyet, akkor mindent megtett azért, hogy mihamarabb leénekelje róla annak selyemruháját. Mára ez sokat változott. Szóval ez a skót trónközeli leszármazott azonban nő létét is meghazudtolóan, rendesen szlopálta ezt a príma italt és egyre sűrűbben követelte szerelmének újabb bizonyítékát a jól beetetett grófjától. Faroknehéz nemesemberünknek egy jó dugásért tehát új módszert kellett kitalálnia. Az eszes fickó lepárolta a bort, tölgyfahordókba zárta és így küldte el szerelmének, akinek más dolga nem volt már, mint a megérkezett esszenciát friss vízzel felönteni és instant borként elkortyolgatni. Reményteljes ötletnek látszott. Csakhogy a királylányka olyan türelmetlenül szomjazta a gróf szőlőjének nedűjét, hogy már a kikötőben csapra verette az első hordó borpárlatot és festői öltözékében, higítás nélkül magába döntött néhány kehellyel... Ma sem irigykedem a másnapjára. Hogy mit tudhatott még ez a királylány és hogy hova lett az ő mája, arról nincsen tudomásom. Ha azonban mindez nem történt volna meg, akkor ebben a mai tavaszi napsütésben nem szopogathatnék cognac-ot és talán nem is gondolnék a nőkre sem.... Saturday, March 08, 2003
- Nem, ne is várj tovább rám...most el kell köszönnöm Tőled...Ég Veled... - nyöszörögtem fájdalomtól megtörve Kedvesem felé. - Bármit megtennék azért, hogy itt maradhass még közöttünk ! Hisz fiatal vagy még és erős ! - válaszolta aggódóan felém. - Kevés vagyok már ehhez...már csak gyengén tudok kapaszkodni...valami furcsa idegen érzés...talán hív az örök üdvözülés...? - forszíroztam tovább haldoklásomat. - Mégis, mit kívánsz ? Mi az az embertpróbáló feladat, amivel megkönnyíthetném a dolgodat és erőt lehelhetnék elfáradt tagjaidba ? - mondta részvéttel a hangjában. Na végre, sínen vagyunk... - Hát...talán ha hoznál egy üveg villányi Duenniumot. De tudod, NE a 98-es évjáratot, mert abban annyira erős az olajoshal beütés.... Bár végül is ha mennem kell, akkor már úgyis mindegy... És talán még két szelet lúdlábat is...a Daubner cukrászdából, ha kérhetem utoljára még ezt... És ha már úgyis arra mész, hozhatnál két grill csirkét a Lajos bácsitól. Mondd meg neki, hogy nekem lesz és akkor már tudni fogja, milyet adjon... megemlítheted neki, hogy ezek feltehetően az utolsó csirkéim...és egy fürt üvegházi szőlőt...meg három szelet pármai sonkát, nagyon szépet láttam a Skálánál...egy csomag sós mandulát is és két croissant-t...és négy könyvet félretett nekem Zsófi néni a könyvesboltban...és ott van pont mellette a sajtbolt...esetleg egy vastag szelet leideni sajt, ha beleférne még...látod, akkor már főznöd sem kellene, mert én itt csendben...a sarokban....hű, milyen élesen hasított a fájdalom ITT az oldalamba... - mutattam elgyötörten arra helyre magamon. - Úgy érzed ennyi elég lesz ahhoz, hogy le tudd győzni a fájdalmaidat és a Túlvilág a hívását ? - kérdezte elérzékenyülten ez a földre szállt angyal. - Igen...azt hiszem, igazad van... talán...hozzál két üveggel abból a borból...- súgtam erőtlenül. - És összeturmixoljam az egészet Neked, vagy van még annyi időd, hogy majd külön-külön fogyaszd el őket ? - kérdezte cseppet sem tetsző hangnemben. - Ó, Asszonyok, mit is tudhattok Ti, a férfiúi fájdalomról... - próbáltam visszavenni a szerepemet. - Ebben igazad lehet...de nekem most indulnom kell az utamra, hogy megérthessek belőle valamit ! - mondta és a kezembe nyomta a reggeli újságokat meg a távkapcsolót. Remélem azért mindent megjegyzett abból, amit mondtam ! Ki tudja meddig maradhatok még....merúgy szúr itt... Friday, March 07, 2003
