2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Nagyi megint valami egzotikus fűszerkeveréket vásárolt a piacon.
Azt mondták neki, hogy csak egy csipetnyi rakjon belőle a húslevesbe, mert annyi elég és majd meglátja, hogy mennyire meg fogja bolondítani vele a Nagypapit.
Micsoda hülyeség ! Ez is csak a minden hájjal megkent kuruzslók felháborító nyerészkedése a hiszékenyeken.
Ez egy hónapja történt. Azóta Nagyiék éjjel-nappal húslevest esznek.
Tegnap is csak az ötödik csengetésre nyitottak ajtót és meglehetősen zilált volt mindkettőjük ruházata.
Idétlenül vihoráztak és olyan epekedő szemekkel néztek egymásra, hogy negyed óra múlva kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
Mégcsak nem is integettek az ablakból, amikor eljöttem.
Mikor leszek végre már én is nyugdíjas ?

posted by Pierre at Thursday, July 31, 2003

 
Borisz ügyintézési módszerét egy szimpla közlekedési balesetnél ismertem meg.
A fickó sokáig spórolt és abból lett neki egy nagyon szép autója, amit egyedül ő vezethetett, amit csakis egy kiválasztott szakember szerelhetett, és amit mindennap kizárólag kézzel mosatott le, a külön erre a célra rendszeresített afro-román vendégmunkásokkal.
Délutánonként Szvetlana, az erőstüdejű pultoslány ellenőrizte a keréknyomást, a saját szájával.
Borisznak tehát a megjelenési formája volt ez az autó.
Aztán egy őszi napon oldalról belekoccant egy mazsola.
Nem nagyon, dehát mégiscsak.
Boriszban ekkor eltört valami. Pillanatra talán el is anyátlanodott.
Persze nem sokat molyolt a bánatával, kipattant az autójából és habozás nélkül kiráncigálta a vétkes mazsolát a másik kocsiból, hogy néhány keresetlen szót intézzen hozzá a maga sajátos anyanyelvén.
A mazsola túlzásnak érezte ezt a tónust és hangot adott elégedetlenségének, de ez bizony csak olaj volt a tűzre.
Borisz immár nem tudott mérlegelni, és nyakon baszta a feleselőt.
A mazsola most már rendőrért kiáltott.
A "rendőr" szónak varázsereje volt.
Borisz benyúlt a csomagtartójába és előkapta a kifejezetten társasági összejövetelekre tartogatott pajszerét, majd megkérdezte ezt a nyeretlen kétévest, hogy igényli-e még a karhatalmat.
Rossz válasz érkezett.
Borisz erre gyakorlott mozdulatokkal, uszkve hatvan másodperc alatt rommá törte a vétkes járművet, majd feltette ismét a Kérdést.
A mazsola úgy tűnt, hogy megértette ezt az egyszerű leckét.
Borisz ezután nem kért papírokat, nem húzta az időt rubrika-töltögetéssel, hanem lezártnak tekintette az ügyet. Szomorúan, de elhajtott.
Elismeréssel adóztam az észjárása előtt.
Természetesen később ügy lett belőle, amit végül polcra tettek, mert a mazsola különös körülmények között végzett önmagával: a saját arcába vágta a jégcsákányát.
A búcsúlevelében azt mondta, hogy nagyon el volt keseredve a társadalombiztosítási hátralékai miatt.
Rejtélyes módon mindezt cirill betűkkel írta le.

posted by Pierre at Tuesday, July 29, 2003

 
Nyugtalanít, hogy az alattam lakó egy hete próbálkozik egy számomra ismeretlen fúvóshangszert (talán didgeridoo-t) megszólaltatni, de csak egy olyan lény küzdelmének iszonyatos hangjait sikerült kicsiholnia belőle, aki a reménytelen szorulásából a diadalittas megkönnyebülés állapotába igyekszik.
Kimeríthetetlenül ragaszkodik ehhez a sivár műsortervéhez, talán abban a hiszemben, hogy később egy márványtáblával fognak megemlékezni pionír szerepéről.
Úgy tűnik, hogy a harmonikus hangok megszületéséhez újabb lyukakkal kellene gazdagítani a zeneszerszámot és a műkedvelő zenészt.
Talán golyóütötte lyukakkal...

