2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
A társaságunkban tartózkodó kicsiny japán vendég, a magyar gasztronómia vadabbik és lázasabbik vonulatával akart megismerkedni.
Nem a gulyás, a paprikás csirke, vagy egyéb rostban gazdag étel érdekelte, hanem az étkezési kultúránk felszín alatti szegletét kutatgatta.
Azt állította, hogy a vidék háttérbe szorított ételei, a torzítás lehetősége nélkül számolnak be a magyar konyha ízvilágáról.
Majd összetette a kezét és meghajolt.
Zavartan összenéztünk.
Pacal, körömpörkölt, sós mogyoró ?
Pesten este tízkor elég nehéz egy vidéki mészárszék melletti vendéglő ételkínálatát porondra ráncigálni.
A kihívás azonban elkötelezetté tett bennünket.
Mikor a pincér kihozta elénk a hosszú és vékony késsel átszúrt velős csontokat, a kicsinyke japán bizony elfehéredett. Mosolygós és elszánt arckifejezése helyére a szájtáti bámulat költözött.
Mi beletukmáltunk egy vizes pohárnyi pálinkát, mondván, hogy nemesíti a lelket és serkenti a bőr vérkeringését, majd elégedetten hátradőltünk.
Fél szemünket rajtatartva, fogadásokat kötöttünk egymás között, hogy meddig fog kitartani vendégünk.
Zoli bemutatta, hogy miként kell kicsalogatni az étket a házából.
Ütögette, fújta, piszkálta, suhintotta, kapargatta, majd elnézést kért és letörölgette ruháinkat.
Ügyetlen gyakorlati útmutatásunk ellenére, a szamuráj gondos munkával kikocogtatta a velődarabkákat és előírásszerűen felhordta a fokhagymás pirítósára.
Arcizma sem rándult közben.
Engem lenyűgözött, amilyen örömmel elfogyasztotta az adagját.
Mintha ízlett volna neki, pedig abban egyetértettünk mindannyian, hogy ez nem lehetséges.
Vagy mégis ?

posted by Pierre at Tuesday, September 30, 2003

 
Sajnos az elmúlt időszakban számtalan kritika ért engem, hogy színtelen az oldalam, csak betűk vannak rajta, pedig egy Igazi Blogger képes dokumentációval is fűszerezi bejegyzéseit.
Az agyam persze azonnal riadót fújt és csatarendbe állította mind a három sejtjének akciós potenciálját.
Az eredmény bizonyára olvashatóbbá és élvezetesebbé teszi majd ezt az oldalt.
Ha pedig nem, akkor megírom, hogy mit akart csinálni a csajom vasárnap éjszaka az orrommal.

Az első képen a "Poloska" fedőnévre hallgató titkos ügynök látható, álcázási gyakorlat közben.
Kiképzőtisztje éppen zokogni készül. (Első kép)

A második kép már más irányba tapogatózik.
A felvételen látható fickó egy érdekes üzleti ajánlatot kapott elektronikus levélben, melyben állítólag rámosolygott a szerencse, ám ő még rágódik rajta.
A hálószobai dilemmájában végül a felesége nyújt segédkezet. (Második kép. Vigyázat, fütyis !)

A harmadik felvételen pedig csak vakarom a tökömet. (Harmadik kép)

posted by Pierre at Monday, September 29, 2003

 
Népegészségügyi felhívásra tegnap megkezdtem a felkészülést a száz méteres síkfutás válogató versenyeire.
Az első futamot - két rövidke pihenővel, de - teljesítettem.
A célban azonban, az újraélesztésemet követő szívritmus-zavar tudatosította bennem, hogy a kedvenc szövetbetétes futócipőm fölött bizony eljárt az idő.
Mihamarabb le kell őt cserélnem.
Mielőtt visszeres lenne tőle a lábam.

