2002. 12.
2003. 01.
2003. 02.
2003. 03.
2003. 04.
2003. 05.
2003. 06.
2003. 07.
2003. 08.
2003. 09.
2003. 10.
2003. 11.
2003. 12. eleje

--------

Akiket szeretek:

De'billog
Fisher99
miles
neuroLOGia
Plastik
Roboblog
Wotan...

Bp.underground
emese's photo blog

 
Kedves Szatyor !

A rabszolganőkből már teljesen kifogytam.
Van még a raktárban néhány fáradt művészlemez, egy használt lepel és egy a lábkörmüknél összenőtt sziámi testvérpár.
Tavalyról ugyan maradt még néhány természetfölötti csodatétel, de apám mindig basztat, ha azokat próbálom elsózni.
Szóval idén sóherság van.

Jézuska

P.s.: Arra a récés dologra engem is megtaníthatnál, hátha bejön valami csöcsös spinénél.

posted by Pierre at Tuesday, December 23, 2003

 
Felnőttem már és egyáltalán nem hiszek a Jézuskában, de biztos ami biztos, írtam neki egy levelet, hogy kellő méltóságot kölcsönözzek az eseményeknek.

Kedves Jézuska !

Én egy nagyon rendes ember vagyok, hiszen tudod.
Idén rengeteget fejlődtem: sokat tudok feküdni például a hátamon, megtanultam utánozni a párját szólongató tőkés récét, azután a használt fülpiszkákat sem hagyom már a mosdó szélén.
Mindez persze kurva sok lemondással jár, így az ágyam baloldala gyakran marad üresen.
Ugye nem várod azt tőlem, hogy életem végéig tartsam a markomban a nemi életemet ?!

Postafordultával küldhetnél nekem végre egy bögyös rabszolganőt, ha lehet, tudjon azért rendesen főzni.
Előre is köszike

Szatyor

P.s.: Ünnep van, ezért ne legyél zsugori, és küldjél mellé készpénzt is.

posted by Pierre at Monday, December 22, 2003

 
A könyvelőm két hónapja megjósolta, hogy remek évet FOGUNK zárni.
Szeretem, ha valaki mértéktartóan gyakorlatias, és bölcsen meg tudja ítélni egy vállalkozás gazdasági értékét.
Szeretem ezt a könyvelőt.
Szerdán voltam is nála, és vittem neki néhány apróságot.
Elemet például, mert lemerült a rádiója, pedig azt nagyon szereti.
Egész álló nap azt hallgatja.
Most éppen a cellájában.

posted by Pierre at Friday, December 19, 2003

 
- A furgonban van... - intett felém az álarcos fickó és felnyitotta a raktér ajtaját.
Karácsonykor kézenfekvő feladat, hogy a rokonságom csoportokban fellelhető gyerekanyagát meglepjem valami grandiózus ajándékkal, amiért azok cserébe megígérik nekem, hogy egész évben nem nyálaznak össze, és nem nyávogják a fülembe, hogy "szejetlek".
Szép gesztus ez a részükről...
Egyesek persze ötlettelenül vágnak neki a boltoknak, mindegy hogy mi alapon, csak legyen valami a fa alatt.
Ezért válik aztán ez a szép ünnep olyan lélektelenné.
A lényeg, hogy ADNI tudni kell.
A játékboltokba manapság csak kigyúrt anyukák járnak, akiket a magamfajta százkilós ipsék csak irigykedve és tisztes távolból figyelnek, pedig ilyenkor nincs helye gyengeségnek.
Azután azt a fülest kaptam, hogy a zöldhatáron jelentős kedvezménnyel lehet áruhoz jutni akkor, ha az ember idejében és golyóálló mellényben érkezik a megfelelő helyre.
Nem haboztam, hanem begyömöszöltem a találkahely koordinátáit az agykérgem alá, magamat pedig a verdába.
Rendben találkoztunk is a megadott helyen, a furgon raktere pedig szemet gyönyörködtetően meg volt tömve.
Tíz percet kaptam a válogatásra, így nem sokat totojáztam, hanem rávetettem magamat a színes dobozokra.
Nem volt listám, hogy kinek mit akarok venni, hanem úgy gondolkoztam: amit elém sodor a véletlen, az pont megfelelő lesz a karácsonyfa alá.
A felém eső sort azonnal megvettem, mert a cifra dobozoktól teljesen megrészegültem.
A második sorban megbúvó huszonhárom kongói menekültön átlépve rögtön kiszúrtam egy nagy, LEGGO márkájú dobozt, ám nem foglalkoztam a feliratozással, biztosan a dán gyárban is sietve csomagoltak karácsonyra.
Végül alaposan felcuccoltam, kifizettem egy köteg pénzt, majd mindannyian köddé váltunk.
Sajnos csak odahaza vettem észre, hogy nem az van a dobozokban, ami a feliratozás alapján sejthető lenne.
Valószínűleg rossz koordinátákat kaptam.
Mindenesetre alaposan átszortíroztam az anyagot, majd szétosztottam a gyerkőcök között: a szemüvegesek zárjegy nélküli pipadohányt, a szőkék gázpisztolyokat, a dagik indiai teherhordókat, a beszédhibásak elektromos sokkolót, a lányok pedig cápauszony-konzervet kapnak.
Bécikének a dinamitrudak maradtak.
Nincs több fakszni, túl vagyok rajta.
A lényeg, hogy KAPNAK valamit.

posted by Pierre at Thursday, December 18, 2003

 
Egy ember, aki a költségdiagramok között számolt le a szeplőivel.
Egy ember, aki felismeri a kutyáját szatyorban sétáltató tömeg piaci jelentőségét.
Egy ember, aki nem guggol maga alá, mintaszerűen lép le a járdáról, sőt nem fél még a rendőröktől sem.
Chivava, bazmeg.

posted by Pierre at Wednesday, December 17, 2003

 
Vajon lovagnak hitelesíthető-e az a fickó, aki reggel egy szamóca-mintás pizsamában meresztgeti vágyait, miközben a kenyérpirító fölé hajolva szemez a szeletekkel, ahonnan a váratlanul kilőtt forró készétel úgy égeti le a homlokát, mint a Terminatornak a kohósalak.
A fürdőszobába pedig beesik a hó, bazmeg.
Így induljak sárkányt ölni ?

posted by Pierre at Tuesday, December 16, 2003

 
A vendéglő vacsoraasztala alatt végre sikerült kipiszkálnom a körmöm alá rekedt sódert, kicsúsztattam a lábamat a cipőmből, mitöbb, szalonképes megjegyzéseket is tettem a tetves időjárásra.
Hogy fokozzam a harmóniát, a vendégem egészsége felől érdeklődtem, mire a Hölgy dióhéjban az értésemre adta, hogy jól van.
Tettem még egy bátortalan kísérletet arra, hogy elmeséljem neki, egyszer milyen különös dolog történt egy ismerősömmel. Már sajnos arra nem tudtam visszaemlékezni, hogy pontosan micsoda, de az bizonyos, hogy nagyon különös volt.
Ezután végleg kifogytam a témákból.
Iszonyodva koncentráltam a felszolgált répalevesre, és jobbhíján éppen az egészséges táplálkozás műhelytitkaira akartam rátérni, amikor a Hölgy véget vetett kínlódásomnak és tüzet nyitott rám.
- Magadról mesélj ! - mondta kimérten, miközben egy újabb penészszagú borzalmat tett elé a pincér.
Ez az a kérdés, ami után nagyon nehéz a gondolataimat telefonvégre kapni. Általában sírva fakadok, gügyögni kezdek, és az óvónőmre hárítok minden felelősséget.
A Hölgy azonban tényeket akart.
A "tény" -, amivel oly bőkezűen meg vagyok ajándékozva - még az abrosz alatt rejtőzött, és nem láttam elérkezettnek az időt arra, hogy kirakjam az asztalra.
Éreztem, ahogy a lehetőségeim kisétálnak a vendéglőből, pusztán a velem szemben támasztott követelmények maradnak a társaságban.
Szerencsémre a Hölgy ekkor visszatért a tányérjába, és észrevehetően idegenkedni kezdett a benne találtaktól.
Szimpatikus lett nekem.
Szavak helyett végre tettekre volt szükség.
Nagyobb mennyiségű italt rendeltem a felszolgálótól, átnyúltam az asztal fölött és magam elé tettem a Hölgy tányérját.
Ragyogó pillanat volt, ahogy rágás nélkül beburkoltam az egész förtelmet.
A vendégem hálásan felsóhajtott, megenyhült és ejtette a témát.
A belgyógyászom később azt nyilatkozta, hogy három nap múlva már kutyabajom sem lesz.
Az analitikusom szerint azonban még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy papás-mamást játsszak bárkivel is, amíg az "anya" szót egy kád forró vízzel társítom.

posted by Pierre at Monday, December 15, 2003

 
- Mit akar valójában nálunk ? - kérdezte Verát a ravasz bevándorlási tisztviselő.
- Szeretetet és meleg vacsorát... - válaszolta viccesen a lány.







"Mi, az Egyesült Államok népe..."











