2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Az utóbbi napokban zárom le az életemnek egy fejezetét.
Ugyanezekre a napokra időzítette egy bélpanaszokkal küzdő szellem is a kísértését, mert időnként elviselhetetlen gázszag terjeng a lakásomban. Hétfőtől azonban nincs keresnivalója nálam.
Jövő héten már nem fogom szopni az ujjamat, nem építgetek várakat a homokozóban és esténként nem viszem pancsikálni a gumikacsámat.
Bizonytalan lett a mackós pizsamám sorsa is.
Véget ért egy korszak.
Egy új és zabolázottabb kezdődik.
Addig azonban fel kellene oldanom valahogy a bennem lévő feszültséget.
Talán megbabrálom a gázcsapot.


posted by Pierre at Friday, October 17, 2003

 
Egyszerű koccanásos balesetnek indult.
A hölgy sokáig jobbra indexelt, azután -, ahogy az lenni szokott - balra kanyarodott.
Mi sem sokat tétováztunk.
Némi fékcsikorgást követően duplanelzonba fogtuk az idegen autót és leszakítottunk belőle néhány ócskán rögzített elemet.
Arzén barátom (a becenevét a néhai anyósától kapta) a károk felmérését követően, hányaveti kacajjal közölte a megilletődött hölggyel, hogy a rendőrségi nyomszakértő ugrálni fog örömében, mivel annyira egyértelmű a felelősség kérdése.
A lassan magához térő hölgy ezt hebehurgya ítéletnek értékelte, és a telefonálni kezdett.
Arzén szereti a hölgyeket, de nagyon zokon veszi, ha lehebehurgyázzák.
Kurtán kikapta a technikát a hölgy kezéből és az útmenti bozótosba hajította.
Arzén impulzív jelleme megsemmisítő hatással volt a nőciben felvetődő közlekedésrendészeti kérdésekre.
A papírok rendezgetése közben azonban váratlan esemény történt.
A hölgyről kiderült, hogy Arzén osztálytársa volt valamikor a porosz háború idején.
Nehéz hitelesen szavakba önteni két, valamikori osztálytárs egymásra találását.
Arzén cseppfolyóssá vált és "szépséges kankalinomnak" nevezte a kétes múltú hölgyet.
A megkönnyebbült spiné sem fukarkodott. Ő "ezüstös macikámnak" becézgette Arzént.
Úgy beszéltek egymásról, mint akiket mindeddig csak egy paraván választott el egymástól, de ennek eltűnése végre helyes rálátást biztosít a másik ember ragyogó értékeire.
Jóllehet kedvelem a társaságot, ám ez a nyomasztó eszmecsere azonnali lépést kívánt.
Mielőtt végleg elvesztették volna a lábuk alól a talajt, jeleztem feléjük, hogy "idő van !".
Hogy, hogynem, Arzén magára vállalta a vétkes szerepét, sőt még azt sem engedte meg a rozzant kankalinjának, hogy az korgó gyomorral hagyja el a tett színhelyét.
Nem ebédeltem velük.
Pedig nagyon jól főznek a Két Ökörben.

posted by Pierre at Thursday, October 16, 2003

 
Ma csé-napom van (értsd: Csekély Értelem napja), így ma annyira gyenge az elmém, hogy akár növény is lehetnék.
Mondjuk bíborhere.
James Joyce ilyenkor hosszan megvakarta a tökét, aztán az arcunkba rakta az Ulysses-t.
Gyökeret is vert a világirodalomban.
Nekem ehhez azonban túl hosszú a lábkörmöm.
Így aztán csak várom Mariskova-t, hogy engem is visszavágjon és megmentsen végre, abban a hősi fehér sálában.