posted by Pierre at Saturday, September 27, 2003

 
Egy családi bevásárlásokra specializálódott hipermarketben, a pékáruk között találtam rá.
Amolyan négyéves forma, ovális gyerkőc volt.
Magában szipogott és engem nézett.
A szülei valószínűleg jobb belátásra tértek és itt felejtették a kukoricapelyhek között.
Könny- és nyáltenger vette körül a kiskrapeket, ezért megpróbáltam elhatárolni magam a találkozástól.
Mielőtt azonban tovaszökellhettem volna, felüvöltött a dagadék.
Körbenéztem, de nem volt segítség. A Sors úgy döntött, hogy nekem kell dédelgetnem a kis taknyost.
A magam leghízelgőbb módján megpróbáltam közeledni sráchoz.
- Miért sírsz, dagika ? - kérdeztem jóságossá változtatva a hangomat.
Csak folytak tovább a taknyok és a nyálak.
- Hol van anyukád, vagy apukád ? - kérdeztem ostobán, hátha azt válaszolja, hogy a tizenkettes pénztárnál.
Nem válaszolt, csak magasabb fokozatra kapcsolt.
Stratégiát váltottam és lekaptam a csokis polcról egy szeletet. Bejött.
- Hogy hívnak ? - rántottam ki az ujjamat a fogai közül.
- Satyika - válaszolta, most már csokoládéba burkolva.
- Szép név. És mégis, milyen Satyika bazmeg ? - informálódtam tovább.
Újabb síróroham, újabb csokik és még mindig sehol senki.
Rejtély, hogy hova tűnnek ilyenkor az emberek.
Végül annyit ugyan sikerült kiszednem belőle, hogy az apját apunak, az az anyját pedig valami másnak szólítja, de ennél tovább nem volt hajlandó elmenni.
Kerestem rajta egy száraz felületet, megfogtam, beraktam a bevásárlókocsimba és elindultam vele, hogy leadjam egy arra alkalmas helyen.
Hogy útközben féken tartsam a bömbölését, amire csak rámutatott, azt beraktam mellé a kocsiba.
Mire a főnökasszonyhoz értünk, megteltünk.
Satyika elégedetten húzta ki a segge alól az utolsó tábla csoki maradványait és a jobb komfortérzetét növelendő, belekezdett egy doboz fülpiszkálóba.
A főnökasszony remek figura lehetett ifjúkorában, de a kereskedelemben eltöltött évek zsémbessé tették.
- Mégis, hogy képzeli ezt ?! - taktikázott a vénasszony.
- Ez nem az enyém. A takarmányok között bukkantam rá...
- Akkor kié ? És ki fizeti ki ezeket az árukat ?! - kiáltotta utánam, de én már kicsúsztam a potenciális lehetőségek közül, mert egy kétségbeesett tigrisugrással a kijárat felé vetettem magam.
Csoki- és nyálpöttyökkel díszített ruházattal tértem haza.
A lelkiismeretem is csak a harmadik pohár ital után nyúlt a távkapcsolóért.
A tévében éppen egy filmecske invitált engem "családi" bevásárlásra. Kikapcsoltam.
Lehet, hogy Satyika is csak egy reklámfigura volt ?

posted by Pierre at Friday, September 26, 2003

 
Kihasználva a vasárnapi buli emelkedett pillanatait, Omar, az arab patológus, elkészítette azt a csodaelixírt, amiből egy kupicányi adag jelentősen feljavítja az ember közérzetét, két kupica után pedig tarkón harap egy oroszlánt is.
Az ókori arab orvostudomány négy fő nedvet ismert.
A pengeagyú Omar ennél lényegesen többet.
Kezében úgy röpködtek az alkoholos üvegek, hogy elismeréssel kellett adóznom az iszlám orvosképzés viharos fejlődésének.
Omar-nak igaza volt.
Ebből a mixtúrából éppen elég egy teáskanálnyi mennyiség arra, hogy egy oszladozó hulla is bendzsózni kezdjen.
Zsuzsa sajnos nem láthatta a bemelegítő attrakciót, mivel késve érkezett, de hogy bepótolja a lemaradását, felhajtott hirtelen egy vizes pohárnyit ebből a kotyvalékból, mielőtt bárki közülünk legalábbis megköszörülhette volna a torkát.
Feszült, de fürkésző csend támadt.
Minden szem -érdeklődőn- Zsuzsára szegeződött, aki a foxtrott alaplépéseit kombinálva a falhoz tántorgott, majd a szája elé kapta a kezét, mint aki attól fél, hogy bajsza nőtt, csuklott egyet, majd szemlátomást elunva az életet, elájult.
Mi, akik távolból tanúsított együttérzés módszerét választottuk, most ugyanolyan érdeklődőn Omar-ra néztünk, hogy vajon le tud-e kezelni egy ilyen zökkenőt.
Ő hálásan mormogott valamit Isten akaratáról, majd belepökött a markába, a hátára vette a lányt és eltűnt vele a mellékhelységben.
Félóra elteltével Zsuzsa ziláltan, rogyadozva, de a saját lábán tért vissza közénk.
Mindössze annyit mondott: "Zzssúzzsa vaggyok". Viszont ezt minden huszadik másodpercben megismételte.
A dörzsölt Omar elégedett volt az aznapi teljesítményével.
Hogy mi történt Omar és Zsuzsa között ezalatt a félórában, azt csak találgatni tudom, ám egy üvegcsével becsúsztattam ebből a varázsitalból a zsebembe, és megpróbálom rávenni a velem szemben lakó spinét egy pohárnyi randira.
Csak úgy, Isten akaratából.

posted by Pierre at Thursday, September 25, 2003

 
Volt idő, amikor a szüleim azt hitték, hogy kellő türelemmel át lehet alakítani engem valami értékessé.
Szegények nem tudják, hogy pont annyira lettem értékes, mint egy zacskó zizi.
Az egyik nagypapám - aki a bőriparban garázdálkodott -, sokáig azt vallotta, hogy az én tehetségemet is abban a szakmában kellene kamatoztatni. Arra gondolt, hogy ha majd feldolgozom magam alulról a csúcsig, akkor boldog és elégedett ember leszek.
Nem tudom, hogy mit csinálnak a bőriparban alul, de nem osztottam a lelkesedését ezzel kapcsolatban, olyannyira nem, hogy az elméletem szabadszájú kifejtése után egy konyhakéssel eredt a nyomomba és olyanokat kiáltozott utánam, hogy "megnyúzlak, az anyádszentségit !".
Mások ügyvédet, plasztikai sebészt, vagy porszívó-ügynököt láttak bennem, pedig én poéta akartam lenni.
Egy költő, egy megnemértett művész, aki a vállára veszi a világ gondjait.

