2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Kedves Szatyor !

A rabszolganőkből már teljesen kifogytam.
Van még a raktárban néhány fáradt művészlemez, egy használt lepel és egy a lábkörmüknél összenőtt sziámi testvérpár.
Tavalyról ugyan maradt még néhány természetfölötti csodatétel, de apám mindig basztat, ha azokat próbálom elsózni.
Szóval idén sóherság van.

Jézuska

P.s.: Arra a récés dologra engem is megtaníthatnál, hátha bejön valami csöcsös spinénél.

posted by Pierre at Tuesday, December 23, 2003

 
Felnőttem már és egyáltalán nem hiszek a Jézuskában, de biztos ami biztos, írtam neki egy levelet, hogy kellő méltóságot kölcsönözzek az eseményeknek.

Kedves Jézuska !

Én egy nagyon rendes ember vagyok, hiszen tudod.
Idén rengeteget fejlődtem: sokat tudok feküdni például a hátamon, megtanultam utánozni a párját szólongató tőkés récét, azután a használt fülpiszkákat sem hagyom már a mosdó szélén.
Mindez persze kurva sok lemondással jár, így az ágyam baloldala gyakran marad üresen.
Ugye nem várod azt tőlem, hogy életem végéig tartsam a markomban a nemi életemet ?!

Postafordultával küldhetnél nekem végre egy bögyös rabszolganőt, ha lehet, tudjon azért rendesen főzni.
Előre is köszike

Szatyor

P.s.: Ünnep van, ezért ne legyél zsugori, és küldjél mellé készpénzt is.

posted by Pierre at Monday, December 22, 2003

 
A könyvelőm két hónapja megjósolta, hogy remek évet FOGUNK zárni.
Szeretem, ha valaki mértéktartóan gyakorlatias, és bölcsen meg tudja ítélni egy vállalkozás gazdasági értékét.
Szeretem ezt a könyvelőt.
Szerdán voltam is nála, és vittem neki néhány apróságot.
Elemet például, mert lemerült a rádiója, pedig azt nagyon szereti.
Egész álló nap azt hallgatja.
Most éppen a cellájában.

posted by Pierre at Friday, December 19, 2003

 
- A furgonban van... - intett felém az álarcos fickó és felnyitotta a raktér ajtaját.
Karácsonykor kézenfekvő feladat, hogy a rokonságom csoportokban fellelhető gyerekanyagát meglepjem valami grandiózus ajándékkal, amiért azok cserébe megígérik nekem, hogy egész évben nem nyálaznak össze, és nem nyávogják a fülembe, hogy "szejetlek".
Szép gesztus ez a részükről...
Egyesek persze ötlettelenül vágnak neki a boltoknak, mindegy hogy mi alapon, csak legyen valami a fa alatt.
Ezért válik aztán ez a szép ünnep olyan lélektelenné.
A lényeg, hogy ADNI tudni kell.
A játékboltokba manapság csak kigyúrt anyukák járnak, akiket a magamfajta százkilós ipsék csak irigykedve és tisztes távolból figyelnek, pedig ilyenkor nincs helye gyengeségnek.
Azután azt a fülest kaptam, hogy a zöldhatáron jelentős kedvezménnyel lehet áruhoz jutni akkor, ha az ember idejében és golyóálló mellényben érkezik a megfelelő helyre.
Nem haboztam, hanem begyömöszöltem a találkahely koordinátáit az agykérgem alá, magamat pedig a verdába.
Rendben találkoztunk is a megadott helyen, a furgon raktere pedig szemet gyönyörködtetően meg volt tömve.
Tíz percet kaptam a válogatásra, így nem sokat totojáztam, hanem rávetettem magamat a színes dobozokra.
Nem volt listám, hogy kinek mit akarok venni, hanem úgy gondolkoztam: amit elém sodor a véletlen, az pont megfelelő lesz a karácsonyfa alá.
A felém eső sort azonnal megvettem, mert a cifra dobozoktól teljesen megrészegültem.
A második sorban megbúvó huszonhárom kongói menekültön átlépve rögtön kiszúrtam egy nagy, LEGGO márkájú dobozt, ám nem foglalkoztam a feliratozással, biztosan a dán gyárban is sietve csomagoltak karácsonyra.
Végül alaposan felcuccoltam, kifizettem egy köteg pénzt, majd mindannyian köddé váltunk.
Sajnos csak odahaza vettem észre, hogy nem az van a dobozokban, ami a feliratozás alapján sejthető lenne.
Valószínűleg rossz koordinátákat kaptam.
Mindenesetre alaposan átszortíroztam az anyagot, majd szétosztottam a gyerkőcök között: a szemüvegesek zárjegy nélküli pipadohányt, a szőkék gázpisztolyokat, a dagik indiai teherhordókat, a beszédhibásak elektromos sokkolót, a lányok pedig cápauszony-konzervet kapnak.
Bécikének a dinamitrudak maradtak.
Nincs több fakszni, túl vagyok rajta.
A lényeg, hogy KAPNAK valamit.