Pár óra múlva Vera Európában volt.
Szuvenírként pedig megkapta a testüregeinek átvizsgálására használt gumikesztyűt.

posted by Pierre at Friday, December 12, 2003

 
Kicsit átalakult az életritmusom, megszűntek a munka-szórakozás-pihenés ciklusok, egybefolyik a nappal az éjszakával, és viszont.
Mindez jól kivehető az arcberendezésemen, mivel egybenőtt a szakállam az íriszemmel.
Ma aztán fültanúja voltam, ahogy Bori néni, az alsó szomszéd, egységbe kovácsolódott a nagy tekintélyű házmesterrel, hogy kinyomozzák végre, ki járkál éjszakánként a padláson, nehéz terheket cipekedve-húzkodva, miközben a "Tizenhat tonnát" dudorássza, dél-kőbányai akcentussal.
Fürgén visszahátráltam egy fikusz mögé, nehogy kitudódjak, és megkíséreltem kihallgatni a cselszövésüket a rajtaütés lehetőségeiről.
Mivel hajdan, amikor még a hajam a szemembe lógott, elaludtam egy monstre rock-koncert hangládái között, következésképpen mára már annyira nagyothallok, hogy csak az erőteljesebb taglejtéseket ismerem fel, most tehát addig kellett nyújtózkodnom, nyújtani a füleimet, míglen valami anyátlan gilisztaként kiestem a nyomorult fikusz mögül.
Merthogy a bűn fényre kel, még akkor is, ha a föld rejti el, csak ugye süketebb kivitelben.
Hirtelen mindketten megkukultak.
Mondom, kétségtelenül ronda látvány vagyok az utóbbi napokban, talán a Híradó is be fogja mondani.
Leporoltam magam és megpróbáltam feloldani a feszültséget valami könnyed, a házbizottságra és a kukákra tett megjegyzéssel, de a látványomtól mindketten kővé dermedtek, és többé nem is mozdultak.
Most cipelhetem fel ezeket is a padlásra.

posted by Pierre at Thursday, December 11, 2003

 
Az ember időnként revízió alá veszi az életét, feltesz önmagának kérdéseket, például mit bámul rajta a biztonsági őr, miért hord sötétedés után női ruhákat, vagy tudni szeretné, hogy ki az a fickó a tükörben.
Helyes válasz esetén megnyugszik és tovább poroszkál a világban, ahol állítólag helye van (bár ezt a feltevést záróra után sohasem osztja az étterem személyzete), rossz felelet esetén pedig legalább valamivel agyonütötte az időt.
Ma arra keresem a választ, hogy a "lenni" igének értelmezhető-e jövőideje vagy sem ?
(És mindez állítható-e egy grillcsirkére ?)

posted by Pierre at Wednesday, December 10, 2003

 
A gondolataimba mélyedve ültem a kávéházban, amikor mennydörgésszerűen az asztalomnál termett az egyik tévétársaság akciócsoportja (a keresztnevemen szólítottak !), és megkértek arra, hogy hirtelen fejtsem ki nekik a véleményemet valami igen fontos kérdésben.
A kérdés, azt hiszem a malájoknál fellépő birkahús-hiánnyal foglalkozott, amire ugyan kevés a rálátásom, de felálltam, megigazítottam a zakómat, slendriánul beletúrtam a maradék hajamba, aztán mélyen belenéztem a kamerába és kijelentettem, hogy fingom sincsen a dologról.
Még nem vagyok igazi sztár a tévéművészetben, de rögtönzésemmel jól érzékeltettem a friss szellemiségemet és művészi hitvallásomat.
A riporternő, aki annyira csúnya volt, hogy gyurmából se tudnék rondábbat csinálni, üvölteni kezdett, leállította a stábot, és megkért arra, hogy erőltessem meg egy kicsit magam, próbáljak választékos lenni, amolyan melegszívű, kedves ember benyomását keltve, tehát vegyük újra az egészet, és ne bámuljak úgy bele a lencsébe, mint egy sugárkezelt rozmár.
Hátrafordulva kifakadt, hogy ki volt az a barom, aki ENNEK a palinak akarta hallani a véleményét, bár neki már tökmindegy, úgyis csupa hülyével van körülvéve.
Fotogén arcélemnek köszönhetően már régen gondoltam arra, hogy egyszer majd felfigyelnek rám, és egy egész estét betöltő filmet készítenek a mellkasomról, bár tudom, hogy a világsztársághoz néha gyötrelmes út vezet, főleg mellkasból.
Összeszedtem hát magam.
A kávéház törzsközönsége irigykedve figyelte, ahogy sokadszorra is rám slisszol a kamera, én pedig dadogva próbálom elmondani, hogy nem tudom, mi a faszt kellene mondanom.
A riporternő elbizonytalanodott, hogy ki itt a hóhér és ki az áldozat, majd kis szünet után megszólalt:
- Uram, van még valami, amit el szeretne mondani nekünk és a világnak ?
Nem jutott eszembe semmi.
Erre összepakoltak és faképnél hagytak.
Vajon melyik műsorban leszek látható, kitakart arccal, alászinkronizálva ?

posted by Pierre at Tuesday, December 09, 2003

 
Kicsit tartok a találkozótól.
Kedvesem ugyan azt állítja, hogy a szülei "odaáig" lesznek tőlem, de az ösztönöm azt súgja, hogy a vacsora után nem akarnak majd römizni velem.
Azért megpróbálom valahogyan ámulatba ejteni őket.
Majd észveszejtően delejes leszek.



posted by Pierre at Monday, December 08, 2003

 
Felhív Anyám, hogy találkoznunk kellene, mert be akar mutatni az új palijának.
A puhafaszú ismerőseitől mindig kiráz a hideg.
Ilyenkor úgy érzem magam, mintha nyolcéves volnék, aki csak azért van az ünneplő ruhájában, hogy köszönjön szépen a bácsinak.
Inkább egyezséget kötöttem vele: felhívom minden héten legalább egyszer, ha nem basztat többé azzal, hogy miért hívom hetente csak egyszer.
Főleg kényelmi szempontok vezéreltek.

posted by Pierre at Friday, December 05, 2003

 
"És tényleg volt benned valami állat, valami magabiztosság, ami kell ahhoz, hogy letérdeltess egy közönséget." (zsürivélemény, mielőtt elzavarták a fickót kukoricát pattintgatni)
Íme, egy bőrdzsekis hurkapálcika, bitang jó hanggal.
Dávid Roland, aki talán arra is képes, hogy az orrával megérintse a köldökét.
(6 perc, és azt hiszem meg kell nyomni a play gombot hozzá.)

posted by Pierre at Thursday, December 04, 2003

 
Tudja esetleg valaki, hogy mit kell tenni egy törpenövésű, enyhén csíkozott macskával, amelyik az egyik felén malteros, a másikon pedig kitartóan vernyákol, mindeközben megállás nélkül forog a saját tengelye körül, és ostobán elégedetlenkedik a lakásajtó előtt ?
Megpróbáltam ugyan eléállni, hogy a tudtára adjam a tévedését, de mindannyiszor csak a hátába kerültem, aztán meg elszédültem, amit kihasznált a nyavalyás, és besurrant a nyitott ajtómon.
Most meg itt van a konyhámban és fújtat, amikor finom kenyérdarabokkal és halkonzervvel dobálom.
Végigpásztáztam a nagyszótárt, de nem volt benne semmiféle útmutatás.
Kéremkéremgyorsangyorsan...


posted by Pierre at Wednesday, December 03, 2003

 
Hetek óta halasztom a nagynéném látogatását, aki minden alkalommal Pi-vízzel és hátborzongató történetekkel traktál, ráadásul olyan hangon kacag, mint a szavannán portyázó hiéna.
Két napja azonban a fejemben lelassultak a folyamatok, mivel az összes gondolatom térdig gázol a takonyban.
Isten felelősségét is firtattam az egészségügyi kérdésemben, de Ő csak lemondóan ciccegett a fogai között, aztán zengett valamit a használhatatlan humán erőforrásokról.
Valami igaza mégiscsak lehet, mert napok óta rohadt lusta vagyok.
Persze nekem készülnöm kell a halálra, hiszen gyötör a láz, bedagadt a heftim, hasogatnak a fájdalmak, a torkom is nehezen nyeli az italt, tulajdonképpen félig már meg is haltam.
A pocsék éjszakám után reméltem, hogy mára teljesül a dolog másik fele is.
Reggelre minderről a tükör előtt akartam bizonyosságot szerezni.
Erre bazmeg ott álltam magam előtt: teljes ÉLETnagyságban; igaz, az átlagosnál némileg undorítóbb kivitelben.
A nagynéném látogatása tehát elkerülhetetlenné vált.

posted by Pierre at Wednesday, December 03, 2003

 
- Megyek svédbe fellépni ! - mondta Árpi, az erőművész, és közben amolyan focistásan kifújta az orrát egy parkoló autó tövében. (Valahogy úgy kell ezt csinálni, hogy az egyik orrlyukat befogja az ember, a másikon pedig gőzerővel kilövi a taknyot a légtérbe. Megy ahova sikerül. A nap végén mindig érdemes lecserélni a ruházatot.)
Árpi egyébként arról híres, hogy a szájába vesz mindenféle nehezet (repülőt, mozdonyt, meg ilyeneket), amit aztán keresztül-kasul húzogat az utcákon, közben pedig csúnyán néz.
Az úri közönség ujjongva tapsol, aztán legyint, hazamegy, és hátul a fészerben izomból ráharap a satupadra.
Árpi azonban nem ilyen hübele.
Ő a fogaival komponálja a sorsát.
- Mit csinálsz svédbe ? - faggattam a lehetőségek után tapogatózva.
- Sziklákat törnek majd a mellkasomon ! - avatott be titokzatos foglalatoskodásába.
- A svédek ?
- Ja. Lefekszek a hátamra, rám tesznek egy baszott nagy sziklát, aztán odajön egy ember kalapáccsal és rákúr egyet a kőre. Az összetörik, én fölállok és a pénztáros kifizet.
Ennyi az egész.
Ennyire egyszerű az egész, ha az ember sziklákra építi az életét.