"Oh, nyisd fel a szemed, hogy táguljon a horizontod,
És gondolj mindig rám, mikor a mogyis csokit bontod."

vagy

"Batári néni magányosan hámozza göcsörtös krumpliját,
Mialatt férje titokban dugja a szomszédban Mancikát."

Ez utóbbi versciklusom hallatán Batári bácsi az eszét vesztve kergetett meg egy vasvillával, pont akkor, amikor rájöttem, hogy a világon a legjobban magányra és egy bögre kakaóra van szükségem.
Megfigyeléseimet zsákszámra öntöttem a környezetemre.
A szomszédok rettegve húzták le a redőnyöket és engedték szabadon a kutyáikat, amikor bekanyarodtam az utcánkba.
Azt hiszem igazi áldás voltam a környéken.
Sokan és sokszor kérleltek engem, hogy hagyjak fel a szemlélődéseim versbe foglalásával, inkább szántsak valahol máshol mélyeket.
A folytonos menekülések végül kidolgozták az izomzatomat és elnyomták a gondolataimat.
Utolsó versem a "Felmentem a tetőre és beszartam a kéménybe", egy idillikus időszak végét jelentette.
A homlokom kiszélesedett és az ábrándjaim a múlt ködébe vesztek.

Végül nem lettem költő.

posted by Pierre at Wednesday, September 24, 2003

 
A hétfői ébredés az Élet iránti ragaszkodás legnagyobb próbaköve.
Schopenhauer is a hétfő reggelt találta a legalkalmasabb időpontnak egy igazán reményteljes öngyilkossági kísérletre. (Ő később elvetette ezt a gondolatot a túlontúl tompa vajazó kése miatt és inkább Kant-ot kezdte el baszogatni.)
Ha legalább tudnék egyetlen okot arra, amiért érdemes lenne megmosni a fogamat, de... de a csajom nyakig ül a munkában, a sarki kávézó pincérnője szabadnapos, és tegnap a Juve is csak ikszet játszott a Rómával.
Ráadásul ma kellene leadnom a határidős munkát a főnökömnek, ám a felével sem lettem készen.
Hétfő reggel tehát nincsen a létnek értelme.

posted by Pierre at Monday, September 22, 2003

 
Aláírtam.
Igenis kerüljön be a Büntető Törvénykönyvbe, hogy akit állatkínzáson kapnak, az kerüljön bitófára.
(Igaz, hogy igen hosszan kellett magyaráznia nekem a hölgynek, aki az ívet szorongatta, mert egy kukkot nem értettem a dologból, de mivel jó segge volt a cafkának, és megígérte nekem, hogy az IPT-469 rendszámú kék Opel gépjármű vezetője is meglakol azért, amiért bevágott elém és hirtelen fékezésre kényszerített a Rákóczi úton - ezt az igényemet csak egy csillagocskával kellett jeleznem az íven -, akkor én megnyugodtam és odakanyarítottam a nevemet.)
Sajnos a kevés testmozgással és a túlságosan bő táplálkozással eltöltött hetek során a tekintetem kissé fénytelen lett, és a felfogásom sem a régi már, aztán azt is észrevettem, hogy a hideg leli a nőcit, amikor példának okáért a horgászok hírhedt kukac-kínzásairól faggattam, de olyan elhivatottság izzott benne és - talán már mondtam - annyira jó segge volt, hogy ejtettem a skrupulusaimat és zászlót bontottam a petíció mellett.
Én már egy hete nem kínzok állatot !
Eddig ez csak halvány, homályos ábránd volt bennem, de ettől beadványtól szilárd, eltökélt szándékká kristályosodott ez az érzés !
Nincs több állatkínzásom.
Kedden ugyan még két lövést leadtam egy ismerősöm aranyhalára, mert a gömbakvárium ijesztően felnagyította az állatot, és én ettől majdnem összetojtam magam, de aztán semmi több.
Illetve pénteken még Schulteisz bácsi kutyájának a seggébe is belerúgtam egy kisebbet a lépcsőfordulóban, mert mindig rám hozza a frászt, amikor rám vicsorog, pedig én csak barátságból szoktam csattogtatni a levélnyílásukat.
Azóta pedig semmi.
Soha már.

(Csak egyszer találnám meg azt a nyüves egeret, amelyik szétrágta a Platón Összesemet...)


posted by Pierre at Saturday, September 20, 2003

 
Tibi barátom közmondásosan cudar természetű, és a viselkedéséből is sokszor hiányzik a tapintat.
Az emberi gyengeségeinek azt hiszem az a közvetlen oka, hogy gyermekkorunkban mindig megvertem gombfociban.
Tegnap gyanútlanul meghívtam egy pohár italra egy csendes kerthelységben, hogy sorsfordító kérdésekben kérjem a tanácsát.
Arra gondoltam, hogy majd összekulcsolja az ujjait és hátradől, készen arra, hogy meghallgassa, miféle gondok emésztenek engem.
Valami rémisztő koktélt rendelt magának (szám szerint nem emlékszem hányat), és ezektől másfél órán keresztül képtelen volt másról beszélni, mint az Etiópiában fellépő súlyos LEGO-hiányról és a dél-szláv istentiszteletek kínos hátulütőiről.
Folyamatosan járt a szája és én nem bírtam felhívni magamra a figyelmét.
Aztán minden előzetes bejelentés nélkül belekezdett művészkarrierjének nyomasztó tragédiájába és az elfuserált életébe.
Szerettem volna egy franciakulccsal fejbe vágni, hogy ezzel elősegítsem az én problémám közös szublimációját, de szerszám híján csak a kidolgozott muszklimmal és egy PVC-szalvétatartóval fenyegettem meg.
Erre meglepetten rám nézett, aztán órájára, végül a fejéhez kapott és némi nehézség árán elviharzott.
Én pedig az asztalra borultam és eljátszadoztam a gondolattal, hogy felhívom Anyámat...

