2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Igen, először én hívtam fel.
De később Ő jött oda hozzám és hízelgő szavakkal értésemre adta, hogy én vagyok az, akit mostanáig keresett.
És aztán engem az érzések elvakítottak és NEM vettem észre, hogy képtelen megcsinálni rendesen egy vörösboros marhalábszár pörköltet, uborkasalátával.
Azontúl egyszer például megevett néhány csigát és nem sokkal utána puszit adott a SZÁMRA !!!
Szerinte pedig az sem számított háborús bűnnek, hogy ha valaki a rágógumiját a pohár szélére ragasztja.
Azonfelül egyszer rajtakaptam, amikor titokban Lukács Györgyöt olvasott.
Kedves lány volt, sok hibával.

posted by Pierre at Wednesday, April 30, 2003

 
Este -, hogy megkoronázzam a társaságunk összejövetelét - elővettem a kis verses füzetemet, hogy legújabb költeményeim felolvasásával tegyem boldoggá a barátaimat.
Elégedetlenkedő moraj futott végig a társulaton.
Barzini azt mondta, hogy nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy kibírja ezt a terhelést.
Rudi azt kérte, hogy próbáljam tartalékolni az erőmet nemesebb feladatokra.
Gavras inkább a halált választotta.
Még egy kísérletet tettem arra, hogy legalább Gábort magam mellé állítsam, de az gyáva módon méltatlankodni kezdett, hogy a szomszédban egy várandós anyuka lakik és talán a születendő kisded ártalmára válna, ha sötét vízióim áthallatszódnának a vékony falakon.
Ez a hűvös fogadtatás végleg az értésemre adta, hogy a barátaim nem értenek a költészethez...
Vagy talán a telt gyomor nem kedvez az irodalmi sikereimnek ?
Mi másért lennének ilyen távolságtartók ?

A ma reggeli megújulásomat a testem csiszolásával kezdtem.
Csináltam másfél fekvőtámaszt, öt és háromnegyed felülést, valamint néhány kiadós bicepsz-gyakorlatot két üveg kisebb, ám annál súlyosabb szamócalekvárral.
Miután az izmaim szabad szemmel láthatóan is bedurrantak, félmeztelenül léphettem ki az erkélyre.
Itt hasznos légzőgyakorlatokkal kápráztattam el az utca népét.
Közben egy sajnálatos véletlen folytán az egyik virágcserepet levertem, ami nagy dörejjel robbant szét az utca kövén.
Ügyesen lehúzódtam, nehogy észrevegyenek lentről a mocskosszájú járókelők és igen kényelmetlen testhelyzetben töltöttem a következő majd félórát.
Közben elgondolkoztam és úgy döntöttem, hogy mától mégis szeretni fogom az embereket.
Na jó, a többes szám talán túlzás, de egy embert mindenképpen kiválasztok magamnak és azt nagyon fogom szeretni.
Egy valakit.
Már csak meg kellene találnom...
posted by Pierre at Tuesday, April 29, 2003

 
Egy teljes vasárnapot eltölteni egy kazak fickóval, aki valahol Brnoban tanulta a magyar nyelvet és oszmán gondolkodással, de szláv kiejtéssel beszél egész idő alatt az emberhez, nos az bizony kimerítő vállalkozás. Ráadásul az én emberem utolsó leheletéig ragaszkodott ehhez a sajátos bábeli kombinációhoz.
A találkozásunk elején még attól rettegtem, hogy egy makacsabb szófordulatot követően egyszerűen lenyeli a nyelvét.
Lassan aztán megszoktam a muki beszédét és leküzdöttem magamban azt a kísértést is, hogy amikor megszólal, akkor azonnal feltépjem a ruháját és mesterséges légzéssel tápláljam a tüdejét.
A nap derekán már nevetségesen kevésnek találtam a saját jártasságomat a magyar nyelv fonetikájában.
Délutánra azt is sajnáltam, hogy az önvédelmi fegyverhasználatot is oly szigorral vizsgálják mifelénk.
Estére pedig rájöttem, hogy milyen végzetesen kicsiny az alkoholtartalma egy üveg vodkának.
A gyomorszájon rúgott Shakespeare - most felavatott - szobra előtt találkoztam a manussal, majd ugyanott váltam el tőle a Vigadó tér sarkán.
A nap végére sokkal jobban megértettem, az ezt a szobrot készítő realista művész forma- és térkezelését.
posted by Pierre at Monday, April 28, 2003

 
A tegnapi fogadáson mellettem álló pofaszakállas ipse egy igazi bajnok volt az önfényezés tekintetében.
Orrpolipjával küszködve hosszasan ecsetelte nekem szakmai sikereit - csak sejtésem volt arról, hogy miről beszél, hiszen mindezt állítólag francia nyelven tette -, a szájában alighanem egy méretes és forró krumplival. Fújtatott és affektált rendesen, mintha ettől hitelesebb lenne a története.
Az együtt töltött néhány percben igyekezett engem minden oldalról körbeölelni és szórakoztatni.
Feszült éberséggel fogta közben a karomat, nehogy elszökhessem.
Úgy szopogatott körbe, ahogy a nagypapám tette azt a csirkecsonttal, amikor már nemigen volt foga a szerencsétlennek.
Mindez persze hízelgő volt rám nézve mindaddig, amíg a muki fel nem ismerte tévedését.
Amikor rádöbbent arra, hogy nem én vagyok az, akinek ilyen mélyen be kell nyalnia, akkor az ádámcsutkája felcsúszott az orrnyergéig és ott rövid időre megpihent. A füle bíborvörössé vált és az arca maradék helyein végig futott a csalódottság.
Ugyan tett még egy szánalmas kísérletet arra, hogy a félreértés után is kimértnek és közönyösnek látszódjék, de sajnos az ábrázata elvesztette fizikai tartását. Erőtlenül a mosdó felé indult, ahonnan nem is láttam kijönni többé.
Igazán sajnáltam. Leginkább persze azt, hogy nem tudtam meg, kivel kevert össze.
Pedig néhány pillanatig valaki más voltam...
posted by Pierre at Saturday, April 26, 2003