posted by Pierre at Tuesday, December 02, 2003

 
A Menza nevű kóceráj felkészülten fogadja az esti "összeszólalkozásra" beérkező párokat.
Családvédelmi szempontból a kések tompák, a levesek tökből készülnek, az étlapok pedig fából.
A kiszolgáló személyzet tiszteletteljes és tapasztalt, észrevétlenül áll lesben, és az igénytelen, tépőzáras ruházatuk alkalomadtán könnyen lecserélhető a hátsó helységben.
Kiváló ez a hely egy feszültségterhes szombat estére.
Rövid bemelegítő szóváltás után Kedvesemmel megrendeltük, az álláspontjaink védelméhez nélkülözhetetlen kellékeket, majd belekezdtünk a "másikat hibáztató" hadműveletbe.
Az Ő árnyoldalait feszegető expozém gyengécskére sikeredett, így azonnal lépéshátrányba kerültem a hadszíntéren.
Mázlimra a pincér érzékelte segélykérő tekintetemet, és villámgyorsan az asztalunkhoz érkezett, ahol taktikai sertepertélést folytatott.
Csöppnyi előny dukál annak, aki majd a számlát rendezi...
Kedvesem szerencsére túlontúl egyszerű taktikát választott, így mesterkedésére könnyen riposztozhattam.
Megpróbáltam azt az érzést kelteni benne, hogy NEKEM van igazam, ezért erőből érveltem.
Stílusosan homlokon vertem a faétlappal.
Szorult morális helyzetekben találékony és tetterős emberre van szükség, aki meggyőzően tud élni a keze ügyébe került lehetőségekkel, és a gyengeségnek legcsekélyebb jelét sem mutatja.
Kedvesem csak pislogott, mint egy denevér a déli verőn, majd vészjóslóan felemelte a levesét.
Utólag analizálva, meglehetősen bárdolatlan reakció volt ez az én intellektuális érveimmel szemben, ám nem akartam a maradék szombat estémet a nyakamba zúdított töklevessel megosztani, ezért meghajoltam a hadműveletének jól kidolgozott logikája előtt.
Igyekeztem azért nem összeroppanni, és a félhomályban megmarkoltam a cselből odakészített a tompított evőeszközök egyikét.
Ő sem tétlenkedett sokat, és az érvei mellett felsorakoztatott néhány porcelán sószórót is.
Ráadásul egy agyafúrt manőverrel megszerezte a dédelgetett faétlapomat is, amivel aztán rendszeres időközönként tarkón baszott, csak úgy a rend kedvéért.
Ettől persze hamarosan elveszítettem a térlátásomat, megzavarodtam, végül magamhoz rántottam Őt, és a belharc során megharaptam az orrát.
Ezt Ő félreértette, és visszakézből szájon csókolt.
A szellemi csetepaténk végén kiegyeztünk egy döntetlenben.
Fizetéskor a személyzet két Melbára pontozta le az aktusunkat, ami nem túl meggyőző, de elfogadható minősítés.
A velünk átellenben ülő párt három bonbonra értékelték, igaz, ott a végén a férfi infarktust kapott és a nő fizetett.
Viszont mi karonfogva, a saját lábunkon sétálhattunk ki az étteremből.

posted by Pierre at Monday, December 01, 2003

 
Az Olcsó Harsona eheti tartalmából:

- Szandi vidám jódlival ébreszti a szomszédokat, és szoptat
- Havas Henrik könyvet ír Garamvölgyi Lászlóról "Gyógyegér"címmel
- Kiszel Tünde, a híres magyar jetilány gyermekének legújabb fotói, seggből
- Zámbó Jimmy
- Marsi Anikó: "Mire felébredtem, ekkora lett !" (melltáró riport)
- Bajor Imre vicceseket mond (fotó)
- Pokrivtsák Mónika és az egyben lenyelt szafaládé
- Szatyor, a személyiségzavarral küzdő spermadonor jótékony cselekedetei a "Boldogtalan Szűzleányok" kollégiumában (egészen mély interjú)


posted by Pierre at Friday, November 28, 2003

 
Vannak elpusztíthatatlan dolgok.
Ilyen a Cosa Nostra, a hónaljszagom, vagy anyám rettenetes piskótája.
És ilyen a Kedvesem érthetetlen racionalizmusa is.
Vajon miért zavarja Őt, ha én fehéregérnek öltözve sétálgatok az életében ?

posted by Pierre at Thursday, November 27, 2003

 
A tizenhét éves Zsoltika puszta látványától is sokkot kapok, de hogy húsz percig legyek vele összezárva éjszaka, egy robogó autóban, a menekülés lehetősége nélkül, az önmagában is elég ahhoz, hogy inkább dinamit-rudacskákat szopogassak a Fókusz élő adásában.
A SEGA-játékokon és a mesterséges tartósítószereken felserdült legényke, akinek teste jelentős részét márkajelzések és audio-eszközök borították, azzal ütötte agyon az időt, hogy letekerte a száguldó autó ablakát, és megpróbálta lecsulázni a mellettünk elsuhanó közlekedési táblákat.
A menetszél erős ellenfélnek bizonyult.
A slejm-csokrok mindannyiszor a homlokán csattantak, amitől Zsoltika egyre eszelősebbé vált, míg végül nyers szavak kíséretében a sofőr tudomására hozta, hogy mennyire "szar ez a verda !".
A genetikailag túlmanipulált fiúcska ezzel be is fejezte a pajtáskodást, és dacosan bedugaszolta elálló füleit valami léleképítő zenével.
Nyugtalan lettem.
Először a fejét kezdte ingaszerűen előre-hátra mozgatni, majd a lábával trappolta el a mélyebb basszusokat, aztán tátogni kezdett, mint a nagymama, a torkán akadt halszálkától, végül - mikor teljesen átizzott rajta a zeneszó dallamvilága, - felbődült, mint egy ködben tévelygő vadszamár.
A sofőr ijedtében félrekapta a kormányt, és kis híján az útszéli bozótosba hajtott.
Zsoltika értetlenül figyelte a manővert.
Nem töltöttük az időnket azzal, hogy magyarázkodjunk neki.
Innen üzenem Zsoltika édesapjának, hogy Martonvásárnál kiraktuk a verdából a kölykét, mondván innen már biztosan hazatalál.
Volt rajta egy, az orrnyergéig lehúzott, össze-visszanyálazott, fekete satyka és ha jól emlékszem mindezt praktikusan ötvözte egy "éjjel is látó" napszemüveggel.
A walkman-t a szájába tettük és leukoplaszttal rögzítettük.
Nem integettünk neki, amikor eljöttünk.

posted by Pierre at Wednesday, November 26, 2003

 
Egyéb ötlet híján felkeltem ma reggel is.

Valamikor Einstein is így kezdte, aztán nekiült kitalálni, hogy miként működik a világ.
Neki persze volt tiszta zoknija hozzá.

posted by Pierre at Tuesday, November 25, 2003

 
Az elmegyógyintézetben tett látogatásom óta, újabb pszichés betegséggel gazdagodott, az amúgy mintaszerű életem.
A kleptománia sajátossága az, hogy az elkövető nem tesz különbséget a tárgyak önértékében, hanem ugyanolyan lelkesedéssel lop el néhány színes hurkapálcát, mint egy zsák csiszolatlan gyémántot.
Ma délelőtt például, merő kalandvágyból kilenc kockacukrot csentem el a sarki kávézóból (pedig köztudottan cukor nélkül iszom a kávét).
A patikában, amíg a gyógyszerész elment az orrcseppemért, kicsórtam a pult üvege mögé állított színes prosztata-prospektust, ami révén különösen izgalmas jövőképpel gazdagodtam.
Mindegy, képtelen voltam ellenállni a késztetésnek
A sikereimen felbuzdulva, végül elmentem fodrászhoz és bizony nem volt hiába: két csinoska hajtűvel gyarapodtam.
Az analitikusom szerint nem áll jól nekem, ezért zsebre rakta őket, de én ráhagytam.
Nálunk amúgy sincs szükség rá.
A Kedvesemnek már kihullott az összes haja tőlem.

posted by Pierre at Monday, November 24, 2003

 

posted by Pierre at Saturday, November 22, 2003

 
Attila mohón és mélyet harapott a sajtos-kolbászos szendvicséből, majd a falat mellé betolt a szájába még három-négy darab ecetes uborkát.
Rágás közben bevallotta nekem, hogy nyáron (itt kortyolt egyet a banánturmixából) New York-ban volt, és rátalált Jézusra.
Azóta (itt lenyelte azt a komposztot, amit eddig csócsált) benne lakik Jézus az ő szívébe.
Higgyem el, (újabb falat, uborkákkal) nincsen csodálatosabb érzés, mint amikor megtelik az ember a Szentlélekkel, (hörpintés a hóbagoly-takonyból) és csak az ő kifogyhatatlan szeretetéből táplálkozik.
- Most is benned van ? - szegeztem Attilának a kérdést.
- Örökre magamba zártam ! - válaszolta magabiztosan.

Azt hiszem, Jézusnak esze ágában sincs kijönni onnan.
Böjt nélkül pedig ki sem férne.

posted by Pierre at Friday, November 21, 2003

 
Szokatlan csend fogadott a szobában.
Kedvesem az ablaknál állt, és ahogy félig felém fordult, a holdfény rám égette a sziluettjét.
Odaléptem hozzá, átfogtam karcsú derekát és gyengéden magamhoz vontam.
Ő szelíden mosolygott, és behunyva ártatlan szemeit, engedékenyen hozzám simult.
Testünk összehangoltan vette fel a szerelem áramvonalát.
Tenyerembe fogtam hófehér arcát, megcirógattam bársonyos fekete haját, majd a fülébe suttogtam:
"Hol a faszomba' van a távkapcsoló ?"

posted by Pierre at Thursday, November 20, 2003

 
Faterom mindig azt mondta: "Csak azok az emberek idézgetnek másoktól, akiknek nincs egyetlen önálló gondolatuk sem."
Hát, tessék.
Remélem, legalább szó szerint idéztem az öreget.


posted by Pierre at Wednesday, November 19, 2003

 
Az aranykezű fogorvos gyanúsan méregette az öcsém arcát, majd felállította a diagnózist.
- A fog. A bal alsó hatos lehet minden bajnak az okozója.
Zseniális. Én meg már azt hittem, hogy attól ilyen dagadt a feje a tesómnak, mert belül hordja a bukósisakját.
Indítványoztam a dokinak, hogy ne sokat tököljünk, szabaduljunk meg attól a nyüves hatoskától.
Öcsém riadtan felnézett.
- Nam lahat makmantani ? - kérdezte kétségbeesetten a kipeckelt szájával.
Gyerekkora óta ragaszkodik a fogaihoz.
- Megteszünk mindent... - mondta a doki, de én közbevágtam, hogy nem lehet megmenteni, ki kell húzni azonnal, és ehhez a tervhez ragaszkodtam is.
Mondtam a dokinak, hogy az öcsike szerintem fél a fogorvostól, pedig egyáltalán nem kell félni a fogorvostól, de én azért bekísértem a rendelőbe is, hogy ezzel is bátorságot öntsek belé, és bizonyítsam, hogy egyáltalán nem kell aggódnia, mert a fogorvosok igen képzett emberek és fájdalommentesen képesek kikergetni a fognyüvőket, és rajtam is látható, hogy nem ijedek meg egy fogszakorvosi rendelőtől, bármennyire is rémisztő az, és az egészséges szájhigiéne egyik feltétele a fogkefe rendszeres használata, és nekem most csak azért nyirkos a tenyerem, mert nagyon meleg van a rendelőben.
Öcsémet pedig megvigasztaltam, hogy itt bizony már nem segítenek a kifejlett népi gyógymódok, a varjúürülék meg a beléndekes füstölés, de majd faragok neki vízilóagyarból egy remek hatoskát, ami jobb lesz, mint a régi, csak férjek egyszer a szájához.
Aztán meg különben is legyen férfi, és ne szarjon be egy kezeléstől.
Az asszisztens rám nézett, majd a dokira, végül kikísért a váróba.
Csendben leültem egy székre, békésen az ölembe tettem a kezeimet.
Aztán amikor meghallottam a fogászati fúró hangját, felpattantam a helyemről és a lehető legrövidebb úton távoztam.
Lemásztam az esőcsatornán keresztül.