posted by Pierre at Friday, September 19, 2003

 
A buddhizmus szerint hasznos az aszkézis, de csak azután, ha az ember megkóstolta az élet örömeit.
Ezt a gondolatot szem előtt tartva, tegnap három tányér CSÍPŐS indiai ételt vacsoráztam.
Szörnyű éjszakám volt.
Hiába is samponoztam egész éjjel mentolos tusfürdővel a seggemet, még reggelre sem enyhült az életörömöm.
Viszont kezdem sejteni, hogy mi az a levitáció.

posted by Pierre at Thursday, September 18, 2003

 
- Haljon május elseje ! - bődült el a népszerű Művész, megnyitva ezzel azt az összejövetelt, amelynek célja Költő barátom legújabb verseinek magunkba fogadása volt.
A nagy műveltségű társaság izgatottan foglalta el a helyét, és egymást lepisszegve adták át magukat az áhítatnak.
A Művész lehajtott fejjel várta a csendet.
Az előtérben elfogyasztott ingyenFurmint és a szorosan utána küldött ingyenUnikum, ugyan kicsit darabossá tette a mozgásunkat, de én - a könyvespolcba kapaszkodva - feltűnés nélkül le tudtam rakni magam az egyik sarokba.
- Önccsél még egy pohárral nekem ! - kiáltott oda a Kübler néni a nagyothalló urának, aki sajnos beszorult két szék közé és az alkoholmámora nem engedte zergeként tovább szökellni.
- Mit akarsz ?! - ordított vissza Kübler bácsi.
- Narancslevet hozzál !
- Sárgát ?
- Ja, azt !
A félreértés valószínűsége ily módon megszűnt kettejük között.
Újabb pisszegések, míg a Művész továbbra is lehajtott fejjel várakozott.
Jó érzés lehet egy ilyen elmés és kifinomult társaságnak átadni a lírai költeményekből áradó tragikus melankóliát.
Az az ingyenUnikum nagyon jól esett nekem, ezért megkértem a mellettem már kómában heverő diákot, hogy ha elérné a palackot, akkor öntsön már nekem még egy kupicányit, persze mindezt a legnagyobb csendben tegye.
Nem szeretem a túlzott fészkelődést előadás közben. Elveszik benne a balladai félhomály.
A diák becélozta magát és keresztülhatolt az asztalig.
Az idióta mindezt egy bukóréce mozgásával tette, ezért kénytelen voltam másfelé nézni, nehogy hírbe keveredjek vele.
- Vizes pohárba jó lesz ? - kurjantott rám az asztal mellől, félreoszlatva a kétségeket, amit én kínos mosollyal nyugtáztam.
Lassan elcsendesedtünk.
Az első vers végét szenvedélyes tapsvihar fogadta. Olyan, amilyen csak ilyen műértő közönségből áradhat.
Élvezettel adóztunk a kísérteties verslábaknak és a feszített ritmusnak.
Azt hiszem a harmadik vers előadása közben történt, amikor váratlanul arra ébredtem, hogy a mellettem horkoló diák lefordult a székéről.
Jómagam nem voltam olyan állapotban, hogy felsegíthessem, de nagyon erősen rápisszentettem.
Hosszú este volt, sok zökkenővel.
A végén azonban mindannyian vállon veregettük a Költőt, gratuláltunk neki és biztosítottuk róla, hogy eljön majd az az idő, amikor az alacsonyabb műveltségű elemek is részt vesznek ilyen nagyszerű felolvasásokon.
És azok talán nem fogják keverni a Furmintot az Unikummal.

posted by Pierre at Wednesday, September 17, 2003

 
Vannak kifejezések, amelyektől elgyengülök.
Ilyenek például: a "kívánlak", vagy az "ilyen jó, még sosem volt", a "főzök neked egy kávét", esetleg a "kérem a jegyét ellenőrzésre átadni".
Ám üres tekintettel viszonzom reggelente a portás néni azon kérdését, miszerint "magáé az az zöld autó a bejáratnál ?"
Mi lehet az arcomra írva, hogy közel egy hónapja nem lankad a vén varangy, és mindennap elém vágódik ezzel az ostoba feltételezéssel ?
Ilyenkor persze én csak megrázom a fejemet és gyorsan tovább lépdelek.
Megfigyeltem, hogy senki mástól nem kérdezi, csak tőlem.
Persze, hogy így aztán nem tud közel kerülni hozzám, és hogy nem tudok elérzékenyülni az öregkori szenilitásától, amikor ilyen szemérmetlen elfogultsággal zaklat engem.
Tegnap aztán még azon is rajtakaptam, amikor délután utánam leskelődött !!!
Képtelen vagyok megérteni, hogy miért alkalmaznak ilyen bizalmatlan munkaerőt.
Mikor észrevett, akkor a hülye kérdését ismételgetve utánam rajzolta magát, és nekem minden fürgeségemre szükségem volt ahhoz, hogy lerázzam magamról a vén szipirtyót.
Csak a fokozott lélekjelenlétemnek és találékonyságomnak köszönhetem, hogy el tudtam slisszolni előle.
Igazi szerencse volt, hogy a bejáratnál hagytam az autómat.


posted by Pierre at Tuesday, September 16, 2003

 
Lemérték az IQ-mat.
Az eredményem alapján kiderült, hogy magasabb intelligenciám, mint egy gipsz-stukkónak, de kevesebb, mint egy zellernek.
Lényegesen rosszabbra számítottam.