posted by Pierre at Thursday, December 18, 2003

 
Egy ember, aki a költségdiagramok között számolt le a szeplőivel.
Egy ember, aki felismeri a kutyáját szatyorban sétáltató tömeg piaci jelentőségét.
Egy ember, aki nem guggol maga alá, mintaszerűen lép le a járdáról, sőt nem fél még a rendőröktől sem.
Chivava, bazmeg.

posted by Pierre at Wednesday, December 17, 2003

 
Vajon lovagnak hitelesíthető-e az a fickó, aki reggel egy szamóca-mintás pizsamában meresztgeti vágyait, miközben a kenyérpirító fölé hajolva szemez a szeletekkel, ahonnan a váratlanul kilőtt forró készétel úgy égeti le a homlokát, mint a Terminatornak a kohósalak.
A fürdőszobába pedig beesik a hó, bazmeg.
Így induljak sárkányt ölni ?

posted by Pierre at Tuesday, December 16, 2003

 
A vendéglő vacsoraasztala alatt végre sikerült kipiszkálnom a körmöm alá rekedt sódert, kicsúsztattam a lábamat a cipőmből, mitöbb, szalonképes megjegyzéseket is tettem a tetves időjárásra.
Hogy fokozzam a harmóniát, a vendégem egészsége felől érdeklődtem, mire a Hölgy dióhéjban az értésemre adta, hogy jól van.
Tettem még egy bátortalan kísérletet arra, hogy elmeséljem neki, egyszer milyen különös dolog történt egy ismerősömmel. Már sajnos arra nem tudtam visszaemlékezni, hogy pontosan micsoda, de az bizonyos, hogy nagyon különös volt.
Ezután végleg kifogytam a témákból.
Iszonyodva koncentráltam a felszolgált répalevesre, és jobbhíján éppen az egészséges táplálkozás műhelytitkaira akartam rátérni, amikor a Hölgy véget vetett kínlódásomnak és tüzet nyitott rám.
- Magadról mesélj ! - mondta kimérten, miközben egy újabb penészszagú borzalmat tett elé a pincér.
Ez az a kérdés, ami után nagyon nehéz a gondolataimat telefonvégre kapni. Általában sírva fakadok, gügyögni kezdek, és az óvónőmre hárítok minden felelősséget.
A Hölgy azonban tényeket akart.
A "tény" -, amivel oly bőkezűen meg vagyok ajándékozva - még az abrosz alatt rejtőzött, és nem láttam elérkezettnek az időt arra, hogy kirakjam az asztalra.
Éreztem, ahogy a lehetőségeim kisétálnak a vendéglőből, pusztán a velem szemben támasztott követelmények maradnak a társaságban.
Szerencsémre a Hölgy ekkor visszatért a tányérjába, és észrevehetően idegenkedni kezdett a benne találtaktól.
Szimpatikus lett nekem.
Szavak helyett végre tettekre volt szükség.
Nagyobb mennyiségű italt rendeltem a felszolgálótól, átnyúltam az asztal fölött és magam elé tettem a Hölgy tányérját.
Ragyogó pillanat volt, ahogy rágás nélkül beburkoltam az egész förtelmet.
A vendégem hálásan felsóhajtott, megenyhült és ejtette a témát.
A belgyógyászom később azt nyilatkozta, hogy három nap múlva már kutyabajom sem lesz.
Az analitikusom szerint azonban még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy papás-mamást játsszak bárkivel is, amíg az "anya" szót egy kád forró vízzel társítom.

posted by Pierre at Monday, December 15, 2003

 
- Mit akar valójában nálunk ? - kérdezte Verát a ravasz bevándorlási tisztviselő.
- Szeretetet és meleg vacsorát... - válaszolta viccesen a lány.







"Mi, az Egyesült Államok népe..."