posted by Pierre at Wednesday, November 19, 2003

 
A szomszédomban mindennapossá váltak a veszekedések, amelyek azután tanulságos porcelántörögetéssel, vagy éppen a rendőrség kiérkezésével zárulnak.
A vita kirobbanásának az oka általában az, hogy a Férj ártatlanul hisz a férfi-nő barátságban és egyáltalán nem érti, hogy a nejét miért zavarja az, ha ő (a Férj) egy másik nővel megy moziba, vagy másnak a kezét szorongatja holdtölte alatt.
A nehézfejű Feleség mindig értetlenül tamáskodik, és reflexből lekurváz minden idegen spinét, miközben plasztikusan körberajzolja, hogy mit is gondol az ilyesféle "barátokról".
Tegnap itt néhány részlet sajnos kimaradt előttem, mert a pont annál a falnál robbant fel egy aknavető gránát, amit a másik oldalról a fülemmel támasztottam.
Mire visszanyertem a hallásomat, addigra sajnos követhetetlenné vált számomra a sűrű érvelés, és én magam nem rendelkezem kellő láttató erővel, hogy visszaadhassam a szélsőséges állításokkal és képtelen fogadkozásokkal tarkított fenyegetőzéseket.
A vita egyhangúságát igazolja, hogy a zárójelenet minden este ugyanaz: mindketten meggyőzően biztosítják a másikat arról, hogy a rendes esti mészárlás után milyen örömteli lesz az életük majd egy nyugodt fegyházban.
Én nem értem, hogy művelt, intelligens nők, miért nem képesek elfogadni, hogy egy férfi túlteszi magát az ellenkező nem szexuális vonzerején, és barátként képes tisztelni bármilyen nőt, akinek kellő nagyságú mellei vannak.
Érzem, hogy nem vagyok egyedül kiszélesedett látókörömmel.
A kérdést ezért szívesen megvitatnám olyan felvilágosult nőkkel is, akik érzékenyek erre a témára, és küldenek nekem magukról egy egészalakos fényképet.

posted by Pierre at Tuesday, November 18, 2003

 
Egy linzertészta is nagyobb küzdelemre késztet egy kezdő szakácsnőt, mint amit Ramdane Serdjane mutatott be a szombat esti bayreuth-i bokszmeccsen Erdei Zsolt ellen.
Esetleg a magyar fiú rossz lehelete okozta a tutyi-mutyi francia vesztét, bár az is lehet, hogy a gall inkább a Wagner-fesztiválra készült, hiszen már az első menet elején részleteket adott elő Lohengrin legkisebb, de még lóbálható testrészéből.
Az igazi boksz szelleme eddig elkerülte Erdei Zsoltot, mint ahogyan a mozgásképes öklözők is.
Ideje lenne végre kilépni a homokozóból, eldobni a lapátkát és a vödröcskét, aztán jól homlokon baszni egy vérbeli harcost.
Ahogy azt Manny Pacquiao tette vasárnap hajnalban Marco Antonio Barrera ellen.
Azon a meccsen bezzeg az első sorokban ülő temetkezési vállalkozók is elégedetten ugráltak fel a helyükről, indulatos kiáltásokkal maguknak követelve az áldozatot.
Ott nem volt finnya.
Két férfi küzdött meg egymással.

posted by Pierre at Monday, November 17, 2003

 
Vacsora után felvettem a jambósapkámat és nekilódultam, hogy kidolgozott légzéstechnikával felfussak a hegyre, mert valahol azt olvastam, hogy az nagyon egészséges.
Huszonkilenc méter megtétele után olyan hangot hallattam, mint egy szigeteletlen ablakon átsüvítő huzat.
A tüdőm lemondóan legyintett egyet és magamra hagyott.
A látásom és a járásom dettó.
A meggörnyedten, a térdemre támaszkodva próbáltam az alapfunkcióimhoz elengedhetetlen mennyiségű oxigént juttatni a szervezetembe.
A fejemben ekkor már valami feketemise zajlott, ahol a megszállott ministránsok vért követeltek sátáni ünnepélyükhöz.
Emlékszem arra is, hogy egy osztrigaarcú fiatalember megállt mellettem és barátságosan hátba paskolt, hogy ne hívjon-e mentőt.
Megráztam a fejem, és a tarkómra toltam a jambót.
- Talán olyan rosszul nézek ki ? - kérdeztem zihálva, mert a feszült percekben mindig a legostobább kérdések jutnak az eszembe.
A fickó megnyugtatott.
Szerinte nem néztem ki rosszabbul, mint maga a fiatal Robert Redford, egy híres filmjének súlyosan megrongált kópiájában.
Négykézláb hazamásztam és otthon már éreztem is, ahogy átgázolt rajtam az Egészség.

posted by Pierre at Friday, November 14, 2003

 
Spinoza szerint minden a világon önnön létében akar tovább élni, a vaskályha például örökké vaskályha akar maradni, a jegenye pedig jegenye.
Csak azt tudnám, hogy mi a faszt képzel magáról az a borjúszelet, amit ma délután ettem.

posted by Pierre at Thursday, November 13, 2003

 
Kicsit betaknyosodtam, a szaglásom is exhumálásra szorult, ezért magamhoz vettem néhány pohár forró whisky-t, közben pedig felütöttem valami képes hetilapot, aminek az "azt csiripelik a verebek" rovatában a következő hírre lettem figyelmes:
"A festői szépségű Sarah Jessica Parker-nek, a Szex és New York című, világszerte népszerű tévésorozat sztárjának, van néhány kedvenc tréningnadrágja és pamutpólója, amelyeket még évekkel ezelőtt vett, és azóta is egész nap ezekben flangál.
Csak zuhanyozáskor válik meg tőlük, de az utóbbi néhány napban például egyáltalán nem is fürdött."
- Micsoda nő ! - sóhajtottam fel magamban.
A cikk így folytatta:
"A gyönyörű Sarah mostanság egyedül él."
Férfiasan beletöröltem az orromat az ingujjamba, és eltűnődtem a páratlan lehetőségen.
Találkoznom kellene valahogy ezzel a nővel.
Az orrom nyilvánvalóan megtette már az első lépést Sarah felé.

posted by Pierre at Thursday, November 13, 2003

 
Öcsém jutányosan vett magának egy szoláriumgépet, hogy amikor a jövő régészei ezer év múlva rátalálnak, neki akkor is egészségesen barna színű legyen a segge.
Önzetlenül javasoltam, hogy ha ennyire szeretne nyomot hagyni magáról az utókornak, akkor talán egy piramist is felhúzhatna magának a hátsó kertben, hogy Dzsószer fáraó után, KicsiSzatyor (vállalkozó és pénzbehajtó) masztabájára is rácsodálkozhassanak a jövő archeológusai.
Öcsém kelletlenül végighordozta rajtam tekintetét, majd közölte velem, hogy akkor is övé az első éjszaka joga.
A sors iróniája, hogy Öcsike, miután vacsorára megevett huszonhárom szelet rántott karajt, befeküdt a zsír új kvarcgépébe, és magzatpózban elaludt benne.
Az éjszaka hátramaradó részét végül egy salátaöntettel átitatott gyolcsruhában töltötte, kínlódva és nyöszörögve.
Reggel ugyan még nem bírta kinyitni a jobb szemét, és a kávét is csak az arcának a baloldalába csöpögtette, ám mindezt már olyan terpeszállásban tette, mint akiről hajdan a rodoszi kolosszust mintázták.
Amikor belekezdtem a múmiák túlbalzsamozásának veszélyeiről szóló beszámolómba, akkor már egész jól hallhatóan káromkodni is tudott egyet az összeszorított fogai között.
Csóró öcsém tehát nem hátrál, és halhatatlan lesz.

posted by Pierre at Wednesday, November 12, 2003

 
Amikor még visszataszító kinézetű kisfiúcska voltam, akkor állandóan apám nadrágszárának szegélyét húzkodtam, amikor elérkezett a "zöld óra", és a faterom magához szólította a Zöld Tündért.
Én is találkozni akartam ezzel a színes varanggyal, meg akartam ízlelni a jelenlétét, ballisztikus lekövetését, ami akkor - az én alabástrom-tisztaságú lelkemnek - még nem volt való.
A Zöld Tündér maga volt az abszint, egy méregerős ital, megbolondítva némi égetett cukorral és laudánummal.
Úgy gondolom, hogy Apám ezekben a zöld órákban könnyebben szemet hunyt a viselt dolgaim fölött, sőt talán még értelmet is talált a fejemben, ami nekem azóta sem sikerült, hiába is turkálok egyre mélyebben az orromban.
Aztán meghalt az apám, eltűnt az abszint, csak én maradtam továbbra is.
Visszataszító.