Megjegyzés: Természetesen friss zellerre gondoltak, nem a szárítottra.

posted by Pierre at Monday, September 15, 2003

 
- Nem kell begyulladni, majd én megcsinálom ! - mondta Attila, a sofőr és ezermester.
Mindezt a puszta közepén tette, miközben felnyitotta az elakadt autónk motorháztetejét.
Első ránézésre a motor volt alatta.
Ez az a pont, ahol én mókás mutatványokkal szórakoztatom az arra tévedőket, majd a végén kitűzöm a fehér zászlót és zokogva magamba roskadok.
Nem úgy Ő, az OTTO-motorok hercege, aki azonnal diagnosztizálta a bajt.
- Eldugult a karburátor ! - mondta a hivatásos szerelők nyelvén.
- Bazmeg, azt MÉG én is tudom, hogy nincs karburátor ebben a tákolmányban ! - viszonoztam kétkedőn. - Az eladó megesküdött rá, hogy injektoros üzemmódban működik a rendszer.
- Ne szakíts félbe ! Azt akartam mondani, hogy eldugult az injektor ! - mondta ingerülten, miközben a sebészekre jellemző gondossággal feltűrte az ingujját. - Van egy csavarhúzód ?
- Melyik az ? - kérdeztem, felvéve az asszisztencia terhét.
- Amelyikkel a csavart húzzák, baszki ! - mondta indulatosan és hátrament a csomagtartóhoz.
Ezek után ügyes mozdulatokkal szétkapta a micsodát, egészen addig, amíg valami kis rugócska ki nem repült valahonnan a mélyből és szembe nem spriccelte főhősünket néhány liter benzin.
Szitkozódni kezdett (csúnya szavakkal) és azt mondta nekem, hogy keressem meg azonnal a rugót - itt neki más és fontosabb dolga akadhatott- , mert anélkül biztos nem mehetünk tovább.
Én a szememet is kinéztem, de egy fosszilizálódott madártetemen és egy nagyobbacska kipufogón kívül semmit sem találtam az aszfalton.
- Ez baj... - mondta Attila elgondolkodón, kezében egy darab motorral.
Én is átéreztem a ránehezedő felelősség súlyát, ezért azt javasoltam neki, hogy hagyjuk magára a járművet.
Ostoba módon arra gondoltam, hogyha nincs rugó, akkor más sem tud mit kezdeni ezzel az autóval.
Mi meg besétálunk a városba és a rugóboltban veszünk egyet.
- Mi lenne, ha telefonálnánk egy szerelőnek ?! - jutott eszembe hirtelen, hátha ezzel véget vetek a barátom őszülésének.
A sárga ruhába bújt szerelő sok idő múlva és sok pénzért kiszállt, káromkodott (csúnya szavakkal), hogy ki volt az a vadbarom, aki szétszedte az injektort, meg a turbófaszomat, de mi csak az erdő felé mutattunk, mondván, hogy arra futott a gazember.
Aztán sok idő múlva jött egy trailer és sok pénzért hazaszállított bennünket.
Útközben jókat röhögött azokon az ostobákon, akik hiba esetén - "képzeljük el azokat az idiótákat", - még az injektort is szétszedik, pedig manapság az az alapműveltséghez is hozzátartozik, hogy azt csak a Szentlélek tudja összeszerelni.
Mikor hazaértünk, Attila csendben kitöltött egy pohár italt és annyit mondott:
- Ha nem vagy olyan béna és megtalálod a rugót, akkor .... akkor én bizony összeszereltem volna.
Csökönyös ezermester.
Holnap meg a vízen fog járni.
Ha megtalálom a cölöpöket.

posted by Pierre at Saturday, September 13, 2003

 
Krisztus állítólag egyetlenegyszer írt le néhány szót a homokba, amit a szél azon nyomban eltörölt.
Én is hasonlóképpen jártam ma.
Sajnos egyikünk sem használta az "automatikus mentés" funkciót.
Ezután nem erőltettük a dolgot, sem Ő, sem Én.