Csüggedő férfitársaimnak ajánlom Peksilakatos képét egy víz alatti nunáról.
Magányos perceimben oda szoktam lögybölni neki az egeremmel.
Aztán várok.
posted by Pierre at Monday, July 28, 2003

 
Éjjel egy gyönyörű verset írtam. Nem is puszta verset, hanem egy valóságos eposzt.
"Egy megdöbbentően szép, borzongatóan léleksimogató" eposzt, amiben ÉN (a főhős) impozáns külsővel, állandó jelzőkkel és rendkívüli képességekkel rendelkeztem, általában az égből szálltam alá, megmentettem a nyeszletteket, valamint az elesetteket, és sohasem adtam borravalót egyetlen taxisnak sem.
Ebben a remekműben vad és lüktető hexameterekkel örökítettem meg a bennem zajló változásokat, a hitet, a szerelmet, az elmúlást és a tegnap déli harcomat egy nagy tányér tojásos nokedlival.
A vége felirat előtt nem sokkal az elektromos konzervnyitóm lecsapta a villanyórámat és én a sötétben voltam kénytelen befejezni ezt a gigantikus alkotást.
Sajnos ettől az incidenstől megzavarodtam és a mű vége felé majdnem mindenkit tarkón lőttem.
Persze csak képzeletben.
Egyelőre.
posted by Pierre at Friday, July 25, 2003

 
Meguntam a fogyókúrát és a belső ürességet.
Lementem a cukrászdába és vettem magamnak tíz krémest.
Rám néz a csaj és megkérdezi, hogy becsomagolja-e. (Na erre ugyanolyan köd ereszkedett le az agyamra, mint amikor a fodrász tudálékosan megkérdezi tõlem, hogy hol hordom a választékot.)
Mégis, mire gondolhatott az ostoba cukrász ? Hogy leülök és elfogyasztom a krémeseket ?
Hát persze, hogy megeszem. Majd otthon, egyedül, TITOKBAN.

Egyébként megvan a telefonom.
Rajtakaptam a kis rohadékot, amint éppen a mikrohullámú sütõmmel enyelgett.
A szomszédom szerint nem is illenek egymáshoz.
Õ csak tudja, hiszen ívhegesztõ szakmunkás és egy nyitott Jaguárral jár dolgozni.
A felesége irattáros egy önkormányzatnál, és három hónapja Mallorca-n van továbbképzésen.

Hát kinek tűnne itt fel ez a néhány krémes ?

posted by Pierre at Thursday, July 24, 2003

 
A munkaadóm kicserélte a mobiltelefonomat.
Szépen és jól dolgoztam, szófogadó is voltam, ezért kicserélte egy újabbra nekem.
Azt még nem tudtam leolvasni, hogy milyen márkájú a cucc, mert alig nagyobb, mint egy mentolos cukorka, viszont eszelős hangokat tud kiadni magából, amikor bekapcsolom.
Polifon. Így, ahogy mondom.
Az egyik munkatársam hozta el nekem tegnap este és megigézve beszélt a mütyürke képességeiről.
Be is állított rajta ezt-azt, majd úgy adta át nekem, mint a Teremtő Elme legagyafúrtabb alkotását, a szódavíz feltalálása óta.
Az átadást követő - de már más témákban zajló - beszélgetésünk során is sűrűn vetett meghatott pillantásokat az asztalon nyugvó csodamasinára.
Nem tudta csillapítani a lelkesedését az a négy és fél kiló rágcsálnivaló sem, amit a Sátántangó című filmre vásároltam magamnak - a vágatlan verzió megnézése végett -, és amit beáldoztam erre a kivételesen ünnepi alkalomra.
Elérzékenyülten zabált fel mindent, azután hajnalban távozott.
A baj azonban az, hogy ma reggel sehol sem találtam ezt a nagy eszű szerkezetet.
Ráadásul hiába hívogatjuk, mert bármennyire polifon is a nyomorult, én kizárólag néma üzemmódban használom a telefonomat.
Szóval eltűnt ez a kis hitvány.
Mint ahogy az összes mentolos cukorkám is.
posted by Pierre at Wednesday, July 23, 2003