 
Ma reggel kísérleti atomrobbantást hajtott végre a felettem lakó.
Szilaj életösztönömmel - a hangrobbanást követően - a sezlon alá vetettem magam, menedéket keresve.
Néhány perc múlva magamhoz tértem, kutyafuttában vitézségemre rántottam valamit és erősen felindultam.
Zaklatottságomat mi sem jelzi jobban, hogy nem is a lifttel mentem, hanem a lépcsőn rohantam fel.
Úgy gondoltam az egész emberiségnek baráti szolgálatot teszek azzal, ha most egyszerűen leölöm azt, akit most abban a lakásban találok.
Igen most, midőn virágzik a bűne, hisz olyat csinált, min üdvösség zamatja semmi nincs...
Csupán dzsiggelek egyet a belein, aztán máglyán elégetem. De mindenképpen maradandó nyomot hagyok rajta...
Vad csengetésbe és dörömbölésbe kezdtem az idegen ajtó előtt.
Cifra kifejezésekkel támasztottam alá sürgős érkezésemet. Legyen férfi és nyisson ajtót nekem ! Legyen végre nyílt a társadalmi érintkezésünk !
- Gyere ki az anyádistenit, haddbasszalak homlokon !!! - hívogattam kérlelőn.
Egy nő nyitott ajtót. Egy olyan nem akármilyen nő. Egy olyan nem hétköznapi nő.
Ott álltam habzó szájjal, két trágár kifejezés között és...
Megkérdeztem, hogy nem történt-e valami nagyobb baleset náluk, amiért én azonnal segítőkészen felrohantam, hátha szükség van egy hirtelen életmentésre, vagy esetleg más egészségügyi szolgáltatásra...
Ez a magányos, gyenge asszony áhítattal itta szavaimat. Mondta, hogy sajnos felrobbant a kávéfőzője, jöjjek be és nézzem meg. Én szégyenkezve sütöttem le a szememet és bedobtam az elragadó klárkgébüli mosolyomat.
Aztán bementem.
A kávéfőzőhöz azonban nem nyúltam.
posted by Pierre at Friday, April 25, 2003

 
- És mi az az internacionálé ? - kérdezte tőlem a színház büféjében Rudi egyik tudálékos ivadéka.
Persze egy ilyen hülye kérdést is csak akkor tud feltenni, amikor az apja éppen a cigiszünetével gazdagítja a teátrum vizeldéjét.
Azonnal átéreztem, hogy a gyermek törzsfejlődésében mennyire fontos a mostani válaszom.
Itt fog eldőlni, hogy ez az ártatlan lélek jobb vagy baloldali érzelmű lesz-e felnőttkorában és bár én mindkettőt leszarom, mégsem csorbíthatom értékítéletét egy egyszerű legyintéssel.
Szinte bizsergett a levegő.
Dinamikus memóriám legmélyéig visszabányászva kezdtem bele a válaszomba: a Kommunista Kiáltvány, Lassale Munkásegylete, a Nemzetközi Munkásszövetség, kitértem Marx-ra és Gramsci-ra, fűszereztem a párizsi kommünnel és ki tudja meddig kalandoztam volna, ha nem szab határt nekem a színház figyelmeztető csengőszava.
Nagy, kerek szemekkel figyelt végig és szívta magába szavaimat ez az élénk eszű fiúcska.
Zárásként himnikusan előadtam a "föl, föl, ti rabjai a földnek" színesebb részleteit, majd Rudi érkezésére tulajdonképpen teljesen kimerülten, be is fejeztem történelmi és intellektuális jellegű összefoglalásomat.
- Na, ennyi elég is lesz mára ebből az utópiából. Most nagy vonalakban már Te is tudod, hogy mi is az az internacionálé ! - veregettem meg a vállát (önmagammal elégedetten) a rokonszenves legénykének.
- Köszönöm. Egyébként a Valencia-val fociztak tegnap este... - válaszolta ez a töppedt varangy.
posted by Pierre at Thursday, April 24, 2003

 
- Kelj fel bazzeg ! - ébresztett szombat reggel nyolckor a bakonszegi házigazda, kezében egy vizespohárnyi pálinkával.
- Kész a reggeli, mindenki rád vár ! Ezt gyorsan hajtsd fel, jót tesz a gyomornak - célzott még az esti kicsapongásra és mutatott a törkölyre.
Mondom neki, hogy ez nekem így sok lesz, de Ő csak eszelősen vihogott és egy "ugyanmá' " felkiáltással kivezetett a konyhába reggelizni.
A már ott várakozó népes családja azt a benyomást keltette bennem, hogy zilált, borotválatlan arcom, kifejezéstelen tekintetem és meggyötört külsőm hiányzott nekik egyedül ahhoz, hogy a napjuk vidáman és bizakodón kezdődjék. Az én dolgom pusztán az volt, hogy jól érezzem magam.
Azt tudtam, hogy vidéken mindig bőséges a reggeli és hogy egészségügyileg ez a napszak az étkezés non plus ultra-ja, de az asztalon sorakozó ételek nem a reggeli kategóriáját sugallták az én nyafka városi gyomromnak.
Volt ott pörkölt nokedlivel, főtt hús, friss hurka és kolbász, töltött káposzta, felvágottak, disznósajt, meleg kenyér, sör, bor, kávé...
Mindez lenyűgöző látvány egy nagyobb létszámú, ostromról hazatérő kiéhezett hadseregnek, de az én, pusztán kávéhoz szokott nyápic testemnek nem szolgált gerjesztőleg.
- Egyél, amennyi csak beléd fér ! - tett ajánlatot nekem a ház úrnője.
Komolyan fontolóra vettem ezt a lehetőséget is, de végül legyőzött a "csak kávéznék" maradi szemlélete. Pedig igazán szerettem volna kedveskedni nekik azzal, hogy jóízűen belakmározom az elém tálalt ételekből.
Vajon miért vagyok képtelen megbirkózni reggelire némi pörkölttel és nokedlival ?
posted by Pierre at Wednesday, April 23, 2003