posted by Pierre at Wednesday, October 15, 2003

 
Tegnap, számomra kideríthetetlen okból meghívtak a Cég jövő évi költségvetésének átnyálazására.
Tájékozottságom ebben a témában sajnos megrekedt a lábasfejűek szintjén, viszont kifogástalan eleganciával zabáltam fel az asztalon elhelyezett rágcsálnivalókat.
Valóságos háborút indítottam a ropik, kekszek, stanglik és mogyorók ellen.
Viszont az alkoholmentes frissítők is alig tudták ellensúlyozni a rám tört mélabút, amikor a gazdasági főistenünk befejezte kétórás, aggasztó beszámolóját arról, hogy milyen tetemes költségek árán lovagolhatnánk meg a pénzügyi élet háborgó tengerét.
Az igazgató titkárnője ekkor belépett és egy öblös tálnyi olajbogyóval pótolta az általam letarolt asztal választékát.
A vén kurva nem volt tekintettel a ménkű nagy méretekre, és úgy rakta a tálat az asztal közepére, hogy csak egy nyakatekert lóugrással érhetem el azt.
Éppen csak bele tudtam markolni, amikor a főkönyvelőnk belekezdett a költségvetésünk bevételi oldalába.
Ha jól emlékszem a kiadásival állította párhuzamba, de nekem beszorult a fogaim közé egy darabka mandula, amit hangos ciccegésekkel megpróbáltam kicsalogatni, miközben sajnos lemaradtam az új és takarékosabb koncepciónk várható diadaláról.
A megnövekedett adók és bérjárulékok annyira kihoztak a sodromból, hogy a sós kekszeket tartalmazó urnát dühödten öntöttem a számba.
Elképesztően nehéz hatékonyan gazdálkodni, ha az állam így kiszipolyozza a becsületes adófizetőket.
És ekkor bekövetkezett a tragédia.
A stabilitásunkhoz elengedhetetlen leépítési tervezet meghallgatása közben néhány garázda ropi a légcsövembe keresett menedéket, amitől kékeslila színben fuldokolni kezdtem.
Minden szem rám szegeződött.
A következő percekben olyan sípoló hangon vettem a levegőket, hogy egy szociális elfekvő személyzete azonnal átsegített volna a túlvilágra, ám ez a szenvtelen társaság nem vállalhatta ezt.
Dadogva mentegetőztem, mégis úgy néztek rám, mintha én lennék minden bajnak az okozója.
Végül be kellett rekeszteni az ülést MIATTAM.
Lelkileg összetört emberként álltam fel az asztaltól.
Pedig a titkárnő friss, sajtos rolókkal érkezett.

posted by Pierre at Tuesday, October 14, 2003

 
A Kalapos fickó vészjóslóan fölemelkedett és jókorát csapott az asztalra.
- Nem hiszem ! Mutasd a markodat ! - hangerősködött a vele szemben ülő kockás Zakóssal.
A Zakós előbb szomorúan a gondolataiba mélyedt, majd felállt és tétovázás nélkül fültövön baszta a Kalapost.
A tömeg elégedetten felüvöltött.
A kocsmai snóblizásnak szigorúan rögzített szabályai vannak.
Ez egy népszerű intellektuális játék, amelyben ki kell találni, hogy hány pénzérmét rejteget az ellenfél tenyere.
Ismereteim szerint azonban sehol sincsen lejegyezve az, hogy az ökölbe zárt érmék száma háromnál több lehetne, ha pedig mégis, akkor az semmiképpen nem a "snóbli" címszó alatt.
Ez a tudásbeli hiányosság volt az alappillére a Zakós fickó helyzetértékelésének.
A mostmárnem Kalapos felkecmergett a sarokból és néhány szóban vázolta szándékainak forgatókönyvét.
A legenyhébb közülük a "most kitépem a köcsög szívedet" volt és ez az ígérete azonnal népszerűvé tette az elfogulatlan közönség előtt.
A tagbaszakadt Zakós -, akit a Teremtő különösen hosszú karokkal ruházott fel és mostanában nem tudott mit kezdeni ezekkel, - izomból riposztozott, pontosan a Kalapos állcsúcsára.
A szakirodalom és a Grimm-fivérek ezt hívják varázsütésnek.
A Kalapos álláspontja hirtelen megváltozott és a megmaradt arcával végleg lezárta a konfliktus színterét.
A snóblit tehát a Zakós nyerte, mivel a játék alapszabálya szerint MINDIG be kell mutatni, hogy mit rejteget a játékos ökle.
Aszt annyi.