 
Közérzetjavító intézkedésként elmentem néhány barátommal az uszodába, hogy megnézzem, vajon fennmaradok-e még a víz felszínén, avagy a túlsúlyomnak köszönhetően azonnal elsüllyedek benne.
Mindig is utáltam úszni, viszont még a mélyvízben is leér a lábam, így javarészt kényelmesen át tudok sétálni az egyik oldalról a másikra, miközben észrevétlenül akár tele is hugyozhatom a medencét.
Ma délelőtt viszont delfinként szeltem a habokat. Kardszárnyú delfinként.
Látványosan kidolgozott hármas ütemben vettem a levegőt, hol a bal, hol a jobb hónaljamból és igen jó részidőket tartottam egészen addig, amíg hirtelen valami rá nem ugrott a fejemre, majd polipszerűen átkulcsolta a testemet és nem is engedett fel többé a víz alól.
Hiába hadakoztam, olyan ügyes fogással tartott sakkban ez az ismeretlen erő, hogy képtelen voltam kicsúszni a karmaiból.
Méltatlan helyzet volt és már éppen emelkedettebb dolgokkal kezdtem foglalkozni, amikor végre lazult a szorítás és a felszínre jutottam.
Itt aztán egy ismeretlen röhögött bele a képembe.
Pontosabban mindaddig nyerített, amíg fel nem ismerte a tévedését. Akkor hirtelen zavarodottá vált.
Mint kiderült összekevert egy olyan barátjával, aki "kiköpött" olyan, mint én vagyok. Hogy miként kevert össze, azt ő maga sem tudja, de őszintén sajnálja, ami történt. Nagyon sajnálja. De tényleg nagyon. Nagyonnagyon.
Ezen a ponton csend állt be a társalgásunkba.
Most mit lehet erre mondani? Ártatlan vétkesség.
A medence szélén álló a barátaim viszont önfeledten csapkodták a térdüket a röhögéstől.
Kinéztem rájuk. Nem tudom, hogy mi volt annyira vicces ebben a félreértésben.
Szerintük azonban mostanában nagyon nehézfejű vagyok, ha tréfáról van szó...
Büntetésből durcásan tettem egy egészségügyi sétát a medencében, majd kimentem és bezavartam őket lubickolni.
Tréfából.
posted by Pierre at Tuesday, July 22, 2003

 
Akár jól is sikerülhetett volna a tegnapi lakásavató...
Már ott álltam a Nagy Lehetőség kapujában, amikor a rám ragadt nőcike egy szirupos pillanatában "kutyuli-mutyulikámnak" becézett.
Kész.
A pillanat varázsa tovaszállt, az agyam vészriadót fújt, a receptoraim diszkóritmusra váltottak, az arcomra pedig egy spániel ostoba tekintete költözött.
Befejeztem. Helyet és időt tévesztettem.
Hogy a retkes büdös lófaszba képes egy nő "kutyuli-mutyulikámnak" hívni egy olyan valakit, akinek a túlhajszolt idegrendszerét amúgy is csak egy Rahmanyinov-partitúrával lehetne körberajzolni ?
Ráadásul egy olyan nő, aki legalább nyolc kilóval több annál, semhogy ilyen kifejezéseket használjon.
Abszurdum.
Az analitikusom szerint súlyosra fordult a helyzet...
posted by Pierre at Monday, July 21, 2003

 
Pannenberg szerint Isten a történelemben tárta fel önmagát, ám én tegnap Konrád néni paradicsomos húsgombócában találtam rá, aminek a negyedik tányér után hangot is adtam.
Ha azonban Isten egy paradicsomos húsgombóc képében jelent meg előttem, akkor ki lehet az a hidrogénszőke, bögyös csaj a szembelévő épület harmadik emeletén ?
Szükségem lenne végre egy használható viszonyítási pontra...
posted by Pierre at Sunday, July 20, 2003

 
Tegnap Bécsben elfogták Kulcsár Attilát, a K&H Equities brókerét, akit több milliárd forint kárértékű sikkasztással gyanúsít a rendőrség és aki aljas módon visszaélt a bank nevével, meghamisította az éves pénzügyi jelentéseket, hazug nyilvántartásokat vezetett az ügyfelek pénzéről, kétszer a villogó zöldnél indult el a zebrán, és még az édesanyját is koleszteringazdag ételekkel etette.
Mindezt EGYEDÜL ő tette.
A magyar rendőrség végül besokallt, ezért tegnap este - titkosszolgálati módszerekkel - a bécsi Operához csalta az Évszázad Bűnözőjét, azzal az ürüggyel, hogy álarcosbált rendeznek a tiszteletére és a vitaminsaláta is ingyen lesz.
Ott aztán pórul járt a nyomorult disznó és végre-valahára dutyiba került.
Megérdemelte a mocsok.
Én pedig mától nyugodtan léphetek be a bankba.
posted by Pierre at Friday, July 18, 2003