 
Ma rájöttem, hogy kevés hangszer képes fájdalmasabban sírni, mint egy hegedű.
Különösen, ha az én kezemben van a nyaka...
.

posted by Pierre at Tuesday, April 22, 2003

 
A benzinkútnál - a tankolást és kávézást követően - a sérómhoz igazítottam az éjfekete napszemüvegemet (így mindig észrevétlenül szemlélhetem az engem bámulók tömegét), majd magabiztosan odasétáltam a barátomtól kölcsönkapott Honda VTX motorhoz (digitális gyújtás, dupla gyertya hengerenként, injektor, vízhűtés: 320 kiló és 106 lóerő).
Ennek a motornak a puszta látványától is elélvezek, ezért jómagam is szemet gyönyörködtetően öltöztem fel hozzá.
Még egyszer körbenéztem, hogy mindenki jól látja-e, hogy ÉN állok ott (arcomon a elszántság kifejezését vegyítettem, a meg nem alkuvás árnyalatával - állítólag ez igen jól áll nekem-, kicsit kitartottam a pillanatot, ha valaki le akarna fényképezni, akkor legyen erre lehetősége), majd ellentmondást nem tűrően megnyomtam az önindító gombját.
khk..
khk..khkhkhk.
Ugyanezt a hangot adta a mosógépem is, mielőtt végleg befejezte kisegítő földi tevékenységét.
Remek műszaki érzékemnek köszönhetően azonnal párhuzamot állítottam a mosógépem utolsó szavai és a motor kattogása között.
Ott álltam talpig fekete bőrszerkóban és a teregetni való ruhákra gondoltam.
Egy valamire való motormacsó ilyenkor csak átállít egy pöcköt és azonnal dorombolni kezd neki az erőmű, de én, akinek a "mitől ketyeg az óra" is az Akashi tekercsek rejtélyével egyenértékű, szóval nekem ilyenkor mi a faszt kellene tennem ?
Erősen és könyörtelenül figyeltem a Hondát, hátha ettől meggyógyul.
Végül - mivel színes mosás itt már nem lesz-, magamba roskadtam és zokogni kezdtem.
Ekkor a benzinkutas odalépett hozzám, megigazított egy pöcköt és a motor végre felbőgött.
Gyerekkoromban mindig arról ábrándoztam, hogy felnőttként benzinkutas leszek.
Tegnap délután a Sors ezt az álmomat ismét az orrom alá dörgölte.
posted by Pierre at Tuesday, April 22, 2003

 
Nyílt Levél
a NeuroLOGia bloggeréhez !
Engem, valamint a mögöttem álló nyugtalan és türelmetlen tömeget hetek óta aggasztja, hogy nincs megnyilatkozásod !
Először csak sustorogva kerestünk kifogásokat egymás között, hogy talán erős ütést kaptál valamelyik kulcsfontosságú testrészedre, vagy rosszul vasaltak élt a nadrágodba és emiatt elrejtőztél szégyenedbe.
Aztán megjelent egy leleplező fotó az oldaladon Rólad és akkor mi igazán kétségbeestünk...
Mostanra pedig már nem tudunk határt szabni aggódásunknak.
Hiányod komoly érvágás a blogger-társadalom vérkeringésében ! (khmm...)
Napok óta egyetlen kérdés foglalkoztat engem és ezt a tömeget (itt mögöttem): Mi a fasz van má' ?

I. !
Ezen levéllel felszólítalak, hogy monggyál valamit !


Mindamellett reméljük, hogy ezek a sorok jó egészségben találnak.
(csendben kérünk arra is, hogy ne kezdjél el Te is visszafelé számolni)
posted by Pierre at Friday, April 18, 2003

 
Miközben a tegnapi party-n rengeteget potyáztam, addig ugyanott a nyakamba szakadt egy lottyadtseggű vénasszony is, aki arra a téves következtetésre jutott velem kapcsolatban, hogy mindenre kapható vagyok.
Rövid úton elmagyaráztam neki a tévedését, és hogy nincs a munkaköri leírásomban rögzítve, hogy ezen az estén az ő fonnyadt testét kellene ájulásig karmolásznom, mintahogy kedvem sincs rá.
Ja, és azt is szívesen venném, ha ő sem markolászná az én seggemet, különösen miközben nyelvhalat eszem jóasszony módra és mellé tévedésből ipari mennyiségben fogyasztok '96-os Chateau Picard-t.
Aztán kiderült, hogy a vénasszony a házigazda felesége...
posted by Pierre at Thursday, April 17, 2003

 
Gavras barátom egyszerűen gusztustalan. Fekszik, hörög, krahácsol, taknyozik, láztől vöröslik, prüsszög, krákog...
És mindezt hogyan ?!
Az egyszerű atípusos tüdőgyulladását képtelen férfi módjára elviselni. Folyamatosan óbégat, hogy meg fog dögleni, ami persze igaz, na de miért kell mindezt fejhangon visítva tennie ?
Miért nem érti meg, hogy zavar minket ?
Ma hajnalban a sok gondolkodásom végre meghozta a gyümölcsét és kitaláltam az ellenszerét ennek az új kórnak. Ahogy eddig mindennap, úgy ma is elmegyek el Gavras-hoz látogatóba.
De ma egy szívlapáttal.
posted by Pierre at Wednesday, April 16, 2003