Sz. ma egy lakatlan szigetre szeretne költözni. Egyrészt a csendért, mert a napi két óra alvás nem tűnik elegendőnek fiatal, a még fejlődni vágyó szervezete számára. Másrészt a nyugalomért, ami biztosíthatná szellemének a frissességet. Emellett szeret mezítláb a homokban futkározni, mert az gyerekkorában is jót tett a lúdtalpának. Kedvenc felsőteste is megújhodna a napsütésben. Fokozná a megkönnyebülését az is, ha jókorát belehúgyozhatna a tengerbe. Kicsit elfelejtetné vele a mindennapok taposómalmát. Tiszta emberként térhetne vissza. Sz. ma egy lakatlan sziget után vágyódik. Ahol nincsen semmi, csak a filmekből megismert pálmafák, homok és napfény... Jó, esetleg egy grill-bár. Ahol csak őt szolgálják ki és nem tolakszik elé senkisem. És egy karton Gragganmore, hogy fokozza a jókedvét, amit a DMT és az a öt bennszülött szűzlány alapozott meg. Ahogy Sz. jobban megnézi, mindegyikük meztelenül futkározik a fövenyen (természetesen lassított felvételen) és hívogató, mosolygós tekintettel kérlelik, hogy mielőbb tegye asszonyokká őket. Csak ezek után adná fel a csekkeket. Csak, ha ezt már megtette. Igen, de emiatt kell egy posta is a szigetre. De ki ez a igénytelen, négyméteres fekete harcos, aki Nokia csengőhangon üvöltve éppen lyukat készül fúrni Sz. hátába ? És vajon mit keres őbenne ? Sz. talán lenyelt valamit, ami ezé az őslakosé és most hirtelen múlhatatlan szüksége lett rá neki ? - Halló... igen én...ki a faszom lenne ezen a telefonon ? Asszem elkaptam... - sóhajtotta Sz. kimerülten a telefonjába és gyönge teste visszahanyatlott az ágyába... Thursday, March 06, 2003
A Keleti közelében működő night club néha pang, néha pedig hatalmas forgalmat bonyolít. Egy ilyen tavaszi éjszaka felostorozza a férfiúi vágyakat. A tegnapi műszakra betoppant két japán turista egy útikönyvet szorongatott a kezében és eképpen fordult az ajtó előtt álló monstrumhoz: - yo estét kifánok. erotikus műsorszámokat szeretnek meg-szemlélni. alkalmas ez a hely erre az ido....idü....idoe...idou-toult-esre...? A könyv szerint ekkor a hegyoldalnak így kellett volna válaszolnia: - Ez a hely kiválóan alkalmas az Önök céljaira ! Kérem fáradjanak be és érezzék kellemesen Magukat ! Ehelyett azonban ezt válaszolta: - Mér, mit gondótál kisköcsög, látványpékség vagyunk ? A két kis japán vadul forgatni kezdte az útmutatót, de nem találtak ehhez hasonló választ. Átugrottak néhány tapintatos formulát és így folytatták: - Akkor tudna ayánlani a koe..kouzelben egy helyet, ahol iyen yellegű műsort élveszhetnénk ? Az ajtónálló elsápadt. Láthatóan nem érzékelte a kibontakozó nyelvi érdeklődés szárbaszökkenését. Mit sem adva az országimázsra, rekedt hangon üvölteni kezdett. - Szórakosztok velem faszikáim ? Mit gondótok, mi a szarnak ugrándoznak odabenn a pucér csajok. Ha dugni akartok, akkó igyekezzetek, merma nagy a jövés-menés ! Hameg csak a locsifecsi, akkó huzzatok innét a véres faszra ! Elégedett volt a szónoki adottságaival és még azt is gondolta, hogy milyen szerencsés ez a két muksó, hogy ő