posted by Pierre at Tuesday, November 11, 2003

 
Mikor megérkeztem Gavras barátomhoz, ő már összetörten, egy szál faszban hevert a pamlagon.
A testének vázizomzata elunhatta magát, így ő lassan és magatehetetlenül a padlóra csúszott.
Az ilyen állapotú embereket jobb krimikben krétával körberajzolják.
Ami Gavras-ból még megmaradt, az éppen egy liter Pervij Olefin márkájú vodkával próbálta ötvözni a bánatát.
- Manyágos vagyok... - mondta nekem akadozva.
- Elfogyott a szőrtelenítőd ?
Keserűen felkacagott.
- A nőm... az én tündéralangyom...kiszeretett belőlem !
Mint az beszámolójából kiderült, Gavras egy felfokozott pillanatában megragadta a mandolinját, majd a "tündérangyalának" a házához rohant, hogy megpengesse neki férfias vágyódását.
A kalácsképű spiné helyett viszont egy kukoricán hízlalt, bajuszos férfi könyökölt ki az ablakba (a férj), aki meglehetősen szenvtelennek bizonyult az érzelmes ajánlatokra.
Gavras szeretett volna némi fazonigazítást végrehajtani a mukin, de az csak a házőrző kutyáit engedte szabadon.
Barátom a mexikói ugróbabok technikáját alkalmazva pattant a kocsijába, majd a sértett büszkeségét félretéve, padlóig nyomta a gázpedált.
Otthon aztán úrrá lett rajta a megcsalt szerető féltékeny bosszúszomja.
Mindez abban csúcsosodott ki, amikor plasztikusan előadta nekem, miként fogja kirúgni a szoknyavadász férj gerincoszlopát a koponyatetején keresztül, míg szabadon maradt kezeivel képzeletbeli lengőkkel operált az ipse állcsúcsán.
Feszültségterhes beszámolójának ezen a pontján azonban a hősszerelmes összeroppant, és zokogni kezdett.
Jobb ötletem nem lévén öntöttem neki még egy pohárral, majd az ágyába fektettem.
Az ügy állását majd átvizsgáljuk józanabb körülmények között.
Addig jobb, ha nem találkozik senki Gavras barátommal.
Csúnya látvány egy összetört szívű férfi.

posted by Pierre at Monday, November 10, 2003

 
Éppen egy fontos tárgyalásra indultam egy elsötétített üvegű hatos villamossal, amikor mellém lépett egy pazarul kicicomázott ember és azt állította, hogy ő egy bróker, meg hogy régóta ismer engem.
Nekem ugyan nem volt ismerős az arca, de emlékszem, hogy anno tőzsdecápa koromban vásároltam három darab MATÁV-részvényt, á nyolcszázhetvenkét forintért, amit aztán néhány nap elteltével nyolcszáznyolcvan forintért eladtam, ami ugyan nem rázta meg a világpiacot, ám mégis többet hozott a konyhára, mint amikor a puszta szemfogammal próbáltam fölfeszíteni a nagyapám széfjét.
- Na és... - kérdeztem vissza, miután úrrá lettem nosztalgikus izgatottságomon.
- Figyeljen rám ! Tuti üzletem van a maga számára. CSAK a maga számára...- mondta, majd egy nagyot nyelt és lopva körülnézett.
Madártávlatból részletezhetném, hogy milyen pénzügyi manővert rajzolt le nekem az ipse kettő perc alatt a Blaha Lujza téren azok részére, akik nem születtek madárnak, de maradjon csak a lényeg, ami az utolsó mondatban hangzott el:
- És azután risztelnénk azon a rahedli dohányon !
Teljesen elképedtem.
Pofonegyszerű tranzakció.
Fogom magam és mindenemet pénzzé teszem, majd ennek a szakembernek adom az összeget, aki rövid időn belül megsokszorozza és visszaszámolja a markomba azt, miközben én a nyakába borulok és áldást kérek a fejére.
Már láttam magam besétálni a kastélyomba a komornyikok és cselédek sorfala között, amikor ez a "risztelős" dolog mégiscsak szöget ütött a fejembe.
- Ácsi ! Hol itt a bibi ?
- Nincs itt bibi ! Ki van dolgozva a terv, Bélám ! - mondta elégedetten a bróker és elővett néhány papírt, hogy gyorsan kanyarítsam alá őket.
- De engem nem is Bélának hívnak ! - monologizáltam szőrszálhasogatón.
Az ipse előbb riadtan felnézett, aztán úgy szívódott fel, mint a pörköltszaft a sercliben.
Csak egy berregést és egy ajtócsukódást hallottam, a villamos pedig tovaszállt, a kastélyommal és a cselédeimmel együtt.
Egyetlen béláson múlt, hogy nem ragadtam torkon a szerencsémet.

posted by Pierre at Sunday, November 09, 2003

 
Kedvesem éppen a szokásos esti zöldség-kollekcióját fogyasztotta az étteremben, amikor belépett az idős bácsika, kezében több tucat dudvával.
Kidolgozott stratégiával lépett a gyertyák fényénél megbúvó párocskákhoz, hogy a gavallérokat ráébressze mobil virágkínálatának pillanatnyi szükségszerűségére.
- Olyan, mint a Köbüki ! - mondta a párom és egy újabb pálmalevelet tolt az arcába.
- A Köbükin bukósisak volt. Szerintem a Donald kacsára hasonlít - válaszoltam és elbűvölve figyeltem azt, amilyen jóízűen rágja Kedvesem a lombot.
- Ne csináld, mókuskám ! Tiszta Köbüki ! - mondta és félbeszakította a csócsálást.
- Donald kacsa...
Kedvesem mélyen beszívta a levegőt.
- Köbüki !
- Donal...
- Köbüki !!!
Az öreg érzelmes jelenetünk közepébe csöppent, mi pedig vérben forgó szemmel néztünk fel rá. Szó nélkül tovább lépett.
Tényleg volt benne valami köbükis, de azt taktikusan nem vallottam be.
Kazalnyi pénzt spóroltam vele.

posted by Pierre at Friday, November 07, 2003

 
Táncolás közben alapszabály, hogy ne lépj a partnered ruházatára, miközben ő a csipejét rázza, egy, mert égő, a kettő pedig az, hogy a szertelen szoknya könnyen öntudatra ébredhet és kifogásolható terepre kalandozhat.
- Bocsika - mondtam félszegen a duzzogó partneremnek, miközben lehajoltam a padlón pihegő ancúgért.
Acidos végtagjaim azonban a mozdulat közben beleakadtak a mellettem táncoló lány blúzába, amit erősen nehezményezett az ő partnere.
- Hémá ! - kiáltott fel a gülüszemű ellen-hím.
- Bocsika - mondtam megrészegülten a lány elővillant bájaitól, és kezemben az idegen ruhadarabokkal az asztalom felé indultam.
- Nemúgyvanaz ! - kiáltotta felém az idegen muki.
- Há'hogyvanaz...? - csatlakoztam illedelmesen a párbeszédbe.
Nem mintha bármilyen ütőképes tervem lett volna arra nézve, hogy "hogyvanaz", de a lányok fizikai vonzereje hatványozottan jelentkezett rajtam a második üveg vodka után, amiért készen álltam bárkivel megvitatni a szóban forgó kérdést.
- Tapizod a csajomat ?! - sivította a muksó a várostromoknál használatos hangerővel.
- Hamá' tenemteszed, pamutpöcs ! - fejtettem tovább a témát.
A fickó ekkor előreszegte az állát és olyan hangot hallatott, mint egy gyomorgörcsös harci elefánt.
Halványan derengett bennem, hogy még puszedli koromban is lovagiasan hagytam, hogy az ellenfél próbáljon először megütni, sőt kifejezetten kedveltem az efféle picsi-pacsikat, ezért magabiztosan felvettem a Szatyor-féle alapállást és úgy intettem a mukinak, ahogy azt a Matrix egy kevésbé izgalmas jelenetében láttam.
Az ilyen satuarcú véglények általában egy egyenes-horog kombinációval indítanak, amit becsukott szemmel is hárítok, aztán...
Mikor magamhoz tértem, kint már derűsen csiviteltek a madarak, noha én azt kívántam, bárcsak ne tennék.
Az ápolónő gondosan kicserélte a jeges tömlőt a fejemen, majd jókedvűen megpaskolta a pucér seggemet.
Magamra húztam a takarómat és elgondolkoztam azon, hogy újra kell vennem néhány koreográfiát abban a tetves tánciskolában.
Állítólag két hete új birkózószőnyegük is érkezett.


Szolgálati közlemény:
Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak az elégedetlenségét, akik kifejezték felém hiányérzetüket.
Jól esett, basszameg.

posted by Pierre at Thursday, November 06, 2003

 
Az utóbbi napokban zárom le az életemnek egy fejezetét.
Ugyanezekre a napokra időzítette egy bélpanaszokkal küzdő szellem is a kísértését, mert időnként elviselhetetlen gázszag terjeng a lakásomban. Hétfőtől azonban nincs keresnivalója nálam.
Jövő héten már nem fogom szopni az ujjamat, nem építgetek várakat a homokozóban és esténként nem viszem pancsikálni a gumikacsámat.
Bizonytalan lett a mackós pizsamám sorsa is.
Véget ért egy korszak.
Egy új és zabolázottabb kezdődik.
Addig azonban fel kellene oldanom valahogy a bennem lévő feszültséget.
Talán megbabrálom a gázcsapot.


posted by Pierre at Friday, October 17, 2003

 
Egyszerű koccanásos balesetnek indult.
A hölgy sokáig jobbra indexelt, azután -, ahogy az lenni szokott - balra kanyarodott.
Mi sem sokat tétováztunk.
Némi fékcsikorgást követően duplanelzonba fogtuk az idegen autót és leszakítottunk belőle néhány ócskán rögzített elemet.
Arzén barátom (a becenevét a néhai anyósától kapta) a károk felmérését követően, hányaveti kacajjal közölte a megilletődött hölggyel, hogy a rendőrségi nyomszakértő ugrálni fog örömében, mivel annyira egyértelmű a felelősség kérdése.
A lassan magához térő hölgy ezt hebehurgya ítéletnek értékelte, és a telefonálni kezdett.
Arzén szereti a hölgyeket, de nagyon zokon veszi, ha lehebehurgyázzák.
Kurtán kikapta a technikát a hölgy kezéből és az útmenti bozótosba hajította.
Arzén impulzív jelleme megsemmisítő hatással volt a nőciben felvetődő közlekedésrendészeti kérdésekre.
A papírok rendezgetése közben azonban váratlan esemény történt.
A hölgyről kiderült, hogy Arzén osztálytársa volt valamikor a porosz háború idején.
Nehéz hitelesen szavakba önteni két, valamikori osztálytárs egymásra találását.
Arzén cseppfolyóssá vált és "szépséges kankalinomnak" nevezte a kétes múltú hölgyet.
A megkönnyebbült spiné sem fukarkodott. Ő "ezüstös macikámnak" becézgette Arzént.
Úgy beszéltek egymásról, mint akiket mindeddig csak egy paraván választott el egymástól, de ennek eltűnése végre helyes rálátást biztosít a másik ember ragyogó értékeire.
Jóllehet kedvelem a társaságot, ám ez a nyomasztó eszmecsere azonnali lépést kívánt.
Mielőtt végleg elvesztették volna a lábuk alól a talajt, jeleztem feléjük, hogy "idő van !".
Hogy, hogynem, Arzén magára vállalta a vétkes szerepét, sőt még azt sem engedte meg a rozzant kankalinjának, hogy az korgó gyomorral hagyja el a tett színhelyét.
Nem ebédeltem velük.
Pedig nagyon jól főznek a Két Ökörben.