 
- Bonjour ! - mondta egy hang mögöttem.
Először azt hittem, hogy a kitömött vaddisznófej szólalt meg a falon. Aztán hátrafordultam és ott állt előttem maga, a legendás Madame.
A hölgy "körbeírására" nem vállalkozom, legyen elég, hogy a molett jelző nem fedi teljesen a valóságot. A méretét tekintve az a fajta asszony állt velem szemben, aki a rúzst is festékhengerrel kénytelen felvinni a szájára és a digitális térképek már jelzik a helyzetét.
Úgy éreztem egyetlen öleléssel kettéroppanthatná a gerincemet. Volt ebben az asszonyban valami, ami még a legmarconább vagyonőrt is elbátortalanította volna. Mindennek dacára átlengte az a fajta gyengéd nőiesség, ami független volt ettől a rettenetes fizikai terjedelemtől. Na és ott volt még a mosolya....
Négy vagy öt pincsi állat pihent a karjaiban.
Ez a szokatlan jelenség már nem mozdul ki az otthonából, hanem magához rendeli a valóságot.
Barzini ajánlott egymásnak bennünket, de taktikusan elhallgatott bizonyos részleteket. Tartottam ettől a találkozástól a hölgyről keringő pletykák miatt, ám a költségvetési deficitem megoldást követelt.
- Zavarná, ha behívnám a kislányomat is a tárgyalásra ? - kérdezte tőlem kedvesen.
- Nem, nem, dehogy, egyáltalán nem. Dehogy, dehogy, persze, csak természetesen, ó csak persze, hogyne - mondtam magabiztosan.
A kislánya sem volt egy ropi, mégis hercegnői fenséggel vonult be a szobába. Szerintem különórákon tanulta a menést és a jövést.
Pusztán ezt a féladagnyi lányt kellene felkészítenem a felvételire.
A tea mellett aztán a Madame józanul elmondta az igényeit a munkámmal kapcsolatban. Mi az, amit elvár tőlem és mit nyújt cserébe.
Egyetlen kérdésére sem tudtam normálisan válaszolni. A fejemből kiröppent minden gondolat és fagyizni ment. Még a saját nevemre is csak puskázva válaszoltam.
Elkeseredetten igyekeztem meggyőző lenni, mégis a Madame ujjai köré csavarodtam: azt mondtam, amit hallani akart.
Egy pillanatra sem tudtam levenni a tekintetetem róla, megbabonázottan kívántam a mosolyát.
Életem során sokszor éreztem hülyének magam, de ennyire még sohasem.
Így aztán jó benyomást tettem rá és felfogadott.
Ha a kislánya hozzám nyúl, lelövöm.
posted by Pierre at Tuesday, April 15, 2003

 
Barátaimmal kitaláltuk, hogy május első hétvégéjét egy szolid vidéki házikóban töltjük el: csak és kizárólag mi férfiak. Egyszerű kis vityillóról van szó, alatta néhányszáz négyzetméter borospincével.
Ezt, az amúgy is időszerű szellemi felfrissülést csupán el kell valahogy fogadtatnom a Kedvesemmel.
Nehéz, mert mindig a nyakamon lóg a Drága és nehezen válik el tőlem, akár néhány órára is. A féltése szinte már fojtogat.
A taktikám egyszerű és könyörületes: ábrázolom felé hétköznapi elhasználódásomat (közben elejtem ezt a hétvégi lehetőséget), és ha ügyesen kombinálok, akkor Ő maga fogja javasolni a fent vázolt kirándulást.
Este aztán neki is kezdtem:
- Olyan furcsa, idegen érzés van rajtam.... - próbáltam költőien.
- Nem kéne annyit innod. - válaszolta hidegen.
- Ugyan már ! Mostanában oly nehezen tudom kezelni a konfliktus-helyzeteket. Talán egy hosszabb társasági megmozdulás a régi barátaimmal, ami ismét visszavezethetne a békés mindennapokba... - ragaszkodtam a kigondolt akcióhoz.
- Persze, menjetek csak el ! Nekem is jót tenne már néhány nap nélküled. Egyébként mikorra tervezitek ? - kérdezte tolakodóan.
Cseppet sem tetszett ez a hang. Kifejezetten felzaklatott.
Ez a léha nő szinte a hátamra csapja az ajtót !
Már nem is volt kedvem elmenni.
- Szóval már nincs szükséged rám ! - kérdeztem megbántottan.
Most már magyarázkodnia kellett.
Én persze rátettem egy lapáttal és meggyőzően alakítottam, így tehát mehetek a fiúkkal.
A tüske azonban megmaradt: mit fog csinálni ez a nő itthon nélkülem ???
posted by Pierre at Monday, April 14, 2003

 
Két hete költöztek fölém.
A férfi az iraki árnyékkormány tereprendezési minisztere, míg a felesége egy álcázott részecskegyorsító.
Reggelente mindkettő nagy robajjal esik le az ágyról. Súlyos papucsokat szerelnek a talpukra és kimennek a konyhába. Ott a férj átrakja a falakat, aprít néhány mázsa tűzifát és olaj reményében próbafúrásokat végez. Amikor megbizonyosodott arról, hogy mindezektől már ébren van, örömében fellő egy műholdat.
Eközben a felesége leöl néhány nagyobb testű állatot, majd illegális magfizikai kísérletekbe kezd.
Néhány percnyi semmittevés után, egy hangosbemondón keresztül egyeztetik az óráikat és rajtaütnek a vécéjükben megbúvó kétszáz gerillán, majd nukleáris kézigránátokkal semlegesítik őket.
További konkrét teendők hiányában, felülnek a lakásukból kivezető sínvasútra és végre elmennek otthonról.
Hiába dugom reggelente kétségbeesetten a fejemet a párnák alá, minden lépésükről tudok.
Hiszen egy igazi titkosügynök sosem alszik. Bár lehet, hogy átképzem magam egy felszabadító hadsereggé.
posted by Pierre at Sunday, April 13, 2003

 
Végignézhettem Koko szánalmas küzdelmét egy kubai szivarral.
Ennek a szerencsétlen hajdani sportolónak a dohányélvezete pont annyira meggyőző számomra, mint a Romantic Győzike általános iskolai bizonyítványa.
Egyiket sem tudom elhinni...
posted by Pierre at Saturday, April 12, 2003

 
Napok óta nyöszörög bennem a szinapszis. Adom magamnak az élénkítő tápoldatot, de most mégis valami más kellene. Tehetetlen vagyok. Nincs hang, nincs fény, alulvezérelt a szellemem.
Ha jól értem az asztrológiát, akkor most VAGY a bolygók állásán kell változtatnom, VAGY nekem kell arrébb állni.