ekkora türelemmel van feléjük. Ráadásképpen dicséretet is fog kapni az éppen távollévő főnőktő', hogy két kűfődit sikerült behajtania a bótba, annak ellenére, hogy a főnök szigorúan meghagyta neki, hogy csak elkerülhetetlen helyzetben használja ékesszólását. A két kis japán azonban nem adta fel. Kikeresték az itt használható legudvariasabb választ : - Köszönöm a segítseget. ha majd ismét kinyitnak, akkor úyra visszanézek a barátommal... yo estét kifánok ! Udvariasan meghajoltak és sietve elhagyták a környéket, mert hirtelen túl nagy érdeklődés támadt az ajtónálló szitkozódására. Kár, pedig a szép lányok mellett, ízes magyar szókapcsolatokkal is megismerkedhettek vóna. Wednesday, March 05, 2003
A tegnapi koncert előtt még gyorsan beugrottam Rudihoz. Egy szemvillanás alatt seregnyi gyerek vett körül és csakúgy záporoztak a kérdések felém: ...miért ilyen nagy a csizmád ?...láttad már a nagyika új szemüvegét ?...mér jöttél ?...tényleg meghalt a kocsid ?...neked mekkora van ?...hosztál csokit baszmeg ?...mutazsd meg mi van a zsebedben ?...alszol velem ?...tudod hova pisált a csabi az előbb ?...neked mitől van ilyen szagod ?...jössz velünk focizni ?... Láttam már filmeken, sőt olvastam is ilyen tárgyú könyveket, hogy ilyenkor jóságos arccal le kell ülni a díványra és a zsebből elővarázsolt édességek kíséretében mézesmázos hangon kell a gyermek ébredező tudatának kétkedéseit helyes mederbe terelgetni. Most mégis tanácstalanul szorultam be a sarokba és fogalmam sem volt arról, hogyan tudnék utat törni a körém sereglett kölkök között. Vittem ugyan magammal csokoládékat, de még ezekkel is képtelen voltam távoltartani magamtól őket. Próbáltam messzire elhajítani a bonbonokat, de a tökorrúak mindannyiszor hálásan elrohantak érte és visszatértek hozzám, hogy még jobban összenyálazzanak. Rudi szerint ez azért van, mert szeretnek engem. Kérdeztem Rudit, hogy Őt miért nem szeretik. Azt mondta, hogy Őt már csak titokban szeretik. Az a gyanúm, hogy inkább azért, mert neki nincs elég csokija. Végül Rudi felesége húzott ki a csávából. Elordította magát, hogy "VACSORA" és erre a vezényszóra a teljes sáskahad megiramodott felé. Becsültem ezt az asszonyt. Túl van már a virágkorán, mégis hősiesen nézett szembe az egyenesen feléje száguldó zsákmányéhes fogsorokkal. A sok kis pöcs mögött hagyott nyálcsík engem az Alien-re emlékeztetett, de ezt a deja vu-t nem osztottam meg az apjukkal. Eredetileg ugyan az volt a szándékom, hogy egy rövid félóra alatt megbeszélem a dolgaimat Rudival, de most azt suttogta, hogy most vagy soha, induljak csendesen és akkor a legkisebb vérveszteséggel elhagyhatom a házat, különben a pacákok reggelig fognak ordítani, ami miatt Ő egész éjszaka nagyon szomorú lenne. Úgy pusmogtunk egymással, mint két összeesküvő. - Akkor holnap ugorj be holnap hozzám...egyedül - súgtam a fülébe és lábujjhegyen kisettenkedtem. - Jó. Vigyázz a harmadik lépcsőfokkal, nagyon nyekereg... - adott segítséget a menekülésemhez. Végül nagyszerű hatásfokkal sikerült kijutnom és elégedetten dörzsölhettem össze a tenyeremet. Ugyan semmit nem intéztem el, de kaptam egy nagy csomag szeretetet... Jello Biafra nélkül a "California Über Alles" vagy a "Holiday in Cambodia" olyan, mint a nagyapám protézis nélkül. Nincsen neki arca. A Dead Kennedys halott. És nem a Pecsában haltak meg... Tuesday, March 04, 2003