Pár óra múlva Vera Európában volt.
Szuvenírként pedig megkapta a testüregeinek átvizsgálására használt gumikesztyűt.

posted by Pierre at Friday, December 12, 2003

 
Kicsit átalakult az életritmusom, megszűntek a munka-szórakozás-pihenés ciklusok, egybefolyik a nappal az éjszakával, és viszont.
Mindez jól kivehető az arcberendezésemen, mivel egybenőtt a szakállam az íriszemmel.
Ma aztán fültanúja voltam, ahogy Bori néni, az alsó szomszéd, egységbe kovácsolódott a nagy tekintélyű házmesterrel, hogy kinyomozzák végre, ki járkál éjszakánként a padláson, nehéz terheket cipekedve-húzkodva, miközben a "Tizenhat tonnát" dudorássza, dél-kőbányai akcentussal.
Fürgén visszahátráltam egy fikusz mögé, nehogy kitudódjak, és megkíséreltem kihallgatni a cselszövésüket a rajtaütés lehetőségeiről.
Mivel hajdan, amikor még a hajam a szemembe lógott, elaludtam egy monstre rock-koncert hangládái között, következésképpen mára már annyira nagyothallok, hogy csak az erőteljesebb taglejtéseket ismerem fel, most tehát addig kellett nyújtózkodnom, nyújtani a füleimet, míglen valami anyátlan gilisztaként kiestem a nyomorult fikusz mögül.
Merthogy a bűn fényre kel, még akkor is, ha a föld rejti el, csak ugye süketebb kivitelben.
Hirtelen mindketten megkukultak.
Mondom, kétségtelenül ronda látvány vagyok az utóbbi napokban, talán a Híradó is be fogja mondani.
Leporoltam magam és megpróbáltam feloldani a feszültséget valami könnyed, a házbizottságra és a kukákra tett megjegyzéssel, de a látványomtól mindketten kővé dermedtek, és többé nem is mozdultak.
Most cipelhetem fel ezeket is a padlásra.

posted by Pierre at Thursday, December 11, 2003

 
Az ember időnként revízió alá veszi az életét, feltesz önmagának kérdéseket, például mit bámul rajta a biztonsági őr, miért hord sötétedés után női ruhákat, vagy tudni szeretné, hogy ki az a fickó a tükörben.
Helyes válasz esetén megnyugszik és tovább poroszkál a világban, ahol állítólag helye van (bár ezt a feltevést záróra után sohasem osztja az étterem személyzete), rossz felelet esetén pedig legalább valamivel agyonütötte az időt.
Ma arra keresem a választ, hogy a "lenni" igének értelmezhető-e jövőideje vagy sem ?
(És mindez állítható-e egy grillcsirkére ?)

posted by Pierre at Wednesday, December 10, 2003

 
A gondolataimba mélyedve ültem a kávéházban, amikor mennydörgésszerűen az asztalomnál termett az egyik tévétársaság akciócsoportja (a keresztnevemen szólítottak !), és megkértek arra, hogy hirtelen fejtsem ki nekik a véleményemet valami igen fontos kérdésben.
A kérdés, azt hiszem a malájoknál fellépő birkahús-hiánnyal foglalkozott, amire ugyan kevés a rálátásom, de felálltam, megigazítottam a zakómat, slendriánul beletúrtam a maradék hajamba, aztán mélyen belenéztem a kamerába és kijelentettem, hogy fingom sincsen a dologról.
Még nem vagyok igazi sztár a tévéművészetben, de rögtönzésemmel jól érzékeltettem a friss szellemiségemet és művészi hitvallásomat.
A riporternő, aki annyira csúnya volt, hogy gyurmából se tudnék rondábbat csinálni, üvölteni kezdett, leállította a stábot, és megkért arra, hogy erőltessem meg egy kicsit magam, próbáljak választékos lenni, amolyan melegszívű, kedves ember benyomását keltve, tehát vegyük újra az egészet, és ne bámuljak úgy bele a lencsébe, mint egy sugárkezelt rozmár.
Hátrafordulva kifakadt, hogy ki volt az a barom, aki ENNEK a palinak akarta hallani a véleményét, bár neki már tökmindegy, úgyis csupa hülyével van körülvéve.
Fotogén arcélemnek köszönhetően már régen gondoltam arra, hogy egyszer majd felfigyelnek rám, és egy egész estét betöltő filmet készítenek a mellkasomról, bár tudom, hogy a világsztársághoz néha gyötrelmes út vezet, főleg mellkasból.
Összeszedtem hát magam.
A kávéház törzsközönsége irigykedve figyelte, ahogy sokadszorra is rám slisszol a kamera, én pedig dadogva próbálom elmondani, hogy nem tudom, mi a faszt kellene mondanom.
A riporternő elbizonytalanodott, hogy ki itt a hóhér és ki az áldozat, majd kis szünet után megszólalt:
- Uram, van még valami, amit el szeretne mondani nekünk és a világnak ?
Nem jutott eszembe semmi.
Erre összepakoltak és faképnél hagytak.
Vajon melyik műsorban leszek látható, kitakart arccal, alászinkronizálva ?