posted by Pierre at Friday, April 11, 2003

 
Ezen a reggelen már csak ketten voltak a lakásban: KicsiPi és az apja.
Az utóbbi mélyen aludt, míg az előbbi szorongva gondolt arra, hogy ma megint el fognak késni abból a varangy óvodából.
KicsiPi csöppnyi fütyije tele volt már azzal, hogy képtelen volt az apját reggelente magához téríteni. Az öreg általában hajnalban került az ágyába (meggyőződése volt, hogy a nagy dolgok éjszaka történnek) és a reggeli keléshez még nem volt ideje hozzászoktatni a szervezetét. Ez KicsiPi hálátlan feladata maradt. Ha valamit örömest elhagyott volna a gyerekkorából, az a Nagyi töltött csirkéje és az apja ébresztése.
Ha majd felnő és miniszterelnök lesz, akkor mindkettőt el fogja törölni.
Szóval ezen a reggelen is ott állt a nyomorult a franciaágy mellett, bömbölt a tévé, sípolt a vekker, de ez az arc az ágyban békésen szart mindenre. KicsiPi szívét-lelkét beleadva próbálkozott: hangosan énekelt, szavalt, táncolt, sőt disznó szavakat is kiabált, de esélytelen volt az ágyonfekvővel szemben.
Az óra mutatója már régen elhagyta azt a pontot, ami az indulásukat jelezte, sőt veszélyes közelségbe került az a szám is, ahol már bezárják az ovi ajtaját.
Bár ahányszor csak elkéstek, apja mindig levette az óvónőket a lábukról, mégis neki kellett egész nap hallgatni tőlük, hogy "Pi apuka így, Pi apuka úgy, ügyes légy te málé, állj a sarkadra, mutasd meg apukádnak, há'nemigazhogy nem tudod felébreszteni", megakisfaszom. Ilyenkor aztán újabb és újabb ötletekkel is traktálták, amit persze egyikük sem mert volna megtenni az ő Apjával szemben, de ugye más az elmélet és más a gyakorlat.
Egy hang azt morogta a fejében, hogy ugorjon rá az apja fejére és addig rázza a füleinél fogva, amíg vissza nem tér bele az élet.
Mégsem akarózott egy méternél közelebb merészkedni az ágyhoz, mert egyszer még régebben megcsiklandozta faterja paplan alól kilógó monstre lábfejét (azt is a ütődött óvónők ajánlották), mire az reflexből úgy pofán rúgta, hogy a kredencben tért magához. Igaz, erre rögtön felébredt az öreg is.
Ma reggel valami kevésbé fájdalmas ébresztés kellene...
KicsiPi ekkor megnyalta a szája szélét.
Úgy döntött, hogy nyers férfiassággal nyakon önti a hortyogó faterját egy pohár hideg vízzel. Az vakmerő elhatározást tett követte.
A teli bögre friss csapvíz azonban olyan könyörtelennek ígérkezett, hogy az ágyhoz érve egy pillanatra megremegett KicsiPi keze.
Az apja EZT a pillanatot találta kedvezőnek arra, hogy kinyissa a csipáit !
A tetves mesekönyvek persze még csak nem is utaltak az ilyen helyzetekre...
KicsiPi élniakarása alkalmazkodott a helyzethez és egy bravúros mozdulattal módosította a bögre röppályáját, visszakanyarította és egyenesen a szájához kormányozta azt, mint aki éppen inni készül. Azonban még nem tudta eldönteni, hogy a faterja szemeiben már az értelem vagy a csupán a csillár visszaverődő fénye csillog.
Vajon észrevette-e, hogy nyakon akarta önteni őt ?
KicsiPi belekortyolt a vízbe és várt. Az apja kinyúlt a vízért, belekortyolt és várt.
KicsiPi megpróbált kedvesen mosolyogni, de csak egy kétségbeesett vigyor ült ki az arcára. Ugyanígy tett az apja is.
Ezután az igényesen megkomponált reggeli párbeszéd után, csendben felkelt az öreg és a maga légiós módján a szokásos két perces szintidővel teljesítette a reggeli programját. Persze ez is kevés volt.
Naná, hogy elkéstek az óvodából, naná, hogy egész nap hallgathatta az óvónők ótvar szövegét, naná, hogy másnap is fel kellett ébreszteni a fatert !
Mára azonban megtanulta KicsiPi, hogy a korai kelés mennyire ártalmas az egészségre, és apjának valóban igaza volt abban, hogy a nagy dolgok mindig éjszaka történnek.
Ma éjszaka álmában például miniszterelnök volt.
posted by Pierre at Thursday, April 10, 2003

 
Végre a szerencse mellém szegődött és - miközben tegnap nyilvános helyen néztem az esti tévé-meccset, - megfigyelhettem élőegyenesben a SZOTYOLA-kartell beépített emberét, amint reklámot csinált az anyagnak.
A legjobb szovjet kémek tapasztalatait ötvözve, a szemem sarkából tettem ezt, nehogy feltűnjek neki. Így alkalmam nyílt hosszú ideig, közvetlen-közelről meglesni az Ügynököt.
A Megfejtést akartam, a Titok Nyitját, a Rejtély Kulcsát, a Kódot !
Amit megfigyeltem:
1. lépés: hanyag mozdulattal (könyökből dolgozva) a szájüregbe kell dobni a magot.
2. lépés: a nyelvgyök fogadja az anyagot és (előttem homályos részletként) a jobb alsó hatos fogra helyezi azt.
3. lépés: alsó állkapocs sréjen elmozdul, majd vissza (itt történhet a hámozás)
4. lépés: a maghéj-szerkezet (tisztázatlan körülmények között) megjelenik a nyelvhegyén, maga mögött hagyva az értékes belsőjét
5. lépés: a héjak nyálmentesen elhagyják az arcot, amivel EGYIDŐBEN ugyanoda megérkezik a következő dózis (az első és az ötödik lépés azonos időzónában !!!)
Mindezt szárazon-sterilen, olyan lenyűgöző eleganciával tette ez az ember (még a szemét sem vette le egy pillanatra sem a tévéről), hogy elismeréssel kell adóznom a kiképzését illetően.
Másfél kiló szotyolával tértem hajnalban haza.
Bezárkóztam a fürdőszobába és elővettem a jegyzeteimet. Memorizáltam egy keveset és rövid bemelegítés után a tükör elé álltam, majd belekezdtem...
Kedvesem - ha durcásan is -, de még reggel nekifogott levakargatni a csempére, tükörre és fajanszra száradt sikertelen próbálkozásaimat.
Szerinte ez egyfajta biológiai hadviselés és nem szeretne a partnerem lenni ilyen kockázatos akciókban. Azt is kérte Tőlem, hogyha legközelebb nekikezdenék egy hasonló hadművelethez, akkor értesítsem erről Őt előre és akkor néhány napra inkább kolostorba vonul.
Szűkös látókörét mi sem bizonyítja jobban, minthogy indulása előtt pajkosan hozzám fordult, hogy ugyan mutassam már be neki a frissen szerzett tudásomat...
Még azelőtt sikerült leszednem a homlokára tapadt szotyihéjat, mielőtt rám csapta a bejárati ajtót.
Szombaton inkább kimegyek gyakorolni a stadionba. Azt hallottam ott megértőek a szurkolók.