Most pedig megyek és csodát teszek a nőmmel.

posted by Pierre at Friday, September 12, 2003

 
Nem tudom, hogy létezik-e annál könyörtelenebb dolog, mint egy erőszakos ajtócsengetésre felébredni.
Valahol olvastam egyszer, hogy Nagy Sándor alvás közben is a párnája alatt tartotta az Íliász egy súlyosabb példányát. Gondolom, amikor hírnök toppant be hozzá váratlanul, akkor azt homlokon baszta az eldugott kötettel, ezért aztán ritkán kapott rossz híreket azelőtt, mielőtt a bejárónője felhúzta a redőnyöket és csicsergő hangon fel nem hívta a figyelmét arra, hogy itt az idő elindulni Gordiuszba.
Kezembe vettem egy jatagánt és ajtót nyitottam.
Anyám állt a túloldalon.
Azt mondta, hogy nagyon rosszakat álmodott rólam és meg akart bizonyosodni arról, hogy igazak-e, mert kimondottan -így mondta,- félt engem.
Kérdeztem, hogy meg akarja-e csókolni még a homlokomat, mielőtt távozik.
Erre azt válaszolta, hogy még be sem jött.
Ez a lehetőség eddig fel sem merült bennem, de valahogy azt éreztem, hogy a lakásban uralkodó állapotok komolyan megviselnék az Ő hótiszta lelkét.
Nem csalódtam.
Sajnos az OTTHON kifejezés megítélésében homlokegyenest ellentétes eszmei irányzatot képviselünk egymással.
Arra a kérdésére, hogy nem ütötte-e fel még valami járvány a fejét a nagyszobában, csak széttártam a karom és biztosítottam róla, hogy a háziorvosom pont ilyet írt fel nekem.
Ennél a pontnál belekezdett az eltékozolt fiatalságomról szóló tanulságos történetbe, miközben sírógörcsöt kapott és áttért az unokátlanság gyötrelmes pillanataira.
Aztán amilyen gyorsan jött, olyan hamarjában távozott.
Kávét nem főzött.

Kéne egy bejárónő.


posted by Pierre at Thursday, September 11, 2003

 
Közben az öcsém is elolvasta a mai bejegyzést, és az alábbi helyreigazítást követelte tőlem:
A "veszedelmes szájszerv" helyett a "kisportolt száj" szókapcsolatot kérem olvasni.

Mintha csak emiatt kellene bánkódnia a nyomorultnak.

posted by Pierre at Wednesday, September 10, 2003

 
A történelem rémálom, fel akarok ébredni belőle. - mondta James Joyce.
Talán ő is nehezet vacsorázott, mielőtt erre a gondolatra jutott.
Vagy látta már valahol öcsém legújabb kedvesét, akit állítólag a Deák téren fedezett fel, és akit rövid ismeretség után egészen az ágyáig vonszolt.
Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy a Szatyor-klán egyik legígéretesebb tagja, hogyan képes ilyen ótvar nőkre bukkanni.
Vagy vészhelyzetekben miért nem nyúl inkább magához ?
És egyáltalán, miért járt fegyver nélkül a Deák téren ?
Ennek a lánynak olyan veszedelmes szájszerve van, hogy amikor rám mosolygott, azonnal végezni akartam magammal. Mindemellé egy patkolókovács izomzatával rendelkezik, ami ugye falbontáskor előnyös lehet, de a reggeli ébredéskor viharos gyorsasággal lelankasztja az altáji forróságot.
A harmadik bögre vodka után már nem rezzentem össze, amikor a csaj hozzám szólt.
Olyan témákat érintett, mint a sebesség helytelen megválasztása lakott területen belül, a káros életvitelből fakadó mitteszeres arcbőr, meg a korszerű táplálékkiegészítők hatása a mitokondriumokra.
Közben akaratlanul is elkalandoztam és felrémlett előttem az, ahogy az öcsém és ez a pina, együtt fényesítik majd a családi ezüstöket, miközben körülöttük kicsiny, boxerszerű gyerekek szopogatnak kreatinos nyalókákat.
Akkor tértem magamhoz, amikor bejelentették, hogy jövő hónapban eljegyzik egymást.
Az ÉN születésnapomat tűzték ki időpontnak, hogy együtt ünnepelhessünk.
Azt már csak az ajtóban tudtam meg, hogy a csaj - még most is összeszorul a torkom -, egy RENDŐR.
Lehet ennél szebb ajándék ?

posted by Pierre at Wednesday, September 10, 2003

 
- Hullának nem kézbesítünk levelet ! - mondta ellentmondást nem tűrően a postai dolgozó, az "ajánlott küldemények átvétele" ablak másik oldalán.
- Ő nem hulla ! Ő a nagypapám .... csak meghalt két hónapja. - próbálkozott innen kérlelőn, az előttem álló ügyfél-unoka.
- Postaforgalmi szempontból akkor is hullának minősül ! - felelte kellő szakértelemmel a kézbesítő.
- Nem tehetnénk most kivételt ? Kérem, legalább azt mondja meg, hogy honnan érkezett neki a levél ! - erősködött tovább az ügyfél, a kezét tördelve.
Izgatott moraj futott végig a sorban álló tömegen.
A mögöttem álló lány közelebb hajolt. A nyakamban éreztem a forró leheletét.
A postás kinézett az ablakon. Láthatóan megpróbálta elfogulatlanul átvizsgálni ezt az agyafúrt indítványt.
Miután feltérképezte az ügyfél kérésének ártalmatlanságát, elővette a levelet.
- Ez egy tértivevényes behívó parancs... - suttogta kifelé a postás, az összeesküvők hanghordozásával, miután körbeforgatta a küldeményt.
- Behívó parancs ??? Mégis hova ? - értetlenkedett az ostoba ügyfél.
- Gyermekbénulás elleni újraoltásra. - felelte nyugtalanul a postás.
Az ügyfél-unoka felröhögött.
- Azt inkább nem veszem át ! - jelentette ki magabiztosan.
A postást elöntötte a méreg.
- Nem is adnám oda ! Megmondtam, hogy a Posta hulláknak nem kézbesít ! A következőt kérem ! - zökkent vissza hivatali dolgozóba, és elvette az én értesítőmet.
Most már visszafogott lélegzettel toporogtam az ablakocska előtt.
Kényelmetlenül éreztem magam.
Egyetlen kérdés motoszkált csak bennem: vajon megkapom-e a küldeményemet ?
Néhány pillanat múlva kiderül, hogy ...
Soha ekkora megkönnyebbüléssel nem vettem át még a díjbeszedő hivatalos felszólítását.
Örömömben megcsöcsörésztem a mögöttem álló leányzót is.
Hiszen élek.
Postaforgalmi szempontból élek.