posted by Pierre at Monday, October 13, 2003

 
Beleuntam a munkámba - ez valami családi átok lehet rajtam, - és fügét mutattam neki.
Feltápászkodtam, aztán leténferegtem a kávézóba.
Hosszú időn keresztül szemléltem, hogy miként jön a forgalom az egyik oldalon és hogyan távozik el a másikon.
Nagyobb szünetekben tahó módon megbámultam a pincérnő méretes kebleit.
Anaxagorasz szerint a szemlélődő, erkölcsös élet teszi boldoggá az embert.
De meddig éri be az ember a megfigyelői szereppel ?

posted by Pierre at Friday, October 10, 2003

 
Amikor beléptem a bankba, a pénztáros zavartan összegereblyézte, majd elrejtette a nagyobb címleteket, a biztonsági őr pedig alig észrevehetően csőre töltötte a fegyverét.
Pedig a legszebb ruháimat vettem fel, hogy éreztessem a pillanat ünnepi mivoltát.
A fészerből előástam az acélszürke Armani öltönyöm zakóját - kicsit át is porszívóztam -, alá pedig egy vidám, okkersárga nadrágot húztam, ami talán kissé harsány, de csak addig, amíg az ember szeme hozzá nem szokik.
A bíborvörös ingem és a neonzöld nyakkendőm méltóságteljesen ölelték át a felsőtestemet.
Az aranyláncomat mindezek fölé lógattam, csakhogy lássák mindenkik.
A napszemüvegemet rendeltetésszerűen használtam, mert megbízható forrásból hallottam, hogy csak az ízléstelen kivagyik tolják a homlokukra.
A bakancsom acélbetétje kissé nehézkessé tette a járásomat, de jól ellensúlyoztam azzal, hogy egy rendkívüli trükkel kivettem belőle a fűzőket.
Nyomtam magamnak egy sorszámot és arcvonalba fejlődtem.
Mire a hármas és ötös ügyintéző előbújt a fedezéke mögül, addigra én már a hatos előtt álltam.
Kértem, hogy vegye le a kezeit a tarkójáról és ismertesse velem a számlaegyenlegemet.
Önmegtartóztató életmódomnak és az éves lekötésemnek köszönhetően nyolcvanhét forint kamattal gazdagodtam, amit egy ügyes tranzakcióval a pénztárnál fel is vehettem.
A riadtszemű pénztáros azonban nem rendelkezett száz forint alatti fizetőeszközzel, ezért várakoznom kellett, amíg a kabátja zsebeiből összegyűjtögette a nekem járó címleteket.
Hiába, a pénzvilág fejedelmei mindig zsebből fizetnek.
Kifelé menet az aprót nagyvonalúan beledobtam a lebukott bankárok önsegélyező urnájába, a többiből pedig vettem magamnak három deka töpörtyűs pogácsát.
Anyám állandóan azt mondta nekem, hogy az életben csak spórolással lehet ELŐBBRE jutni.
A kamatfizetés napján mindig eszembe jutnak a szavai.

posted by Pierre at Thursday, October 09, 2003

 
Kedvesem szerint túl sokat káromkodom.
Azt állítja, hogy Őt ez egyáltalán nem zavarja, de szeretné, hogyha a gyanútlan szüleivel való találkozáskor inkább haladó értelmiségként mutathatna be engem, semmint szénhordó kisiparosként.
Szíve szerint elkerülné azt a pillanatot, amikor az édesanyja által felszolgált főételnél felkiáltanék, hogy "ez meg mi a faszom ?!".
Ez a jóravaló lány nem akarja, hogy rossz véleménnyel legyenek rólam.
Tréningezni kezdtem és minden egyes trágár szó után száz forinttal csökkentettem a heti zsebpénzemet.
Az első napok után jelentős adósságot halmoztam fel, de elértem azt, hogy amikor a közértben rátolták a bevásárlókocsit a sarkamra, akkor szó nélkül az arcába könyököltem a tettesnek anélkül, hogy vaskos szavakkal illettem volna a picsafejű seggdugaszt.
Feszült pillanatokban tehát már úriemberhez méltóan viselkedem.
Még azt kellene megtanulnom, hogy a halkéssel ne piszkáljam az orromat.
És hogy a hetedik aperitif után már ne nyúljak az üvegért.
És az előétel közben ne kezdjek el a börtönkosztról nosztalgiázni.
És már jöhet is az a konyhából elővetülő és az asztalon materializálódó, szájbakúrt főfogás.