- Kérem, mondjon magáról néhány szót. Hogyan jellemezné önönmagát ? - tette fel kedvesen a kérdést reggel kilenckor a pályázatom elbírálója. Beugratááás... - gondoltam magamban. Ha csak a számtalan jó tulajdonságomat ecsetelem, akkor szerénytelennek látszom, ha pedig a rosszakat helyezem előtérbe, akkor pedig tökfilkónak. Valahogy a középutat kellene... - A saját szavaimmal kell vagy kölcsönözhetnék tájleíró költeményekből is ? - tettem fel zavartan a kérdést, hiszen minden műfajnak megvan a maga területe. - Hát valamit csak tud mondani magáról a saját szavaival ... - próbált továbbra is nyájasan mélyrehatni intelligenciámban. - Hát...ez elég nehéz... én végülis egy közönséges ember vagyok - rebegtem félénken és figyeltem az idős hölgy reakcióját. Kicsit türelmetlen lett. - Még fiatalember, még ! Folytassa ! Maga szerint például melyik vonásával hódítaná meg a szíve választottját ? - kérdezte kicsit ingerülten. - A nagy farkammal - gondoltam magamban, de ez itt nem tűnt értékes infromációnak. Népmesék nem fognak születni arról, ahogy a továbbiakban jellemeztem magam. Elveszítve önuralmamat szenvedélyesen láttam neki sajátságaim kinyilatkoztatásának. Kimerítően taglaltam tapasztalataimat önmagammal szemben, a bolti lopások etikai megítélésétől a barátságtalan külsőm esztétikumáig. Fékevesztetten csapongtam a riadt csirkékre jellemző életérzésemtől a nyirkos kocsmák fizikai szintfelmérőjének pszichikai erejéig. Komor hangnemben nyilatkoztam a fejemben nyüzsgő sok parányi lényről és nem hagytam el a női nem iránt táplált érzelmi túlfűtöttségemet sem. Végül pedig kategórikusan kijelentettem, hogy nem borotválom a hónom alját, hátha ezzel megmentem a helyzetet. Hosszú csend következett. A hölgy kezében megszeppenve rejtőző toll nem volt képes az előtte fekvő papírhoz bújni. Én lehajtott fejjel vártam az ítéletet. - Ez elúszott... - volt az első gondolatom, amikor visszaállt agyam a hétköznapi kerékvágásba. - Indokolt lenne még egy.... beszélgetésre...öööö... be kellene jönnie... - nyögte ki végül az ősz hajú néni. - INDOKOLT ? - könnyebültem meg diadalmasan. Kíváncsian várom, hogy a sok káprázatos tulajdonságomból mennyi kerül majd ki a rólam megemlékező márványtáblára. Monday, March 03, 2003
Végre meglátogatott az öcsém. Régen volt nálam, mert az Őt körülölelő femina (akivel minden megveszekedett percét együtt töltötte) nem nagyon bírt engem. A történet egyszerű: öcsém amikor először elhozta bemutatni nekem a csajt, hogy mától őt fogja szeretni és viszont, én a lehető leghétköznapibb módon gratuláltam: "legyetek boldogok egymással". A kislány a jókívánságaim ellenére is elég nehezen oldódott fel, de ezt a túlzott akarás számlájára írtam. Nem beszélt az egy árva szót sem csak ült csendesen, mint akinek nemigen van szólhatnékja. Aztán hirtelen előrukkolt a farbával: "vettünk egy fél disznót és hétvégén kolbászt csinálunk belőle..." Ránéztem az öcsémre. Vajon milyen szisztéma alapján válogat a nők között ? Vérszegényen elsütöttem azt a százéves viccet, hogy "óóó, csak egy fél disznót ? hiszen az eldől az ólban !", de síri csend volt a válaszom. Arcizma se rándult a gyökérnek. Ez a fél disznó örökre elvágott tőle. Felhúzta az