posted by Pierre at Tuesday, September 09, 2003

 
Zotyi barátom művészember.
Arcán egyáltalán nem látszik az idő múlása. Tekintete megmaradt olyan rácsodálkozónak, amilyenné pubertás korában lett, amikor egyszer a szülei rossz pillanatban nyitották rá a fürdőszobaajtót.
Sok mindent kipróbált már életében, de nem sikerült lecsillapítani magában az izzó vágyat egy időtálló, maradandó alkotásra.
Most éppen festészettel foglalkozik.
Legutóbbi munkája a nyolcvanhét éves Irmus néni aktjának megjelenítése a vásznon úgy, hogy a kagylóból kilépő Vénusz alakjában örökítette meg a nyamvadt öregasszonyt (Botticelli képe nyomán).
Irmus néni férje először elborzadt, és csak három üveg befőttet akart adni a képért, ám végül a kompozíció kivételes erejére hivatkozva, megtoldotta két használt autógumival is.
Zotyit persze egyáltalán nem érdekli a pénz.
Ha pedig pénzre lenne szüksége, akkor mindig engem tárcsáz.
Tegnap meghívott magához vacsorára.
Bár a tempera-ízű spagettije a szénhidrát különleges ízvilágába kalauzolt el, de mindez semmi nem volt ahhoz képest, amikor az étkezés után megláttam a rólam készült festményét.
A képen a fejem éppen egy ágaskodó kentaurban végződött, ami egyébként igen dicséretes nemi jelleget kölcsönzött, az amúgy hétköznapi alakomnak.
- Mi a faszom ez ? - kérdeztem egy mecénás udvariasságával.
- Hát nem szúrja ki a szemedet ? - nézett rám azzal a pubi fejével és egy megbántott művész önérzetével.
Itt elhangzott néhány csúnya szó, mindegyikre pontosan már nem emlékszem, de a szóváltás végén egy sötét alak osont ki a Balassi utca egyik kapualjából, súlyos terhet cipelve a vállán.
A lepedőkbe bugyolált teher én magam voltam.
Egy lóban végződve.

posted by Pierre at Monday, September 08, 2003

 
Ma szemérmetlenül sokáig alhattam volna, erre felébredtem reggel háromnegyed hatkor.
Erre lendületből magamévá tettem az ágyamban talált lányt, amitől viszont farkaséhes lettem.
Erre szokatlan módon bőségesen megreggeliztem, amitől teljesen szokatlan hasfájásom lett.
Erre visszabújtam az ágyamba, hogy szemérmetlenül sokáig aludjak, de szokatlan módon képtelen voltam rá, mert a lány túl sokat szöszölt körülöttem.
Erre elzavartam a lányt dolgozni és a fejemre tettem a kispárnát, hogy szemérmetlenül sokáig aludjak.
Erre szokatlan nagy csönd vett körül, amitől még jobban felébredtem.
Erre letusoltam, miközben találtam egy új izmot a könyökömben, ami azt hiszem elég szokatlan.
Erre felöltöztem és bementem az egyetemre, de útközben szokatlan álmosság tört rám.
Erre szemérmetlenül lefeküdtem egy íróasztalra, ami szokatlanul kényelmetlen volt, mert nyomta az új könyökömet.
Ma tehát szokatlanul fárasztó napom van.
Holnap jól esne szemérmetlenül sokáig aludni.

posted by Pierre at Friday, September 05, 2003

 
Karcsit a természet kiváló felsőtesttel ajándékozta meg, de a maga részéről be is fejezte a dolgot.
A muki sajnos nehézkesen gondolkozik.
Én mégis megelőlegeztem annyi intelligenciát ennek a fickónak, hogy magától megtalálja a budit egy idegen lakásban és nem fog engem éjszaka óránként felébreszteni azzal, hogy "mutassadmá' meg mégeccer, hogy hova pisájjak".
Édes Jóistenem, ha majd eljön az idő, akkor nagyot segítenél Karcsi vizelési problémáin, ha a lelkét ebből a remek külső burkolatból, esetleg egy guppiba költöztetnéd át.
Talán a szellemisége sem fog csorbulni.