posted by Pierre at Thursday, October 16, 2003

 
Ma csé-napom van (értsd: Csekély Értelem napja), így ma annyira gyenge az elmém, hogy akár növény is lehetnék.
Mondjuk bíborhere.
James Joyce ilyenkor hosszan megvakarta a tökét, aztán az arcunkba rakta az Ulysses-t.
Gyökeret is vert a világirodalomban.
Nekem ehhez azonban túl hosszú a lábkörmöm.
Így aztán csak várom Mariskova-t, hogy engem is visszavágjon és megmentsen végre, abban a hősi fehér sálában.

posted by Pierre at Wednesday, October 15, 2003

 
Tegnap, számomra kideríthetetlen okból meghívtak a Cég jövő évi költségvetésének átnyálazására.
Tájékozottságom ebben a témában sajnos megrekedt a lábasfejűek szintjén, viszont kifogástalan eleganciával zabáltam fel az asztalon elhelyezett rágcsálnivalókat.
Valóságos háborút indítottam a ropik, kekszek, stanglik és mogyorók ellen.
Viszont az alkoholmentes frissítők is alig tudták ellensúlyozni a rám tört mélabút, amikor a gazdasági főistenünk befejezte kétórás, aggasztó beszámolóját arról, hogy milyen tetemes költségek árán lovagolhatnánk meg a pénzügyi élet háborgó tengerét.
Az igazgató titkárnője ekkor belépett és egy öblös tálnyi olajbogyóval pótolta az általam letarolt asztal választékát.
A vén kurva nem volt tekintettel a ménkű nagy méretekre, és úgy rakta a tálat az asztal közepére, hogy csak egy nyakatekert lóugrással érhetem el azt.
Éppen csak bele tudtam markolni, amikor a főkönyvelőnk belekezdett a költségvetésünk bevételi oldalába.
Ha jól emlékszem a kiadásival állította párhuzamba, de nekem beszorult a fogaim közé egy darabka mandula, amit hangos ciccegésekkel megpróbáltam kicsalogatni, miközben sajnos lemaradtam az új és takarékosabb koncepciónk várható diadaláról.
A megnövekedett adók és bérjárulékok annyira kihoztak a sodromból, hogy a sós kekszeket tartalmazó urnát dühödten öntöttem a számba.
Elképesztően nehéz hatékonyan gazdálkodni, ha az állam így kiszipolyozza a becsületes adófizetőket.
És ekkor bekövetkezett a tragédia.
A stabilitásunkhoz elengedhetetlen leépítési tervezet meghallgatása közben néhány garázda ropi a légcsövembe keresett menedéket, amitől kékeslila színben fuldokolni kezdtem.
Minden szem rám szegeződött.
A következő percekben olyan sípoló hangon vettem a levegőket, hogy egy szociális elfekvő személyzete azonnal átsegített volna a túlvilágra, ám ez a szenvtelen társaság nem vállalhatta ezt.
Dadogva mentegetőztem, mégis úgy néztek rám, mintha én lennék minden bajnak az okozója.
Végül be kellett rekeszteni az ülést MIATTAM.
Lelkileg összetört emberként álltam fel az asztaltól.
Pedig a titkárnő friss, sajtos rolókkal érkezett.

posted by Pierre at Tuesday, October 14, 2003

 
A Kalapos fickó vészjóslóan fölemelkedett és jókorát csapott az asztalra.
- Nem hiszem ! Mutasd a markodat ! - hangerősködött a vele szemben ülő kockás Zakóssal.
A Zakós előbb szomorúan a gondolataiba mélyedt, majd felállt és tétovázás nélkül fültövön baszta a Kalapost.
A tömeg elégedetten felüvöltött.
A kocsmai snóblizásnak szigorúan rögzített szabályai vannak.
Ez egy népszerű intellektuális játék, amelyben ki kell találni, hogy hány pénzérmét rejteget az ellenfél tenyere.
Ismereteim szerint azonban sehol sincsen lejegyezve az, hogy az ökölbe zárt érmék száma háromnál több lehetne, ha pedig mégis, akkor az semmiképpen nem a "snóbli" címszó alatt.
Ez a tudásbeli hiányosság volt az alappillére a Zakós fickó helyzetértékelésének.
A mostmárnem Kalapos felkecmergett a sarokból és néhány szóban vázolta szándékainak forgatókönyvét.
A legenyhébb közülük a "most kitépem a köcsög szívedet" volt és ez az ígérete azonnal népszerűvé tette az elfogulatlan közönség előtt.
A tagbaszakadt Zakós -, akit a Teremtő különösen hosszú karokkal ruházott fel és mostanában nem tudott mit kezdeni ezekkel, - izomból riposztozott, pontosan a Kalapos állcsúcsára.
A szakirodalom és a Grimm-fivérek ezt hívják varázsütésnek.
A Kalapos álláspontja hirtelen megváltozott és a megmaradt arcával végleg lezárta a konfliktus színterét.
A snóblit tehát a Zakós nyerte, mivel a játék alapszabálya szerint MINDIG be kell mutatni, hogy mit rejteget a játékos ökle.
Aszt annyi.

posted by Pierre at Monday, October 13, 2003

 
Beleuntam a munkámba - ez valami családi átok lehet rajtam, - és fügét mutattam neki.
Feltápászkodtam, aztán leténferegtem a kávézóba.
Hosszú időn keresztül szemléltem, hogy miként jön a forgalom az egyik oldalon és hogyan távozik el a másikon.
Nagyobb szünetekben tahó módon megbámultam a pincérnő méretes kebleit.
Anaxagorasz szerint a szemlélődő, erkölcsös élet teszi boldoggá az embert.
De meddig éri be az ember a megfigyelői szereppel ?

posted by Pierre at Friday, October 10, 2003

 
Amikor beléptem a bankba, a pénztáros zavartan összegereblyézte, majd elrejtette a nagyobb címleteket, a biztonsági őr pedig alig észrevehetően csőre töltötte a fegyverét.
Pedig a legszebb ruháimat vettem fel, hogy éreztessem a pillanat ünnepi mivoltát.
A fészerből előástam az acélszürke Armani öltönyöm zakóját - kicsit át is porszívóztam -, alá pedig egy vidám, okkersárga nadrágot húztam, ami talán kissé harsány, de csak addig, amíg az ember szeme hozzá nem szokik.
A bíborvörös ingem és a neonzöld nyakkendőm méltóságteljesen ölelték át a felsőtestemet.
Az aranyláncomat mindezek fölé lógattam, csakhogy lássák mindenkik.
A napszemüvegemet rendeltetésszerűen használtam, mert megbízható forrásból hallottam, hogy csak az ízléstelen kivagyik tolják a homlokukra.
A bakancsom acélbetétje kissé nehézkessé tette a járásomat, de jól ellensúlyoztam azzal, hogy egy rendkívüli trükkel kivettem belőle a fűzőket.
Nyomtam magamnak egy sorszámot és arcvonalba fejlődtem.
Mire a hármas és ötös ügyintéző előbújt a fedezéke mögül, addigra én már a hatos előtt álltam.
Kértem, hogy vegye le a kezeit a tarkójáról és ismertesse velem a számlaegyenlegemet.
Önmegtartóztató életmódomnak és az éves lekötésemnek köszönhetően nyolcvanhét forint kamattal gazdagodtam, amit egy ügyes tranzakcióval a pénztárnál fel is vehettem.
A riadtszemű pénztáros azonban nem rendelkezett száz forint alatti fizetőeszközzel, ezért várakoznom kellett, amíg a kabátja zsebeiből összegyűjtögette a nekem járó címleteket.
Hiába, a pénzvilág fejedelmei mindig zsebből fizetnek.
Kifelé menet az aprót nagyvonalúan beledobtam a lebukott bankárok önsegélyező urnájába, a többiből pedig vettem magamnak három deka töpörtyűs pogácsát.
Anyám állandóan azt mondta nekem, hogy az életben csak spórolással lehet ELŐBBRE jutni.
A kamatfizetés napján mindig eszembe jutnak a szavai.

posted by Pierre at Thursday, October 09, 2003

 
Kedvesem szerint túl sokat káromkodom.
Azt állítja, hogy Őt ez egyáltalán nem zavarja, de szeretné, hogyha a gyanútlan szüleivel való találkozáskor inkább haladó értelmiségként mutathatna be engem, semmint szénhordó kisiparosként.
Szíve szerint elkerülné azt a pillanatot, amikor az édesanyja által felszolgált főételnél felkiáltanék, hogy "ez meg mi a faszom ?!".
Ez a jóravaló lány nem akarja, hogy rossz véleménnyel legyenek rólam.
Tréningezni kezdtem és minden egyes trágár szó után száz forinttal csökkentettem a heti zsebpénzemet.
Az első napok után jelentős adósságot halmoztam fel, de elértem azt, hogy amikor a közértben rátolták a bevásárlókocsit a sarkamra, akkor szó nélkül az arcába könyököltem a tettesnek anélkül, hogy vaskos szavakkal illettem volna a picsafejű seggdugaszt.
Feszült pillanatokban tehát már úriemberhez méltóan viselkedem.
Még azt kellene megtanulnom, hogy a halkéssel ne piszkáljam az orromat.
És hogy a hetedik aperitif után már ne nyúljak az üvegért.
És az előétel közben ne kezdjek el a börtönkosztról nosztalgiázni.
És már jöhet is az a konyhából elővetülő és az asztalon materializálódó, szájbakúrt főfogás.

posted by Pierre at Wednesday, October 08, 2003

 
Reggel három dupla kávéval csöngettem be a fejembe, de csak a cseléd nyitott ajtót.
Nem is engedett tovább, csupán annyit mondott nekem, hogy a gazdája azt üzeni, még pihenni vágy, és meg még azt is, hogy kényszerből nem tud dolgozni, ezért húzzam be hamar a sötétítőfüggönyt.
Tisztelettel megkértem a cselédet, hogy mondja meg a tunya gazdájának: amennyiben az élete hátralevő részét nem akarja rabruhában tölteni, egy kőrakás mellett, csákánnyal a kezében, akkor iparkodjon, mert a határidő az határidő, és a tökeit satuba fogják szorítani.