posted by Pierre at Wednesday, October 08, 2003

 
Reggel három dupla kávéval csöngettem be a fejembe, de csak a cseléd nyitott ajtót.
Nem is engedett tovább, csupán annyit mondott nekem, hogy a gazdája azt üzeni, még pihenni vágy, és meg még azt is, hogy kényszerből nem tud dolgozni, ezért húzzam be hamar a sötétítőfüggönyt.
Tisztelettel megkértem a cselédet, hogy mondja meg a tunya gazdájának: amennyiben az élete hátralevő részét nem akarja rabruhában tölteni, egy kőrakás mellett, csákánnyal a kezében, akkor iparkodjon, mert a határidő az határidő, és a tökeit satuba fogják szorítani.

Ez négy napja történt.
Azóta még a cseléddel sem találkoztam.

posted by Pierre at Tuesday, October 07, 2003

 
- Nem félek a haláltól ! Örömmel fogok távozni, ha megkapom a hívó szót ! - jelentette ki vakmerően a satnyábbik szektatag és bekapta az utolsó bonbont az előttünk fekvő készletből.
- Én mégúgysem, hiszen az Úrban fogok meghalni ! - próbált überelni a nagyobbik darab fickó és csalódottan kísérte végső útjára a csokoládét.
Megragadott ez az elszántság.
A satnya fürkészően körbetekintett, hogy érdemes-e még tovább szórni a halálfélelem magvait, majd így szólt:
- És ti ?
- Mink sem félünk ! - ráztuk meg kórusban a fejünket Gavras barátommal.
- Te sem ? - kérdezett a nyamvadt újra engem a hitetlenség nyomatékával.
- Nemnem, énsem, dehogy, sosem... - válaszoltam magabiztosan és még jobban lóbáltam a fejemet.
Derűs tereferének indult a tegnapi összejövetel.
A vidám hangulatunkat csak fokozta, hogy folyamatosan a halálról beszélgettünk.
Mindeddig azt hittem, hogy szeretek a halálról elmélkedni, most mégis szökni próbáltam előle.
- Hallottatok az új nyugdíjtervezetről ? - újítottam témát.
- Nocsak ! Talán hitetlen ? - kiáltott fel velem szemben a két spion.
- Te még nem is tisztultál meg Jézus vérében ! - látott át rajtam a nagyobbik, és kivillant izmos alkarja.
A gyáva Gavras hamarabb felismerte a helyzetet, felállt és sietve kiment a konyhába.
Ott hagyott engem magányosan, egy éppen kezdődő vérfürdőben.
Reméltem, hogy kint legalább felakasztja magát.
- Add a szívedet az Úrnak. - nyúlt felém a satnyábbik szektás, de védekezőn elrántottam a kezemet.
- Számolj le bűneiddel ! - dörögték kórusban és közelebb próbáltak férkőzni hozzám.
Felpattantam és a fürdőszobába vetettem magam. Kettő kulcsra zártam az ajtót.
A két halálvágyó sokáig dörömbölt még - utat keresve a lelkemhez a tölgyfán keresztül -, de a derék nyílászáró nem engedte közelebb hozzám őket.
- Akkor sem félek a haláltól... - motyogtam magamnak a mosdó fölötti tükörben.
Egyáltalán, mitől kellene félnem egy ilyen masszív tölgyfaajtó mögött ?