orrát, többet meg se mukkant, majd a testvérem rosszalló pillantásai közepette felálltak és elmentek. Azóta nem láttam. Az öcsémmel megmaradt a kapcsolatom, így pontosan tudtam milyen véleménnyel van rólam a Nője. Szavakkal nem írható le. Testvérem a múlt héten végre férfiasan kiadta az útját a féregnek. Ma pedig meg is látogatott. Mi férfiak, miért hülyülünk meg ennyire a nőktől ? Szombaton KicsiTigrisék az Állatkertbe voltak hivatalosak, mi pedig az Operabálra. Azt hiszem mindannyian ugyanazt éltük át. A magatartászavarok mentalhigienes gyakorlatát. Jövőre cserélünk. Sunday, March 02, 2003
Korábbi levelem átcsiszolt változata. Csábító Nőszirmom ! Hát megérkeztél végre és Magaddal hoztad a Tavaszt is énnekem. Tudod, hogy ilyenkor már mennyire vágyom a melegséget, hiszen a sötét téli esték - és most még a Te messzeséged is - kiéheztették lelkemet az újjászületés sorsszerűségének befogadására. Otthonunk csendes magányában álmatlanul lapozgattam Nélküled a nagy romantikus költők szomorkás verseit, miközben arcomon Hiányod gyötrelmének könnycseppjei hullottak alá. Nem, nem is kívántam mást, hiszen a külvilág zaja sem csábíthatott egyébre. Így legalább elárvult otthonunkban a kifürkészhetetlen vízi kedvenceiddel oszthattam meg a várakozás gyötrő egyhangúságát. Emlékszel hányszor beszélgettünk arról, hogy mennyire fontos nekem a belső szépség ? Hosszas távolléted rávett engem arra, hogy ezt a már feltérképezett igazságot újból felismerhessem. A kinti világ barátságtalan reménytelensége sem hívogatott másmerre, csak a mindennapos egyszerű étkeim, például a zacskós tejem közönyös kiváltására. Hitehagyottan búslakodtam Nélküled, hisz nem akartalak megrémíteni, mivel tudom milyen zaklatottan rohantál volna a gyönge lelkem vigasztalására. Így aztán boldogtalan csendben számoltam vissza a perceket... És most végre megérkeztél és Magaddal hoztad a Tavaszt is nekem. Vágytam már Rád. a Te Szatyrod P.s.: Vidám tornagyakorlattal is készültem ám a fogadásodra, de azt egy másik alkalommal fogom bemutatni Neked. . Saturday, March 01, 2003
Érdekes volt ez a Renault autó. Azt hiszem valami német mérnök reinkarnálódott benne. Akárhányszor csak beszálltam, egy elmés szerkezet gépi hangon és NÉMET nyelven figyelmeztette a kényelemszeretetemet, hogy mennyi mindent kell elvégeznem az üzembiztos közlekedésemért. Achtung, hogy az olajcsere még...achtung, hogy a kuplungtárcsa... achtung, hogy a bal hátsó lámpa.... achtung, hogy a biztonsági öv... MINDEN EGYES kulcselfordításnál ! Van egy rossz szokásom. Restellem, de bizalmatlan vagyok és nem szeretek kettesben maradni olyannal, aki CSAK németül beszél. Lármázhatnékom támad. Aztán ez a figyelmesség is lassan felélte az önuralmamat. Végül megelégeltem és cselekedtem. Rafináltan és szívós küzdelemben lebontottam a tetőkárpit azon részét, ahonnan a figyelmeztető hang érkezett és elvágtam a hangszóró vezetékét. hihihihi.... Hopsz, na most beszéljél ! Elégedetten dugtam a slusszkulcsot próbaképpen az indítóba. Ekkor valahol hátul váratlanul megszólalt egy másik hangszóró, miszerint: achtung, elromlott ELÖL a hangszóró.... és különbenis achtung, az olaj... Manapság a hatos villamossal közlekedek. |
Aladdin most aztán dörzsölheti a csodalámpáját... 
...... Keith Emerson, cuccal együtt ..