 
Tulajdonképpen a nők jelentik az életemben az igazi problémát.
Szükségem van rájuk és nem tudok lemondani róluk.
Ugyanakkor képtelen vagyok a hátára fektetni például egy olyan csajt, aki nálam nagyobb autóból száll ki.
Rajtam ne lovagoljon aztán olyan sem, akit nem tudok megkülönböztetni a főztjétől. Volt egy csajom, aki isteni lángos csinált, de az egyik reggel valahogy rossz szögben esett az arcára a fény és én kis híján betejfölöztem-sajtoztam a képét. Később máshova helyeztem az ágyunkat, de mindig fűszerezhetnékem támadt vele a dugás helyett.
Aztán zavar például, ha a cicababa végigüvölti a kefélést és az is, ha nem.
Biztosan nem fogja leimádkozni rólam többet a nadrágot egyetlen olyan nő sem, aki a haszidikus irodalomhoz sorolja a bankrendszer működési szabályzatát. Pedig ez egy életveszélyes nő volt, de állandóan az volt az érzésem, hogy csak kimutatásokat keres az alsógatyámban...
Mostanra sajnos már attól is potencia-zavaraim vannak, ha valaki "olyan édi" jelzővel illeti a hónaljszőrzetemet, majd kurkulászni kezdi azt.
Szeretem, ha egy nő okos, de utálom, ha egy nő okos.
Szeretem, ha egy nő kezdeményez, de utálom, ha egy nő tiszteletlenül bánik a kakaós bögrémmel.
Tegnap például azért zavartam haza egy csajt, mert nyomasztott, ahogy a betűtésztákról beszélt. Egy belső hang egyfolytában azt kiabálta, hogy vacsora után fel fogja zabálni a Scrabble-játékom tartozékait. Igaz, valamitől a lehelete is olyan volt, mint a hetes busznak.
Kétségbeesetten keresek egy nőt.
Egy nőt ?
posted by Pierre at Thursday, July 17, 2003

 
Tegnap este találkoztam először két új, jövendőbeli kollégámmal, akik rögvest lenyűgöztek elméleti tudásukkal.
Mindketten ugyanabban a témában jártassak - számomra ugyan még nem derült ki, hogy az micsoda -, de nagyon hízelgőnek találtam, amilyen lelkesedéssel beszéltek a közös jövőnkről.
Igyekeztem én is derűs légkört árasztani magamból, bár végig úgy éreztem magam, mint Csehov Sirályának címszereplője színrelépéskor.
Valahogy a csavarjaim meglazulhattak az illesztéseknél, mert még a reinkarnációs kérdések is hidegen hagytak, pedig tudvalevő, hogy a rántott csirke immunrendszere után közvetlenül ez a második legfontosabb kérdés most az életemben.
Egyszerű elidegenedési folyamat.
A használati utasításom szerint, ha ilyenkor két-három olajozott testű, félmeztelen, pajzán tekintetű, szűz lány sertepertél körülöttem néhány órát, akkor visszatérek a helyes ösvényre, ám tegnap mégis az a kényszerképzetem támadt, hogy csak egy nő érdekel igazán.
A vacsora végén aztán ártatlan arccal hozzám fordult az egyik új kolléga és annyit mondott:
- Hidd el, a legjobb megoldás az, ha a problémádat betonba temeted, vagy leöntöd benzinnel !
Milyen igaza van ! Én meg eddig ostoba módon csupán a jégcsákány és a tarkólövés között vacilláltam.
Az analitikus gondolkozás tehát ismét divatba jön.
posted by Pierre at Wednesday, July 16, 2003