posted by Pierre at Monday, October 06, 2003

 
Kant szerint a Logika ősidők óta biztos úton jár.
Néha persze megtörténik, hogy az ártatlan Logikát alattomosan kézen fogja néhány pohár ital és ráveszi, hogy engedjen egy kicsit az éjszaka csábításának.
Mert mi értelme volna az éjszaka csábításának, ha senki sem engedne neki ?
A Logika szerint baromira elbizonytalanodna az éjszaka.
Hajnalra aztán rendesen kivetkőzik magából a Logika.
A rendőr tudakozódására is csak így válaszol:
- Mégis, ki a faszom lennék, Biztos Úr ? Nem ismer meg ? Hát én vagyok a Logika !
- És miért tartja a fején azt a leveses tálat ? - értetlenkedik a rendőr.
- Biztonsási...bistossság...sipsos..bipsosmági okokból. - érvel nyíltan a Logika.
A rendőr azonban nem barátja a Logikának, ezért felszólítja őt arra, hogy engedje végre el a lámpaoszlopot és haladjon hazafele.
A Logika azonban tudja, hogy szüksége van egy fix pontra, amire felépítheti önmagát, és a lámpaoszlop pont megfelel ennek a követelménynek.
Nem is tágít ettől a bizonyosságtól.
Főleg azért nem, mert nem emlékszik arra, hogy hol lakik.
Másnap a Logika mogorva és használhatatlan.
Ráadásul nem talál választ még arra a kérdésre sem, hogy mit keresett reggel az ágyában egy leveses tál.
Hiszen nincsen benne semmi logika.

posted by Pierre at Friday, October 03, 2003

 
Úgy érzem magam, mint egy nadrág, amelyiknek tévedésből az oldalába vasaltak élt.

posted by Pierre at Thursday, October 02, 2003

 
Kedvesem nem bírt a libidójával, megkörnyékezett, így aztán alapos késésbe kerültem a tegnap este.
Úgy nyargaltam végig a városon, mintegy nagy-hatótávolságú SCUD-rakéta.
A kancsal Martin-nel és a sleppjével volt találkozóm egy városszéli hotelnél.
Martin pontos ember hírében áll.
Déli virtusának köszönhetően könnyen felkapja a vizet, ha késnek vele szemben és ilyenkor hajlamos szélsőségekre ragadtatni magát.
A szálló előtt hárman vártak rám a kocsiban ücsörögve.
Begyömöszöltem magam a tetű verdájukba és egy hangos "bocsikával" borzoltam tovább a kedélyeket.
- Egy órát késtél ! - jelentette ki Martin, a kaméleonszerű tekintetével.
- Felet... - válaszoltam jelentőségteljesen az órámra tekintve.
- Egyet !
- Felet !
- Egyet ! - erősködött tovább egy baktérium alaposságával.
A vágy ugyan tovább hajtott engem, hogy folytassam ezt az izgalmasnak ígérkező párbeszédet, de nem engedtem a csábításnak.
- Nem mindegy ?! Itt vagyok és kész. - próbáltam javítani a társaság közérzetén.
- Nem, egyáltalán nem mindegy ! Mondd meg, hogy miért késtél !
Tessék, ez Martin dióhéjban.
Az ember késik egy csöppet, erre ő az okokat firtatja és magyarázatot követel.
Fájt nekem ez a hozzáállás.
Azonkívül pedig semmilyen frappáns magyarázat nem jutott az eszembe.
Lázasan kutattam valami Jó Mentség után, de csupa bagatell dolog ötlött fel bennem.
Végül a rögtönzés taktikáját választottam.
- Martin ! Mondhatnék légből kapott kifogásokat, de úgy szeretlek téged, mint a kávésbögrémet ! Első hallásra talán hihetetlennek fog tűnni a történet, de hát tudom, hogy nem hazudhatok neked. Szóval az történt, hogy a húgom felhívott...
A következő percekben hosszú és fárasztó mesébe kezdtem.
Martin tekintete eközben kiegyenesedett és együttérző pillantások közepette hallgatta késésem történetét.
- ... és akkor elástuk a kertben. Hát ezért késtem ! Sajnálom. - fejeztem be a monológomat.
- Barátom ! - mondta elérzékenyülten Martin és felhagyott a további nehezteléssel.
Egy kevéske lelkiismeretfurdalás révén tehát sínre került az estém.
Pontosabban sínre kerülhetett volna, ha nincs további két találkozóm másokkal, későbbi időpontokban.
Csakhogy időben teljesen elcsúsztam.
Tudniillik az történt, hogy felhívott a húgom...

posted by Pierre at Wednesday, October 01, 2003