posted by Pierre at Tuesday, December 09, 2003

 
Kicsit tartok a találkozótól.
Kedvesem ugyan azt állítja, hogy a szülei "odaáig" lesznek tőlem, de az ösztönöm azt súgja, hogy a vacsora után nem akarnak majd römizni velem.
Azért megpróbálom valahogyan ámulatba ejteni őket.
Majd észveszejtően delejes leszek.



posted by Pierre at Monday, December 08, 2003

 
Felhív Anyám, hogy találkoznunk kellene, mert be akar mutatni az új palijának.
A puhafaszú ismerőseitől mindig kiráz a hideg.
Ilyenkor úgy érzem magam, mintha nyolcéves volnék, aki csak azért van az ünneplő ruhájában, hogy köszönjön szépen a bácsinak.
Inkább egyezséget kötöttem vele: felhívom minden héten legalább egyszer, ha nem basztat többé azzal, hogy miért hívom hetente csak egyszer.
Főleg kényelmi szempontok vezéreltek.

posted by Pierre at Friday, December 05, 2003

 
"És tényleg volt benned valami állat, valami magabiztosság, ami kell ahhoz, hogy letérdeltess egy közönséget." (zsürivélemény, mielőtt elzavarták a fickót kukoricát pattintgatni)
Íme, egy bőrdzsekis hurkapálcika, bitang jó hanggal.
Dávid Roland, aki talán arra is képes, hogy az orrával megérintse a köldökét.
(6 perc, és azt hiszem meg kell nyomni a play gombot hozzá.)

posted by Pierre at Thursday, December 04, 2003

 
Tudja esetleg valaki, hogy mit kell tenni egy törpenövésű, enyhén csíkozott macskával, amelyik az egyik felén malteros, a másikon pedig kitartóan vernyákol, mindeközben megállás nélkül forog a saját tengelye körül, és ostobán elégedetlenkedik a lakásajtó előtt ?
Megpróbáltam ugyan eléállni, hogy a tudtára adjam a tévedését, de mindannyiszor csak a hátába kerültem, aztán meg elszédültem, amit kihasznált a nyavalyás, és besurrant a nyitott ajtómon.
Most meg itt van a konyhámban és fújtat, amikor finom kenyérdarabokkal és halkonzervvel dobálom.
Végigpásztáztam a nagyszótárt, de nem volt benne semmiféle útmutatás.
Kéremkéremgyorsangyorsan...


posted by Pierre at Wednesday, December 03, 2003

 
Hetek óta halasztom a nagynéném látogatását, aki minden alkalommal Pi-vízzel és hátborzongató történetekkel traktál, ráadásul olyan hangon kacag, mint a szavannán portyázó hiéna.
Két napja azonban a fejemben lelassultak a folyamatok, mivel az összes gondolatom térdig gázol a takonyban.
Isten felelősségét is firtattam az egészségügyi kérdésemben, de Ő csak lemondóan ciccegett a fogai között, aztán zengett valamit a használhatatlan humán erőforrásokról.
Valami igaza mégiscsak lehet, mert napok óta rohadt lusta vagyok.
Persze nekem készülnöm kell a halálra, hiszen gyötör a láz, bedagadt a heftim, hasogatnak a fájdalmak, a torkom is nehezen nyeli az italt, tulajdonképpen félig már meg is haltam.
A pocsék éjszakám után reméltem, hogy mára teljesül a dolog másik fele is.
Reggelre minderről a tükör előtt akartam bizonyosságot szerezni.
Erre bazmeg ott álltam magam előtt: teljes ÉLETnagyságban; igaz, az átlagosnál némileg undorítóbb kivitelben.
A nagynéném látogatása tehát elkerülhetetlenné vált.