 
Ott ültem éjszaka a rakodópart alsó kövén és éppen a szellemi uborkaszezonom befejezéséről álmodoztam, amikor valaki rátette a kezét a vállamra.
Persze nem Ő volt az, akit szerettem volna, viszont ezt a nőt még életemben nem láttam.
- Meg tudnád mutatni nekem a Nagygöncölt ? - kérdezte tőlem érdeklődve.
Felálltam, csípőre tettem a kezemet és tudálékosan FELFELÉ néztem, mert úgy rémlett, hogy valahol ARRA kell lennie.
Lóbáltam egy darabig a fejemet, aztán kijelentettem, hogy nem találom, mert ma biztosan otthon maradt a tesójával.
- Csak a Nagygöncöl érdekel ? - fordultam vissza a lányhoz, de a mozdulat közben valami megrándulhatott a nyakamban, mert többé képtelen voltam lehajtani a fejemet.
Ott álltam decensen felemelt állal és nyöszörögtem.
Mivel nem úgy terveztem, hogy az éjszaka hátralevő részében az eget fogom kémlelni, ezért praktikusan derékből kezdtem el mozgatni a szemeimet.
Egy felületes külső szemlélő ekkor leginkább azt hihette rólam, hogy egy strucc termékenységi táncának a koreográfiájával birkózom.
A nő is megijedhetett, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a beteg édesanyjához kell sietnie és rémülten elrohant. Ekkor már én is jobbnak láttam hazamenni.
Útközben egyáltalán nem hatott rám lelkesítőleg az, hogyha összeráncoltam a homlokomat, akkor az utca embere is követte a tekintetemet. Körülöttem mindenki a csillagokat bámulta.
Otthon aztán magamra találtam, bár bizonyos érzések még most is derékből mozgatják az eszemet.
posted by Pierre at Tuesday, July 15, 2003

 
Hétvégén újrafutóztattam az idegvégződéseimet és vasárnapra már optimistán azt hittem, hogy lendületből rá tudok fordulni a hétfőre.
A végzet azonban ismét megjelent, most éppen egy, önmagát Charlie angyalának képzelő tehenészlány képében.
Tegnap este minden idők legértelmetlenebb jelenetében nekem jutott a bohóc szerepe.
Kedvesem hollónak öltözve adott elő egy mágikus történetet az optikai csalódásról, az ujjlenyomat és a szerelem kapcsolatáról, valamint a tehenészlányhoz fűződő barátságáról.
Egy egyszerű Gantt-diagram segítségével alátámasztotta nekem azt is, hogy számára többé mennyire nem létezem.
Az elején még kedélyesen induló sztori zárójelenete már erősen hajazott "a száz legjobb recept mikrohullámú sütőre" című könyv utószavára, így inkább önkezemmel vetettem véget a bohóckodásnak.
A szeretett hollóm végleg elrepült.
A tehenészlány pedig megdolgozott a jutalmáért.

posted by Pierre at Monday, July 14, 2003

 
Szellemfejlődésem újabb állomásra érkezett, amikor a tegnap kezdődött tortúra közben, pihenésképpen rázuhantam a - tábori körülmények miatt használatos - gumimatracomra és átszúrtam a nyomorultat a testtömeg-indexemmel.
Hangos sikoltással lehelte ki a lelkét alattam és én megszégyenülten gondoltam a rokonszenves füstölt kolbász helyett, a génmanipulált Béres Alexandrára.
Azonnal szeánszot tartottam a hűtőszekrényben és a spájzban. Szerettem volna gyorsan néhány taposóaknával bekeríteni őket.
A kínain persze csak elektromos sokkolókat lehetne kapni nagytételben, ami ugyanúgy ájulást okoz, akárcsak a túlzott zabálás, viszont kevésbé kalóriagazdag és nagyon hasznos lehet egy fogyókúrázó emberrel szemben.
Végül hagytam a picsába az egészet, felbontottam egy üveg MacDuff-t és büntetésből kivégeztem azt.
Egy rövid filmszakadást követően harcászati gyakorlatként megpróbáltam levetkőzni, de képtelen voltam áthúzni a nadrágomat a fejemen, amiért a gatyagyári munkásokat tettem felelőssé, mert alapvetően rossz koncepcióval tervezték meg ezt a ruhadarabot.
Az egyik kezem olyan bénán szorult be a nadrágom bal szárába, hogy csak rákszerű pózban tudtam elindulni a fürdőszoba felé...
Másra már nem emlékszem.

