2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Kedves Szatyor !

A rabszolganőkből már teljesen kifogytam.
Van még a raktárban néhány fáradt művészlemez, egy használt lepel és egy a lábkörmüknél összenőtt sziámi testvérpár.
Tavalyról ugyan maradt még néhány természetfölötti csodatétel, de apám mindig basztat, ha azokat próbálom elsózni.
Szóval idén sóherság van.

Jézuska

P.s.: Arra a récés dologra engem is megtaníthatnál, hátha bejön valami csöcsös spinénél.

posted by Pierre at Tuesday, December 23, 2003

 
Felnőttem már és egyáltalán nem hiszek a Jézuskában, de biztos ami biztos, írtam neki egy levelet, hogy kellő méltóságot kölcsönözzek az eseményeknek.

Kedves Jézuska !

Én egy nagyon rendes ember vagyok, hiszen tudod.
Idén rengeteget fejlődtem: sokat tudok feküdni például a hátamon, megtanultam utánozni a párját szólongató tőkés récét, azután a használt fülpiszkákat sem hagyom már a mosdó szélén.
Mindez persze kurva sok lemondással jár, így az ágyam baloldala gyakran marad üresen.
Ugye nem várod azt tőlem, hogy életem végéig tartsam a markomban a nemi életemet ?!

Postafordultával küldhetnél nekem végre egy bögyös rabszolganőt, ha lehet, tudjon azért rendesen főzni.
Előre is köszike

Szatyor

P.s.: Ünnep van, ezért ne legyél zsugori, és küldjél mellé készpénzt is.

posted by Pierre at Monday, December 22, 2003

 
A könyvelőm két hónapja megjósolta, hogy remek évet FOGUNK zárni.
Szeretem, ha valaki mértéktartóan gyakorlatias, és bölcsen meg tudja ítélni egy vállalkozás gazdasági értékét.
Szeretem ezt a könyvelőt.
Szerdán voltam is nála, és vittem neki néhány apróságot.
Elemet például, mert lemerült a rádiója, pedig azt nagyon szereti.
Egész álló nap azt hallgatja.
Most éppen a cellájában.

posted by Pierre at Friday, December 19, 2003

 
- A furgonban van... - intett felém az álarcos fickó és felnyitotta a raktér ajtaját.
Karácsonykor kézenfekvő feladat, hogy a rokonságom csoportokban fellelhető gyerekanyagát meglepjem valami grandiózus ajándékkal, amiért azok cserébe megígérik nekem, hogy egész évben nem nyálaznak össze, és nem nyávogják a fülembe, hogy "szejetlek".
Szép gesztus ez a részükről...
Egyesek persze ötlettelenül vágnak neki a boltoknak, mindegy hogy mi alapon, csak legyen valami a fa alatt.
Ezért válik aztán ez a szép ünnep olyan lélektelenné.
A lényeg, hogy ADNI tudni kell.
A játékboltokba manapság csak kigyúrt anyukák járnak, akiket a magamfajta százkilós ipsék csak irigykedve és tisztes távolból figyelnek, pedig ilyenkor nincs helye gyengeségnek.
Azután azt a fülest kaptam, hogy a zöldhatáron jelentős kedvezménnyel lehet áruhoz jutni akkor, ha az ember idejében és golyóálló mellényben érkezik a megfelelő helyre.
Nem haboztam, hanem begyömöszöltem a találkahely koordinátáit az agykérgem alá, magamat pedig a verdába.
Rendben találkoztunk is a megadott helyen, a furgon raktere pedig szemet gyönyörködtetően meg volt tömve.
Tíz percet kaptam a válogatásra, így nem sokat totojáztam, hanem rávetettem magamat a színes dobozokra.
Nem volt listám, hogy kinek mit akarok venni, hanem úgy gondolkoztam: amit elém sodor a véletlen, az pont megfelelő lesz a karácsonyfa alá.
A felém eső sort azonnal megvettem, mert a cifra dobozoktól teljesen megrészegültem.
A második sorban megbúvó huszonhárom kongói menekültön átlépve rögtön kiszúrtam egy nagy, LEGGO márkájú dobozt, ám nem foglalkoztam a feliratozással, biztosan a dán gyárban is sietve csomagoltak karácsonyra.
Végül alaposan felcuccoltam, kifizettem egy köteg pénzt, majd mindannyian köddé váltunk.
Sajnos csak odahaza vettem észre, hogy nem az van a dobozokban, ami a feliratozás alapján sejthető lenne.
Valószínűleg rossz koordinátákat kaptam.
Mindenesetre alaposan átszortíroztam az anyagot, majd szétosztottam a gyerkőcök között: a szemüvegesek zárjegy nélküli pipadohányt, a szőkék gázpisztolyokat, a dagik indiai teherhordókat, a beszédhibásak elektromos sokkolót, a lányok pedig cápauszony-konzervet kapnak.
Bécikének a dinamitrudak maradtak.
Nincs több fakszni, túl vagyok rajta.
A lényeg, hogy KAPNAK valamit.