posted by Pierre at Wednesday, April 09, 2003

 
Allergiás vagyok.
Tudományosan kimutatta a Doktorszövetség, hogy ez a tényállás. Mindjárt két dologra is: a lóra és a patkányra. Nem tudok kézzelfogható magyarázatot arra, hogy miért pont ezekre, de ez van. Talán a szittya vérvonal...
A modern tudomány azonban nem képes megbirkózni ezzel a kórral, pusztán a tüneteivel.
Gábor barátom - akinek valamelyik családtagja a proszektúrán dolgozik, ezért a társaságunk orvosügyi kérdéseiben szakértőként nyilatkozik - azonnal kijelentette:
"Ide akupunktúra kell !"
Mitöbb, fel is kutatta és be is szerezte a kínai csodadoktornőt, aki házhoz jött.
Kicsi, aszott és csúnya asszonyka volt, aki kifejezetten hasonlított Ötzire (a tiroli Alpokban talált jégbefagyott emberre), csak valamivel idősebb lehetett nála. Ami szembetűnt még rajta, hogy régen borotválkozhatott.
Illedelmesen bemutatkoztam. Aztán valószínűleg azt kérdezte tőlem, hogy mi a bajom. Azért mondom feltételes módban, mert egy szavát sem értettem, ahogy ő sem az enyémet. A gesztikulálás nemzetközi nyelvére váltottunk.
Színpadi mozdulatokkal imitáltam neki, ahogy tüsszögök, folyik az orrom és nehéz a légzésem.
Aztán az okokra tértem rá: a ló előadása talán még tapsot is érdemelt volna, ám a patkányé... Hiába is próbálkoztam a hosszú farok légies szimulálásával, az öregasszony csak értetlenül nézte szánalmas produkciómat. Kicsit feszült lettem ettől, hiszen ha pontatlanul állapítja meg a diagnózist, akkor ki tudja mivé válok a kezelés után !
Hogy a nénike oldja a hangulatot, elővette a gyógyító szerszámait.
Bár ne tette volna ! Nem volt pontos elképzelésem arról, hogy mekkora is egy akupunktúrás tű, de abban biztos voltam, hogy nem lehet tizenöt centis. Ezek pedig egytől-egyig ilyen hosszúak voltak. Ettől még idegesebb lettem. Képtelenségnek tűnt, hogy van rajtam olyan pont, ami elnyelne egy ilyen hosszú fémdarabot, sőt nem is egyet, hanem ahogy odapislantottam volt az húsz is.
Életem legfontosabb produkciója előtt álltam. Szerencsére a színészi tapasztalatom kisegített a szorult helyzetből (az iskolai drámakörben én voltam a III. Richard második szereposztásában az Első Ajtónálló).
Soha ember nem akarhatott ennyire még patkány lenni ! Valósággal átlényegültem.
A nénike aztán mosolyogva összeszúrkált. Húsz percen keresztül olyan voltam, mint egy sündisznó. Időnként még meg is pörgette bennem a gyógyító tűket. Közben elmagyarázta azon az érthetetlen nyelvén, hogy legalább harminc ilyen kezelés kell ahhoz, hogy biztosan kigyógyuljak a bajomból.
Én pedig úgy csináltam, mint aki nem érti.
Úgy döntöttem, inkább kikerülöm a lovakat és a patkányokat.
posted by Pierre at Tuesday, April 08, 2003

 
Már csütörtökön nemet kellett volna mondanom erre a tegnapi kerékpár-túrára ("hidd el, nagyszerű lesz ilyen nagy társaságban leruccanni Velencére").
Most pedig egyenesen a pumpával basznám homlokon azt, aki közeljövőben megpróbálna ilyesmire elhívni...
Vasárnap kora délben szálltam fel arra a biciklire, amit annak idején úgy hirdettek, hogy szinte hajtani sem kell, olyan mintha magától menne...
Az enyém vagy nem hallotta ezt a hirdetést, vagy egy rossz szériából származott, mindenesetre a többszáz választható sebesség-fokozat ellenére is belevörösödött fejjel tettem meg vele az első kilométereket. Aztán az érdi emelkedőn, ahol már patakokban folyt rólam a verejték (és a szembe szél gyakorlatilag lekényszerített a kerékpárról), egyszerűen FELTOLTAM a bringát. Szégyen ! Vigasztalásomra, ha másban nem is, de ebben legalább társaim is akadtak.
Az orkánszerű vihar és a legtuttibb macskanadrágban feszítő barátaim, elvették a kedvem attól, hogy jutalomból a tó jegén napozzak egy órácskát.
Egészen pontosan az élettől is elment a kedvem, amikor belegondoltam abba, hogy visszafordulás esetén is ménkű sok időt kell a kerékpárral egy társaságban lennem.
Mondtam is nekik, hogy hagyjanak csak hátra engem, nem fogok elmozdulni onnan, menjenek csak teljesítsék a kihívást és térjenek vissza még igazabb emberként. Majd akkor (és csak akkor) megszégyenülten csatlakozom hozzájuk és örökre a szolgájuk maradok.
Titokban már odaáig jutottam a gondolatokkal, hogy majd OTT a környéken tanyát verek és családot alapítok, csak ne kelljen onnan már mozdulnom sem többet.
Nem fogadták el az érveimet és a végletekig kihajtották belőlem a szuszt.
Hogy a XXI. században a civilizált Európa e motorokkal behálózott szegletében, mi a faszért kell nekem lábhajtással cipelnem a túl súlyos testemet (végre megértettem a "túlsúlyos" kifejezést), erre csak homályos válaszokat kaptam a társaimtól.
Hazatértem után azonban egészen másképpen láttam már gigászi teljesítményemet, amit kellően kiszínezve a bátorság és a vakmerőség erényeként fogok majd az unokáim elé tárni.
Az apróbb részletekbe pedig nem megyek bele.
posted by Pierre at Monday, April 07, 2003