posted by Pierre at Thursday, September 04, 2003

 
- Nem kell félni tőle, nem fog bántani téged ! - mondta nekem Dorina a kertben, miközben a házába parancsolt kutyája felé vettük az irányt.
Bizalmatlanságomat csak fokozta, hogy a kert azon részein, amit az állat bekalandozott, csak a reménytelen pusztulás nyomai látszódtak.
- És ha mégis fog ? - kérdeztem vissza nyirkos hangon.
- Okos és barátságos állat ! Én TUDOMÁNYOSAN foglalkozom vele, ezért tudja, hogy KIT kell szeretnie ! - válaszolta megnyugtatásképpen.
Ezen a ponton azonban valaki tévedett.
A házából kirontó borjúméretű állat ugatása és dinamikus mozgása ellen, a gazdájának "Hozzám!" parancsai pont annyira voltak hatásosak, mint a markomban szorongatott gusztustalan kutyaínyencség.
Engem körülbelül tíz méter választott el a kutyától, ami egy tájfun és egy gőzmozdony keresztezéséből származó ebnek, nem távolság.
Egy szakkönyvben egyszer azt olvastam, hogy ilyenkor hideg távolságtartásra érdemes berendezkedni a kutya ellenében és akkor az majd meglepődik és az utolsó pillanatban megtorpan.
A könyv írójának bizonyára egy elméleti munkáját olvashattam, vagy az én idegrendszeremnek kényes az egyensúlya, de nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy kivárjam ezt a pillanatot, így előbb a kutya fejéhez basztam a kezemben lévő förtelmet, majd teljesen tudománytalanul futásnak eredtem.
Állítólag ez a legrosszabb, amit tehet az ember, rám mégis nyugtatólag hatott az a lehetőség, hogy elérhetem a kertkaput.
Taktikám vezérlő elve most már a fürgeség volt.
A kapu riglijével azonban már nem volt időm vesződni, hanem egyenesen átvetettem rajta magam.
Alaposan lestukkoltam a veteményest, de soha ennyire jól még nem esett az áldott anyaföld íze.
A kutya bosszúsan fordult vissza a röhögéstől könnyező gazdájához. Talán kedvét szegte az, hogy nem hagytam tovább szeretgetni magam.
Egyáltalán, miért lenne fontos nekem, hogy szeressen engem más kutyája ?!

posted by Pierre at Wednesday, September 03, 2003

 
KicsiPi hatodikos bizonyítványa tulajdonképpen kimerítette a becsületsértés tényét.
Ő ezt úgy magyarázta, hogy a tanárok által felvetett témák nem estek egybe az ő érdeklődésével.
KicsiPi apja nem osztotta ezt a gyakorlatias szemléletet, neki sokkal inkább úgy tűnt, hogy tompaagyú elsőszülött csemetéje letért az ideális kisfiúk számára meghatározott keskeny ösvényről és elérkezettnek látta az időt arra, hogy kellő szigorral tegye karakteresebbé fiának arculatát.
Közben olyan kényes kérdésekre is kitért, hogy mennyire fontos a tanulás, merthogy non scholea, sed vitae discimus (nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk), de Seneca és üzenete sivár alternatívát jelentett a lányok kivillanó bugyija és a focipálya ellenében.
Ráadásul kezdődött a szünidő és KicsiPi szervezete erősödni, gyarapodni kívánt.
KicsiPi azonban két hétig szobafogságban elmélkedhetett.
Ez idő alatt kifulladásig morzsolgatta a tapasztalatokra éhesen domborodó legénységét.
Közben valami isteni beavatkozásnak köszönhetően, végre megérthette Seneca üzenetét.
Ugyanis KicsiPi rejszolás közben megvilágosodott.

posted by Pierre at Tuesday, September 02, 2003

 
Nagyon nehéz uralkodnia magán az embernek akkor, amikor az egyik legjobb barátja adja fel a férfiúi szabadságát, ráadásul egy olyan nő miatt, akinek az arca olyan, mint egy zsázsaágyás, a teste pedig egyáltalán nem tartalmaz mérhető mennyiségű agyvelőt.
Zokogtam, amikor Gábor barátom kimondta az IGENT, igen zokogtam, mint Napóleon tette azt Moszkva alatt, amikor rájött, hogy kevés meleg alsót vitt magával és a boltok is bezártak már.
Hogy Gábort milyen okkult praktikával csábította el ez a némber, arról egyszer majd fellebbentem a fátylat, de most kötelez a titoktartás, aztán az is van, hogy ha megszegem a fogadalmam, akkor állítólag soha többet nem tudnék mit kezdeni férfidíszemmel, amely ma még oly kisfiús virgoncsággal mond ellent a gravitáció törvényeinek.
Nem mintha hinnék a bűvöletben, de mégis.
Megpróbáltam azért vidáman feldolgozni a történteket, de attól szerintem még Jóbnak is behabzott volna a szája, amikor a nőcske a kötelező (!) tánc alatt azt mondta nekem, "a férjem barátja, az én barátom is, tehát mostantól szeretni foglak !"
Ekkor a gondolataimat végleg beterítette sötét palástjával az a vízió, hogy ez a nő rövidesen el fog szaporodni ebben a világban és hogy minden egyes tüszőrepedése csökkenti Gábor barátom esélyeit arra, hogy ezentúl boldog és önfeledt emberként dagonyázhasson ismét gyermekkori barátaival.
És én mindezt az aláírásommal hitelesítettem.
Azóta próbálom magamba sulykolni, hogy "a barátom felesége, az én...."

posted by Pierre at Monday, September 01, 2003