Vannak persze, akik szentté avatnának és vannak, akik a pokolba kívánnak.
Az első lényegesen szimpatikusabb, bár kevesebb revüműsort láthatnék abban a pózban.
Most reggel kilenc óra van és tudom, hogy be kellene mennem az egyetemre, találkoznom kellene kulcsos és kulcsnélküli emberekkel, valamint egy nővel, aki a testemre pályázik hónapok óta, ésmegmégmásokkal is...
Ma azonban alkalmatlan vagyok még arra is, hogy lehúzzam a fejemről az uborkásüveget.
Rien a dire, rien a faire.

Üzenem ezúton minden Érdekeltnek, hogy ma minden programot törlök.
Hétfőtől új életet kezdek.
posted by Pierre at Friday, July 11, 2003

 
Néha magam is megrémülök attól, hogy mennyire tele tudnám szarni egy-egy ember száját.
Főleg az olyanokét, akik a mostanában amúgy is ócska életérzésémbe próbálják magukat még keservesebben belesírni.
Valószínűleg ez a dolguk.
A szép kilátások néha lidércnyomásos kavarodássá alakulnak, hogy aztán feloldozást nyerve megmutathassák igazi értéküket és jelentőségüket.
Aztán tessék !
Mire végre ideérnek (értsd: szép kilátások) a maguk Lényegével, addigra nekem ismét szarnom kell.
Nekem meg lehet, hogy ez a dolgom ?
posted by Pierre at Wednesday, July 09, 2003

 
Stefan nyolcéves német kisfiú és az egyetlen vágya az, hogy rendőr lehessen.
Ha egy rendőr rámosolyog, vagy barackot nyom a fejére, akkor alig bír a büszkeségével.
A német ember civilben járó katona, és a rendőr az elöljárója.
A rendőr dirigálja, hol sétáljon, és hol siessen.
Minden hídfőnél rendőr áll, aki megmondja, hogyan kell átmenni. Ha nem lenne ott a rendőr, a német polgár leülne, és megvárná, amíg a folyó elfolyik.
A németek jó emberek. Talán a legjobbak a világon. Barátságos, önzetlen, kedves emberek.
Biztos vagyok benne, hogy túlnyomó többségük a mennyországba kerül.
A föld többi keresztény népéhez hasonlítva őket, azt kell mondanunk, hogy a mennyország német gyártmány.
Csak nem tudom, hogyan jutnak el oda. Mert a német lélekben nincs annyi kezdeményezés, hogy egyedül repüljön fel, és önállóan dörömböljön Szent Péter kapuján.
Azt hiszem, kisebb rajokban kelnek útra, egy-egy elhunyt rendőr vezetésével.
Stefan nyolcéves német kisfiú és ma - a nap jelentős részében - mellettem lesz.
Reggelire habcsókos müzlit kért meleg kakaóval, de csak egy barackot nyomtam a fejére.
Hátha holnaptól én leszek a példaképe...
posted by Pierre at Tuesday, July 08, 2003

 
Stefan nyolcéves német kisfiú, aki szereti a rendet, ezért megkért engem, hogy játszásiból jelöljek ki neki egy területet, ahol kedvére forgalomirányíthat.
Én azonban kipakoltattam a zsebeit ennek a kis hülye pöcsnek és a radiátorhoz láncoltam.
Most ki fogom faggatni, hogy miért nyúlta le a beetető csomagokat.
Mindig is jobban szerettem drogdílereset játszani, mint rendőröset...
posted by Pierre at Tuesday, July 08, 2003

 
Stefan nyolcéves német kisfiú - aki ma reggel még rendőr akart lenni, estére azonban már kokain-báró -, vacsorára a lizergsavba mártogatott Túró Rudit rendelt az édesanyjától.
Én közben megpróbáltam a háttérben maradni.
Nehéz napom volt ugyan, mégis elégedetten nyomtam egy kövér barackot a számba...
posted by Pierre at Tuesday, July 08, 2003