 
Álmomban király voltam.
Enyém volt az első éjszaka joga. Aztán lefejeztek.
A történelem ismétli önmagát ?

Ajánlat: Hangulatos és vidám színházi estét nyújthat - elsősorban a nőknek - Molnár Ferenc A testőr című darabja. Mácsai Pál pazar színészi alakítása földig rombolja a férfiak azon illúzióját, hogy léteznek hűséges asszonyok.
posted by Pierre at Sunday, April 06, 2003

 
A telefon másik végén Dorina volt.
Imádom a hangját. A gerincemben érzem a visszacsatolását.
Az a Dorina, akivel együtt éltem néhány hetet Bolognában, valamikor még az avar korban. Aztán elváltunk, mert így kellett lennie.
Ő azonban mind a mai napig képtelen ezt a tényt elfogadni, valamint azt sem, hogy az én testem már másokat szolgál.
Próbálkozik.
Szerinte nincs uborkaorrom és vájlingfejem, pusztán görögös arcélem. A testem egyáltalán nem csoffadt, hanem az igazi ragadozók rugalmas izomzatát hordozza. A görbe lábaim egyenesen felizgatják.
A férfibecsem pedig .....
A csúcsrajáratott szellemiségemről már nem is beszélt.
Ilyesmi bókokkal próbál levenni a lábamról. Csak vacsorázzunk együtt.
Persze ez a mentalitás akár a legnagyobb reményekre is jogosíthatná, ha ÉN nem lennék ilyen éber és sziklaszilárd.
Kelepcében vagyok.
posted by Pierre at Saturday, April 05, 2003

 
Bagzik a szomszéd szutyok macskája, a Murci.
Folyamatosan nőstényekről ábrándozik és közben stabilan vernyákol.
Már olyan a fejem tőle, mint egy koboldé. Két napja tikkel a bal szemem is.
Úgy döntöttem, hogy állatvédelmileg és emberjogilag visszaállítom ennek a dögnek a hormonháztartását a hétköznapi kerékvágásba.
Átmegyek és belebaszom a dinnyeméretű fejébe a kedvenc jégcsákányomat.
posted by Pierre at Friday, April 04, 2003

 
Nem tudom, hogy ebben a balsors sújtotta világban ez a Nő az élniakarásomat akarta-e párbajra hívni, vagy valóban mindig így vezeti az autóját ?
Én mindenesetre tartozom egy itallal az őrangyalomnak.
Ez az aranyos és csupaszív lány, aki tegnap a kocsijával szállítgatott ide-oda - talán élőben akarta látni viselkedésemet válságos helyzetben -, szóval ez a lány egy hatalmas frottírtörülközőt tartott az ülése mellett. Tudniillik a forgalom nyújtotta izgalmak miatt erősen izzadt a tenyere vezetés közben, ami az Ő megítélése szerint balesetveszélyes. Időnként tehát gondosan végigtörölte a kezét, sőt a kormányt is.
Mindeközben olyan szögletesen nyomta gázpedált, hogy képtelen voltam eldönteni, merre és hogyan támasszam ki biztonságosan magam. Ha gázt adott, akkor hangos káromkodások közepette a csomagtartóba csapódtam, amikor pedig lassított, akkor meg lapos pofával a szélvédőre kenődtem. Mindkét pedál esetében csak a padlóig nyomás fokozatát taníthatták neki.
Mivel tegnap a városban igencsak akadozott a forgalom, ezért ezt a jelenetet többször megismételtette velem, ami miatt el is kedvetlenedtem.
Nem mintha menet közben bármiről is nevetgéltünk volna, hiszen minden figyelmét lekötötte a modern közlekedés és az autóvezetés fifikája.
A legváratlanabb azonban az a pillanat volt, amikor rá kellett kanyarodnia a körforgalomra és mindezt BECSUKOTT szemmel tette.
A nagy pillanatok előtt ugyanis becsukta a szemét. Nem bírta nézni őket. Akkor is így tett, ha rádudáltak, akkor is, ha hirtelen fékezett vagy ugyanígy gázt adott, akkor is, amikor más autósok személyeskedő megjegyzésekkel illették őt.
Elmondhatjuk, hogy nehéz pillanatokban általában becsukta a szemét.
- Te emlékezetből vezetsz ? - kérdeztem hamuszürke arccal, miközben én is megtörölgettem a kezemet .
- Nem. Csak nagyon óvatosan. És nem volt még balesetem sohasem ! - válaszolta megnyugtató géphangon és tekintetét továbbra is mereven, az előtte haladó járműre szegezve.
Nem volt kétségem efelől.
Meggyőződésem lett azonban, hogy az Ő őrangyala is megérdemelne egy italt...
posted by Pierre at Friday, April 04, 2003