posted by Pierre at Thursday, December 18, 2003

 
Egy ember, aki a költségdiagramok között számolt le a szeplőivel.
Egy ember, aki felismeri a kutyáját szatyorban sétáltató tömeg piaci jelentőségét.
Egy ember, aki nem guggol maga alá, mintaszerűen lép le a járdáról, sőt nem fél még a rendőröktől sem.
Chivava, bazmeg.

posted by Pierre at Wednesday, December 17, 2003

 
Vajon lovagnak hitelesíthető-e az a fickó, aki reggel egy szamóca-mintás pizsamában meresztgeti vágyait, miközben a kenyérpirító fölé hajolva szemez a szeletekkel, ahonnan a váratlanul kilőtt forró készétel úgy égeti le a homlokát, mint a Terminatornak a kohósalak.
A fürdőszobába pedig beesik a hó, bazmeg.
Így induljak sárkányt ölni ?

posted by Pierre at Tuesday, December 16, 2003

 
A vendéglő vacsoraasztala alatt végre sikerült kipiszkálnom a körmöm alá rekedt sódert, kicsúsztattam a lábamat a cipőmből, mitöbb, szalonképes megjegyzéseket is tettem a tetves időjárásra.
Hogy fokozzam a harmóniát, a vendégem egészsége felől érdeklődtem, mire a Hölgy dióhéjban az értésemre adta, hogy jól van.
Tettem még egy bátortalan kísérletet arra, hogy elmeséljem neki, egyszer milyen különös dolog történt egy ismerősömmel. Már sajnos arra nem tudtam visszaemlékezni, hogy pontosan micsoda, de az bizonyos, hogy nagyon különös volt.
Ezután végleg kifogytam a témákból.
Iszonyodva koncentráltam a felszolgált répalevesre, és jobbhíján éppen az egészséges táplálkozás műhelytitkaira akartam rátérni, amikor a Hölgy véget vetett kínlódásomnak és tüzet nyitott rám.
- Magadról mesélj ! - mondta kimérten, miközben egy újabb penészszagú borzalmat tett elé a pincér.
Ez az a kérdés, ami után nagyon nehéz a gondolataimat telefonvégre kapni. Általában sírva fakadok, gügyögni kezdek, és az óvónőmre hárítok minden felelősséget.
A Hölgy azonban tényeket akart.
A "tény" -, amivel oly bőkezűen meg vagyok ajándékozva - még az abrosz alatt rejtőzött, és nem láttam elérkezettnek az időt arra, hogy kirakjam az asztalra.
Éreztem, ahogy a lehetőségeim kisétálnak a vendéglőből, pusztán a velem szemben támasztott követelmények maradnak a társaságban.
Szerencsémre a Hölgy ekkor visszatért a tányérjába, és észrevehetően idegenkedni kezdett a benne találtaktól.
Szimpatikus lett nekem.
Szavak helyett végre tettekre volt szükség.
Nagyobb mennyiségű italt rendeltem a felszolgálótól, átnyúltam az asztal fölött és magam elé tettem a Hölgy tányérját.
Ragyogó pillanat volt, ahogy rágás nélkül beburkoltam az egész förtelmet.
A vendégem hálásan felsóhajtott, megenyhült és ejtette a témát.
A belgyógyászom később azt nyilatkozta, hogy három nap múlva már kutyabajom sem lesz.
Az analitikusom szerint azonban még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy papás-mamást játsszak bárkivel is, amíg az "anya" szót egy kád forró vízzel társítom.

posted by Pierre at Monday, December 15, 2003