Ez négy napja történt.
Azóta még a cseléddel sem találkoztam.

posted by Pierre at Tuesday, October 07, 2003

 
- Nem félek a haláltól ! Örömmel fogok távozni, ha megkapom a hívó szót ! - jelentette ki vakmerően a satnyábbik szektatag és bekapta az utolsó bonbont az előttünk fekvő készletből.
- Én mégúgysem, hiszen az Úrban fogok meghalni ! - próbált überelni a nagyobbik darab fickó és csalódottan kísérte végső útjára a csokoládét.
Megragadott ez az elszántság.
A satnya fürkészően körbetekintett, hogy érdemes-e még tovább szórni a halálfélelem magvait, majd így szólt:
- És ti ?
- Mink sem félünk ! - ráztuk meg kórusban a fejünket Gavras barátommal.
- Te sem ? - kérdezett a nyamvadt újra engem a hitetlenség nyomatékával.
- Nemnem, énsem, dehogy, sosem... - válaszoltam magabiztosan és még jobban lóbáltam a fejemet.
Derűs tereferének indult a tegnapi összejövetel.
A vidám hangulatunkat csak fokozta, hogy folyamatosan a halálról beszélgettünk.
Mindeddig azt hittem, hogy szeretek a halálról elmélkedni, most mégis szökni próbáltam előle.
- Hallottatok az új nyugdíjtervezetről ? - újítottam témát.
- Nocsak ! Talán hitetlen ? - kiáltott fel velem szemben a két spion.
- Te még nem is tisztultál meg Jézus vérében ! - látott át rajtam a nagyobbik, és kivillant izmos alkarja.
A gyáva Gavras hamarabb felismerte a helyzetet, felállt és sietve kiment a konyhába.
Ott hagyott engem magányosan, egy éppen kezdődő vérfürdőben.
Reméltem, hogy kint legalább felakasztja magát.
- Add a szívedet az Úrnak. - nyúlt felém a satnyábbik szektás, de védekezőn elrántottam a kezemet.
- Számolj le bűneiddel ! - dörögték kórusban és közelebb próbáltak férkőzni hozzám.
Felpattantam és a fürdőszobába vetettem magam. Kettő kulcsra zártam az ajtót.
A két halálvágyó sokáig dörömbölt még - utat keresve a lelkemhez a tölgyfán keresztül -, de a derék nyílászáró nem engedte közelebb hozzám őket.
- Akkor sem félek a haláltól... - motyogtam magamnak a mosdó fölötti tükörben.
Egyáltalán, mitől kellene félnem egy ilyen masszív tölgyfaajtó mögött ?

posted by Pierre at Monday, October 06, 2003

 
Kant szerint a Logika ősidők óta biztos úton jár.
Néha persze megtörténik, hogy az ártatlan Logikát alattomosan kézen fogja néhány pohár ital és ráveszi, hogy engedjen egy kicsit az éjszaka csábításának.
Mert mi értelme volna az éjszaka csábításának, ha senki sem engedne neki ?
A Logika szerint baromira elbizonytalanodna az éjszaka.
Hajnalra aztán rendesen kivetkőzik magából a Logika.
A rendőr tudakozódására is csak így válaszol:
- Mégis, ki a faszom lennék, Biztos Úr ? Nem ismer meg ? Hát én vagyok a Logika !
- És miért tartja a fején azt a leveses tálat ? - értetlenkedik a rendőr.
- Biztonsási...bistossság...sipsos..bipsosmági okokból. - érvel nyíltan a Logika.
A rendőr azonban nem barátja a Logikának, ezért felszólítja őt arra, hogy engedje végre el a lámpaoszlopot és haladjon hazafele.
A Logika azonban tudja, hogy szüksége van egy fix pontra, amire felépítheti önmagát, és a lámpaoszlop pont megfelel ennek a követelménynek.
Nem is tágít ettől a bizonyosságtól.
Főleg azért nem, mert nem emlékszik arra, hogy hol lakik.
Másnap a Logika mogorva és használhatatlan.
Ráadásul nem talál választ még arra a kérdésre sem, hogy mit keresett reggel az ágyában egy leveses tál.
Hiszen nincsen benne semmi logika.

posted by Pierre at Friday, October 03, 2003

 
Úgy érzem magam, mint egy nadrág, amelyiknek tévedésből az oldalába vasaltak élt.

posted by Pierre at Thursday, October 02, 2003

 
Kedvesem nem bírt a libidójával, megkörnyékezett, így aztán alapos késésbe kerültem a tegnap este.
Úgy nyargaltam végig a városon, mintegy nagy-hatótávolságú SCUD-rakéta.
A kancsal Martin-nel és a sleppjével volt találkozóm egy városszéli hotelnél.
Martin pontos ember hírében áll.
Déli virtusának köszönhetően könnyen felkapja a vizet, ha késnek vele szemben és ilyenkor hajlamos szélsőségekre ragadtatni magát.
A szálló előtt hárman vártak rám a kocsiban ücsörögve.
Begyömöszöltem magam a tetű verdájukba és egy hangos "bocsikával" borzoltam tovább a kedélyeket.
- Egy órát késtél ! - jelentette ki Martin, a kaméleonszerű tekintetével.
- Felet... - válaszoltam jelentőségteljesen az órámra tekintve.
- Egyet !
- Felet !
- Egyet ! - erősködött tovább egy baktérium alaposságával.
A vágy ugyan tovább hajtott engem, hogy folytassam ezt az izgalmasnak ígérkező párbeszédet, de nem engedtem a csábításnak.
- Nem mindegy ?! Itt vagyok és kész. - próbáltam javítani a társaság közérzetén.
- Nem, egyáltalán nem mindegy ! Mondd meg, hogy miért késtél !
Tessék, ez Martin dióhéjban.
Az ember késik egy csöppet, erre ő az okokat firtatja és magyarázatot követel.
Fájt nekem ez a hozzáállás.
Azonkívül pedig semmilyen frappáns magyarázat nem jutott az eszembe.
Lázasan kutattam valami Jó Mentség után, de csupa bagatell dolog ötlött fel bennem.
Végül a rögtönzés taktikáját választottam.
- Martin ! Mondhatnék légből kapott kifogásokat, de úgy szeretlek téged, mint a kávésbögrémet ! Első hallásra talán hihetetlennek fog tűnni a történet, de hát tudom, hogy nem hazudhatok neked. Szóval az történt, hogy a húgom felhívott...
A következő percekben hosszú és fárasztó mesébe kezdtem.
Martin tekintete eközben kiegyenesedett és együttérző pillantások közepette hallgatta késésem történetét.
- ... és akkor elástuk a kertben. Hát ezért késtem ! Sajnálom. - fejeztem be a monológomat.
- Barátom ! - mondta elérzékenyülten Martin és felhagyott a további nehezteléssel.
Egy kevéske lelkiismeretfurdalás révén tehát sínre került az estém.
Pontosabban sínre kerülhetett volna, ha nincs további két találkozóm másokkal, későbbi időpontokban.
Csakhogy időben teljesen elcsúsztam.
Tudniillik az történt, hogy felhívott a húgom...

posted by Pierre at Wednesday, October 01, 2003

 
A társaságunkban tartózkodó kicsiny japán vendég, a magyar gasztronómia vadabbik és lázasabbik vonulatával akart megismerkedni.
Nem a gulyás, a paprikás csirke, vagy egyéb rostban gazdag étel érdekelte, hanem az étkezési kultúránk felszín alatti szegletét kutatgatta.
Azt állította, hogy a vidék háttérbe szorított ételei, a torzítás lehetősége nélkül számolnak be a magyar konyha ízvilágáról.
Majd összetette a kezét és meghajolt.
Zavartan összenéztünk.
Pacal, körömpörkölt, sós mogyoró ?
Pesten este tízkor elég nehéz egy vidéki mészárszék melletti vendéglő ételkínálatát porondra ráncigálni.
A kihívás azonban elkötelezetté tett bennünket.
Mikor a pincér kihozta elénk a hosszú és vékony késsel átszúrt velős csontokat, a kicsinyke japán bizony elfehéredett. Mosolygós és elszánt arckifejezése helyére a szájtáti bámulat költözött.
Mi beletukmáltunk egy vizes pohárnyi pálinkát, mondván, hogy nemesíti a lelket és serkenti a bőr vérkeringését, majd elégedetten hátradőltünk.
Fél szemünket rajtatartva, fogadásokat kötöttünk egymás között, hogy meddig fog kitartani vendégünk.
Zoli bemutatta, hogy miként kell kicsalogatni az étket a házából.
Ütögette, fújta, piszkálta, suhintotta, kapargatta, majd elnézést kért és letörölgette ruháinkat.
Ügyetlen gyakorlati útmutatásunk ellenére, a szamuráj gondos munkával kikocogtatta a velődarabkákat és előírásszerűen felhordta a fokhagymás pirítósára.
Arcizma sem rándult közben.
Engem lenyűgözött, amilyen örömmel elfogyasztotta az adagját.
Mintha ízlett volna neki, pedig abban egyetértettünk mindannyian, hogy ez nem lehetséges.
Vagy mégis ?

posted by Pierre at Tuesday, September 30, 2003

 
Sajnos az elmúlt időszakban számtalan kritika ért engem, hogy színtelen az oldalam, csak betűk vannak rajta, pedig egy Igazi Blogger képes dokumentációval is fűszerezi bejegyzéseit.
Az agyam persze azonnal riadót fújt és csatarendbe állította mind a három sejtjének akciós potenciálját.
Az eredmény bizonyára olvashatóbbá és élvezetesebbé teszi majd ezt az oldalt.
Ha pedig nem, akkor megírom, hogy mit akart csinálni a csajom vasárnap éjszaka az orrommal.