 
Ma reggel valami MÁS szeretnék lenni ! Valami különleges, valami észbontó !
Ma reggel minden eddiginél forróbban kívánom magamon érezni a nők megbabonázott szemeit, amikor megpillantják kihívó domborulataimat és rám mosolyognak.
Akarom azt is, amikor félénken felém nyúlnak és kiéhezetten megérintenek. Tétován irigykednek egy kicsit, de a következő pillanatban már szorosan magukhoz ölelnek.
Mert engem, csak engem akarnak !
Sokszor álmodozom erről, bár régóta tudom, hogy néha milyen göröngyös út vezet a bűvölettől a kielégülésig.
Kívánok még egy formabontó, kéjszaggató, közös zuhanyozást, egy heves lubickolást, közben a nő ziháló szuszogását akarom hallani, ahogy a vérvörös körmével élesen belehasít a húsomba. Akarom, hogy utána a legfinomabb olajokban fürdőztesse meg a testemet.
És a szenvedélyes előjáték tüzes pillanatai után... amikor már elvakult a vágy...a kezével lassan alám nyúl.... megadóan hagyom magam, hogy körbeöleljen.... majd hozzám hajol.... a szájába vesz ... én pedig várom a gyönyör kiteljesedését...
Igen, igen, igen ! Ma ezt akarom !
Ma reggel friss, zöld salátalevél szeretnék lenni !
Vagy répa.
posted by Pierre at Thursday, April 03, 2003

 
Vasárnap kirándulni voltam a saját akaratomból.
Városi gyerek lévén ez azt jelentette, hogy példás önuralommal végigvonszoltam megnyerő külsőmet az Oktogontól a Városligetig.
Ájulásig szívtam az arcomba a friss tavaszi levegőt, ami önmagában is a megújulást hozta kiégett receptoraimnak.
Mivel már felnőtt és ivarérett példány vagyok, meg-megálltam útközben felhajtani néhány szesznyit, egyrészt növelve a népszerűségemet a kerületben, másrészt hogy bírjam a magam diktálta pokoli tempót.
A dinamikusan elfogyasztott italok elemzését követően egy lendületes vonalvezetéssel ugrottam fel a Műcsarnok lépcsőjére, ahol élvezetes irodalmi előadásban részesítettem az arrajáró szerencséseket.
Gavras barátom azonban másképpen látja ezt a történetet:
"Nos igen. Talán azért is kaptam meg a lehetőséget, mert az a bizonyos filmszakadás ennél a pontnál érte aznap először a főhősünket.
Ez a szélesvásznú agytröszt ugyanis ezen a vasárnapon lelki megújhodását keresve, itt-ott túllőtt a vegyületek emberléptékű dózisán, így az agya is többször kirándulni ment.
Tehát ott állt a Műcsarnok lépcsőjén, kezében egy köteg barkával.
Miután olasz nyelven és talján vehemenciával előadott egy Dante-szonettet (no nem azért, mert annyira művelt, hanem csak azért, mert ezt az egyet ismeri), illedelmesen leguggolt és a prosztata masszírozás lélektanáról tartott rövid ismertetés egy ősz hajú bácsikának.
Rögtön ezután rátért egy Lennon-dal interpretálására, de sem a szövegére, sem a dallamára nem emlékezett pontosan.
Ha valaki már hallotta őt énekelni, akkor megérti, hogy miért kanyarodott a múzeum elé hirtelen egy rendőrautó és próbált feloszlatni bennünket.
Azért a sokatpróbált zsarukat is váratlanul érte, ahogy főhősünk egy-egy sor végén vihogni kezdett, majd hol magyarul, hol valami egzotikus nyelven fűzött rímeket, az egyébként már teljesen felismerhetetlen mestermű strófáiba.
Ezt követően nekünk, a barátainak, megpróbálta elmesélni egy "telekspecialista" ügyvéd ismerősének szomorkás történetét, de a jelzőbe mindannyiszor beletört a nyelve.
A magához téréséig hátralévő időt nem is töltötte mással, mint ennek a szónak a játékos kiejtésével. Boldog-boldogtalant megállított és a segítségét kérte a szó helyes artikulálásához.
Egy ideig hagytuk szerencsétlent, majd amikor már mindannyiunkat összenyálazott, akkor egy csap alá dugtuk a fejét. A hideg víz néha csodákra képes...."

Most persze a kor divatja szerint meg kellene szavaztatnom, hogy ki, mit hisz el igaznak.
Nem teszem, legyen elég annyi, hogy Gavras történetéből EGY SZÓ SEM IGAZ !!!
posted by Pierre at Wednesday, April 02, 2003

 
- Egy elviszpreszli frizurát kérek ! - huppantam vidáman a borbélyszékbe.
A fodrász azonban akadékoskodni kezdett.
- Ön kopaszodik - mondta kijelentőn, miután leszámolta a hajszálaimat.
Nem kertelt, nem hümmögött, hanem miközben mind a ketten ugyanazt a tükröt bámultuk, rezzenéstelen arccal kimondta ezt az ítéletet.
Hirtelen belém villant egy megsárgult családi fénykép, ahol a famíliám korabeli férfittagjai egytől-egyig biliárdgolyószerűen kopaszok voltak. Ez a praktikus hajviselet azonban nem annyira intellektuális, mint inkább nevetséges külsőt kölcsönzött nekik. Emlékszem, hogy mennyire szomorú lettem akkor a jövőképemet illetően.
- Akkor kérem próbálja meg a fiatalos arcélemhez igazítani a maradékot - kérleltem a szakembert reménykedve abban, hogy nem fogja simára borotválni a fejemet, a hajhagymáim kedvező szellőzése végett.
Nem tette. A maradék hajakat zárt kötelékbe rendezte.
Azonban ezzel a náci tiszteket megszégyenítő fizimiskával csak sötétedés után mehetek az emberek közé.
A múlt árnyéka.
Biztosan rövidesen kopogtatnak a merevedési zavarok is.
Rousseau azt hirdette: "minden szép, ami természetes".
Vajon akkor is voltak kopasz emberek ?
posted by Pierre at Wednesday, April 02, 2003

 
Ezt a bejegyzést holnap írom.
A blogger.com áprilisi tréfája időutazásra kényszerített.
A moralizáláshoz azonban tudnom kellene, hogy a blogger.com milyen nemű.
Á, végül is mindegy :
- Seggbe foglak kúrni, ha még egyszer rossz leszel !!!
posted by Pierre at Tuesday, April 01, 2003