 
Először titkos gyönyörben részesítettem magam a zuhany alatt, majd rövid tisztogatásba kezdtem fejemben, a gondolataimat illetően.
A nekem NEM tetszőeket józanul felszámoltam, a bűntudatomat pedig egyszerűen kivégeztem.
Valóságos intellektuális vérfürdőt rendeztem magamban.
Az elmúlt időszak mindennapos problémáit erkölcsi síkra tereltem (szeretem, ha ott vannak, mert akkor nincs időm foglakozni velük), így aztán a művelet végére nem maradt egy árva gondolat sem a fejemben.
Tulajdonképpen megvilágosodtam és végre megértettem a kanaszta szabályait is.
Most pedig - a személyes mantrám ("grenadírmars") gyakori ismételgetése közben,- lemegyek stukkolni egyet a Rómaira és a fejemben lévő maradék üres helyeket pedig kitöltöm néhány pohár single malt párlattal...

posted by Pierre at Monday, July 07, 2003

 
Egyre nehezebben vagyok képes áttekinteni a Szatyor-populációt.
Van közöttük olyan, akivel többször találkoztam már életemben, sokukkal azonban szerintem sohasem.
Meg kellene fejtenem, hogy ki kicsoda, mert a nagyobb eseményeken vagy bűnügyi szembesítéseken illenék a nevükön szólítanom őket (valamint a Kedvesemnek is el kellene tudnom számolni velük)...
Gilda nagynénémmel (asszem, hogy a nagynéném) például csak négy-öt évente szoktam találkozni, de elképesztő méretű kebleit amúgy sem lennék képes elfelejteni. A lánya ugyan farnehézre sikeredett, de az igazságügyi orvosszakértő szerint nem emiatt fulladt vízbe a férje csónakázás közben...
Bálint unokatestvérem rockénekes és egyáltalán nem hisz Istenben, emiatt mindig neki kell kicserélni az elemet a Dédike hallókészülékében.
A bagolytestű Mártika állítólag akkor veszítette el a szüzességét, amikor egy ortodox rabbi rálihegett. Egyéb csodák is történtek vele, például megértette Wittgenstein Barna Könyvét, bár azóta bajusz nőtt az orra alatt.
Gyuri sógorom kémia tanár VAGY albínó.
A szép Nikolett néniről csak az jut eszembe, hogy rendszeresen nekem kellett kipiszkálni a füléből Károly bácsi kontaktlencséjét...
Aztán Jóska bácsi a család egyik legbölcsebb tagja, aki négy sör után végig tudja böfögni a Marseillaise-t.
Zsani néni UFO-hívő és már részt vett több harmadik típusú találkozáson, ami miatt komoly lekváros fánk-függőségben szenved.
Sanyika a család mókamestere, amúgy rendszeresen lép fel gyászszertartásokon a községi plébánián.
Laci bácsi dekadens filozófus, ez okból mindig neki kell becsavarnia a patront a szódás szifonba.

Hogy rólam mit gondolhatnak a rokonaim ?
Például azt, hogy komoly győzelmi eséllyel indulhatnék el egy ruszli-hasonmásversenyen...
posted by Pierre at Friday, July 04, 2003

 
Üzent, hogy ha tehetem, akkor látogassam meg mielőbb, mert FONTOS dolgot szeretne átadni nekem.
Egyedül volt, mikor odaértem hozzá.
Békésen ült a szaletliban, bár meglehetősen erőltetett volt a tartása.
A köszönés után nyeglén kérdeztem rá, hogy "na, mi az a FONTOS ?"
Magához húzott a bivalyerős kezeivel és elégedett boldogsággal nézett vissza rám.
Utoljára tette ezt.
- Most meghalok... - mondta halkan és én tehetetlenül öleltem át Apámat.
A következő pillanatokban az Elmúlást adta nekem.

posted by Pierre at Thursday, July 03, 2003

 



Jürgen német fiatalember, akivel a hétvégén találkoztam a Balatonon.
Jürgen félmeztelenül megy mindenhova, ahol kellő mennyiségű csapolt sört ihat, reggel fél nyolctól másnap reggel hatig.
Jürgen a part mellett sétálva minden egyes "Angebot" táblánál hangosakat szellent.
Jürgen olyan lett a sok sörtől, mint Rubens Bacchus-a, annyi különbséggel, hogy Jürgen még a hasára tetováltatta comandante Che Guevara-t is.

Jürgen-től ugyan nem fut össze a nyál a számban, de a sörtől még igen.

posted by Pierre at Tuesday, July 01, 2003