posted by Pierre at Wednesday, December 03, 2003

 
- Megyek svédbe fellépni ! - mondta Árpi, az erőművész, és közben amolyan focistásan kifújta az orrát egy parkoló autó tövében. (Valahogy úgy kell ezt csinálni, hogy az egyik orrlyukat befogja az ember, a másikon pedig gőzerővel kilövi a taknyot a légtérbe. Megy ahova sikerül. A nap végén mindig érdemes lecserélni a ruházatot.)
Árpi egyébként arról híres, hogy a szájába vesz mindenféle nehezet (repülőt, mozdonyt, meg ilyeneket), amit aztán keresztül-kasul húzogat az utcákon, közben pedig csúnyán néz.
Az úri közönség ujjongva tapsol, aztán legyint, hazamegy, és hátul a fészerben izomból ráharap a satupadra.
Árpi azonban nem ilyen hübele.
Ő a fogaival komponálja a sorsát.
- Mit csinálsz svédbe ? - faggattam a lehetőségek után tapogatózva.
- Sziklákat törnek majd a mellkasomon ! - avatott be titokzatos foglalatoskodásába.
- A svédek ?
- Ja. Lefekszek a hátamra, rám tesznek egy baszott nagy sziklát, aztán odajön egy ember kalapáccsal és rákúr egyet a kőre. Az összetörik, én fölállok és a pénztáros kifizet.
Ennyi az egész.
Ennyire egyszerű az egész, ha az ember sziklákra építi az életét.

posted by Pierre at Tuesday, December 02, 2003

 
A Menza nevű kóceráj felkészülten fogadja az esti "összeszólalkozásra" beérkező párokat.
Családvédelmi szempontból a kések tompák, a levesek tökből készülnek, az étlapok pedig fából.
A kiszolgáló személyzet tiszteletteljes és tapasztalt, észrevétlenül áll lesben, és az igénytelen, tépőzáras ruházatuk alkalomadtán könnyen lecserélhető a hátsó helységben.
Kiváló ez a hely egy feszültségterhes szombat estére.
Rövid bemelegítő szóváltás után Kedvesemmel megrendeltük, az álláspontjaink védelméhez nélkülözhetetlen kellékeket, majd belekezdtünk a "másikat hibáztató" hadműveletbe.
Az Ő árnyoldalait feszegető expozém gyengécskére sikeredett, így azonnal lépéshátrányba kerültem a hadszíntéren.
Mázlimra a pincér érzékelte segélykérő tekintetemet, és villámgyorsan az asztalunkhoz érkezett, ahol taktikai sertepertélést folytatott.
Csöppnyi előny dukál annak, aki majd a számlát rendezi...
Kedvesem szerencsére túlontúl egyszerű taktikát választott, így mesterkedésére könnyen riposztozhattam.
Megpróbáltam azt az érzést kelteni benne, hogy NEKEM van igazam, ezért erőből érveltem.
Stílusosan homlokon vertem a faétlappal.
Szorult morális helyzetekben találékony és tetterős emberre van szükség, aki meggyőzően tud élni a keze ügyébe került lehetőségekkel, és a gyengeségnek legcsekélyebb jelét sem mutatja.
Kedvesem csak pislogott, mint egy denevér a déli verőn, majd vészjóslóan felemelte a levesét.
Utólag analizálva, meglehetősen bárdolatlan reakció volt ez az én intellektuális érveimmel szemben, ám nem akartam a maradék szombat estémet a nyakamba zúdított töklevessel megosztani, ezért meghajoltam a hadműveletének jól kidolgozott logikája előtt.
Igyekeztem azért nem összeroppanni, és a félhomályban megmarkoltam a cselből odakészített a tompított evőeszközök egyikét.
Ő sem tétlenkedett sokat, és az érvei mellett felsorakoztatott néhány porcelán sószórót is.
Ráadásul egy agyafúrt manőverrel megszerezte a dédelgetett faétlapomat is, amivel aztán rendszeres időközönként tarkón baszott, csak úgy a rend kedvéért.
Ettől persze hamarosan elveszítettem a térlátásomat, megzavarodtam, végül magamhoz rántottam Őt, és a belharc során megharaptam az orrát.
Ezt Ő félreértette, és visszakézből szájon csókolt.
A szellemi csetepaténk végén kiegyeztünk egy döntetlenben.
Fizetéskor a személyzet két Melbára pontozta le az aktusunkat, ami nem túl meggyőző, de elfogadható minősítés.
A velünk átellenben ülő párt három bonbonra értékelték, igaz, ott a végén a férfi infarktust kapott és a nő fizetett.
Viszont mi karonfogva, a saját lábunkon sétálhattunk ki az étteremből.

posted by Pierre at Monday, December 01, 2003