Az első képen a "Poloska" fedőnévre hallgató titkos ügynök látható, álcázási gyakorlat közben.
Kiképzőtisztje éppen zokogni készül. (Első kép)

A második kép már más irányba tapogatózik.
A felvételen látható fickó egy érdekes üzleti ajánlatot kapott elektronikus levélben, melyben állítólag rámosolygott a szerencse, ám ő még rágódik rajta.
A hálószobai dilemmájában végül a felesége nyújt segédkezet. (Második kép. Vigyázat, fütyis !)

A harmadik felvételen pedig csak vakarom a tökömet. (Harmadik kép)

posted by Pierre at Monday, September 29, 2003

 
Népegészségügyi felhívásra tegnap megkezdtem a felkészülést a száz méteres síkfutás válogató versenyeire.
Az első futamot - két rövidke pihenővel, de - teljesítettem.
A célban azonban, az újraélesztésemet követő szívritmus-zavar tudatosította bennem, hogy a kedvenc szövetbetétes futócipőm fölött bizony eljárt az idő.
Mihamarabb le kell őt cserélnem.
Mielőtt visszeres lenne tőle a lábam.

posted by Pierre at Saturday, September 27, 2003

 
Egy családi bevásárlásokra specializálódott hipermarketben, a pékáruk között találtam rá.
Amolyan négyéves forma, ovális gyerkőc volt.
Magában szipogott és engem nézett.
A szülei valószínűleg jobb belátásra tértek és itt felejtették a kukoricapelyhek között.
Könny- és nyáltenger vette körül a kiskrapeket, ezért megpróbáltam elhatárolni magam a találkozástól.
Mielőtt azonban tovaszökellhettem volna, felüvöltött a dagadék.
Körbenéztem, de nem volt segítség. A Sors úgy döntött, hogy nekem kell dédelgetnem a kis taknyost.
A magam leghízelgőbb módján megpróbáltam közeledni sráchoz.
- Miért sírsz, dagika ? - kérdeztem jóságossá változtatva a hangomat.
Csak folytak tovább a taknyok és a nyálak.
- Hol van anyukád, vagy apukád ? - kérdeztem ostobán, hátha azt válaszolja, hogy a tizenkettes pénztárnál.
Nem válaszolt, csak magasabb fokozatra kapcsolt.
Stratégiát váltottam és lekaptam a csokis polcról egy szeletet. Bejött.
- Hogy hívnak ? - rántottam ki az ujjamat a fogai közül.
- Satyika - válaszolta, most már csokoládéba burkolva.
- Szép név. És mégis, milyen Satyika bazmeg ? - informálódtam tovább.
Újabb síróroham, újabb csokik és még mindig sehol senki.
Rejtély, hogy hova tűnnek ilyenkor az emberek.
Végül annyit ugyan sikerült kiszednem belőle, hogy az apját apunak, az az anyját pedig valami másnak szólítja, de ennél tovább nem volt hajlandó elmenni.
Kerestem rajta egy száraz felületet, megfogtam, beraktam a bevásárlókocsimba és elindultam vele, hogy leadjam egy arra alkalmas helyen.
Hogy útközben féken tartsam a bömbölését, amire csak rámutatott, azt beraktam mellé a kocsiba.
Mire a főnökasszonyhoz értünk, megteltünk.
Satyika elégedetten húzta ki a segge alól az utolsó tábla csoki maradványait és a jobb komfortérzetét növelendő, belekezdett egy doboz fülpiszkálóba.
A főnökasszony remek figura lehetett ifjúkorában, de a kereskedelemben eltöltött évek zsémbessé tették.
- Mégis, hogy képzeli ezt ?! - taktikázott a vénasszony.
- Ez nem az enyém. A takarmányok között bukkantam rá...
- Akkor kié ? És ki fizeti ki ezeket az árukat ?! - kiáltotta utánam, de én már kicsúsztam a potenciális lehetőségek közül, mert egy kétségbeesett tigrisugrással a kijárat felé vetettem magam.
Csoki- és nyálpöttyökkel díszített ruházattal tértem haza.
A lelkiismeretem is csak a harmadik pohár ital után nyúlt a távkapcsolóért.
A tévében éppen egy filmecske invitált engem "családi" bevásárlásra. Kikapcsoltam.
Lehet, hogy Satyika is csak egy reklámfigura volt ?

posted by Pierre at Friday, September 26, 2003

 
Kihasználva a vasárnapi buli emelkedett pillanatait, Omar, az arab patológus, elkészítette azt a csodaelixírt, amiből egy kupicányi adag jelentősen feljavítja az ember közérzetét, két kupica után pedig tarkón harap egy oroszlánt is.
Az ókori arab orvostudomány négy fő nedvet ismert.
A pengeagyú Omar ennél lényegesen többet.
Kezében úgy röpködtek az alkoholos üvegek, hogy elismeréssel kellett adóznom az iszlám orvosképzés viharos fejlődésének.
Omar-nak igaza volt.
Ebből a mixtúrából éppen elég egy teáskanálnyi mennyiség arra, hogy egy oszladozó hulla is bendzsózni kezdjen.
Zsuzsa sajnos nem láthatta a bemelegítő attrakciót, mivel késve érkezett, de hogy bepótolja a lemaradását, felhajtott hirtelen egy vizes pohárnyit ebből a kotyvalékból, mielőtt bárki közülünk legalábbis megköszörülhette volna a torkát.
Feszült, de fürkésző csend támadt.
Minden szem -érdeklődőn- Zsuzsára szegeződött, aki a foxtrott alaplépéseit kombinálva a falhoz tántorgott, majd a szája elé kapta a kezét, mint aki attól fél, hogy bajsza nőtt, csuklott egyet, majd szemlátomást elunva az életet, elájult.
Mi, akik távolból tanúsított együttérzés módszerét választottuk, most ugyanolyan érdeklődőn Omar-ra néztünk, hogy vajon le tud-e kezelni egy ilyen zökkenőt.
Ő hálásan mormogott valamit Isten akaratáról, majd belepökött a markába, a hátára vette a lányt és eltűnt vele a mellékhelységben.
Félóra elteltével Zsuzsa ziláltan, rogyadozva, de a saját lábán tért vissza közénk.
Mindössze annyit mondott: "Zzssúzzsa vaggyok". Viszont ezt minden huszadik másodpercben megismételte.
A dörzsölt Omar elégedett volt az aznapi teljesítményével.
Hogy mi történt Omar és Zsuzsa között ezalatt a félórában, azt csak találgatni tudom, ám egy üvegcsével becsúsztattam ebből a varázsitalból a zsebembe, és megpróbálom rávenni a velem szemben lakó spinét egy pohárnyi randira.
Csak úgy, Isten akaratából.

posted by Pierre at Thursday, September 25, 2003

 
Volt idő, amikor a szüleim azt hitték, hogy kellő türelemmel át lehet alakítani engem valami értékessé.
Szegények nem tudják, hogy pont annyira lettem értékes, mint egy zacskó zizi.
Az egyik nagypapám - aki a bőriparban garázdálkodott -, sokáig azt vallotta, hogy az én tehetségemet is abban a szakmában kellene kamatoztatni. Arra gondolt, hogy ha majd feldolgozom magam alulról a csúcsig, akkor boldog és elégedett ember leszek.
Nem tudom, hogy mit csinálnak a bőriparban alul, de nem osztottam a lelkesedését ezzel kapcsolatban, olyannyira nem, hogy az elméletem szabadszájú kifejtése után egy konyhakéssel eredt a nyomomba és olyanokat kiáltozott utánam, hogy "megnyúzlak, az anyádszentségit !".
Mások ügyvédet, plasztikai sebészt, vagy porszívó-ügynököt láttak bennem, pedig én poéta akartam lenni.
Egy költő, egy megnemértett művész, aki a vállára veszi a világ gondjait.

"Oh, nyisd fel a szemed, hogy táguljon a horizontod,
És gondolj mindig rám, mikor a mogyis csokit bontod."

vagy

"Batári néni magányosan hámozza göcsörtös krumpliját,
Mialatt férje titokban dugja a szomszédban Mancikát."

Ez utóbbi versciklusom hallatán Batári bácsi az eszét vesztve kergetett meg egy vasvillával, pont akkor, amikor rájöttem, hogy a világon a legjobban magányra és egy bögre kakaóra van szükségem.
Megfigyeléseimet zsákszámra öntöttem a környezetemre.
A szomszédok rettegve húzták le a redőnyöket és engedték szabadon a kutyáikat, amikor bekanyarodtam az utcánkba.
Azt hiszem igazi áldás voltam a környéken.
Sokan és sokszor kérleltek engem, hogy hagyjak fel a szemlélődéseim versbe foglalásával, inkább szántsak valahol máshol mélyeket.
A folytonos menekülések végül kidolgozták az izomzatomat és elnyomták a gondolataimat.
Utolsó versem a "Felmentem a tetőre és beszartam a kéménybe", egy idillikus időszak végét jelentette.
A homlokom kiszélesedett és az ábrándjaim a múlt ködébe vesztek.

Végül nem lettem költő.

posted by Pierre at Wednesday, September 24, 2003

 
A hétfői ébredés az Élet iránti ragaszkodás legnagyobb próbaköve.
Schopenhauer is a hétfő reggelt találta a legalkalmasabb időpontnak egy igazán reményteljes öngyilkossági kísérletre. (Ő később elvetette ezt a gondolatot a túlontúl tompa vajazó kése miatt és inkább Kant-ot kezdte el baszogatni.)
Ha legalább tudnék egyetlen okot arra, amiért érdemes lenne megmosni a fogamat, de... de a csajom nyakig ül a munkában, a sarki kávézó pincérnője szabadnapos, és tegnap a Juve is csak ikszet játszott a Rómával.
Ráadásul ma kellene leadnom a határidős munkát a főnökömnek, ám a felével sem lettem készen.
Hétfő reggel tehát nincsen a létnek értelme.

posted by Pierre at Monday, September 22, 2003

 
Aláírtam.
Igenis kerüljön be a Büntető Törvénykönyvbe, hogy akit állatkínzáson kapnak, az kerüljön bitófára.
(Igaz, hogy igen hosszan kellett magyaráznia nekem a hölgynek, aki az ívet szorongatta, mert egy kukkot nem értettem a dologból, de mivel jó segge volt a cafkának, és megígérte nekem, hogy az IPT-469 rendszámú kék Opel gépjármű vezetője is meglakol azért, amiért bevágott elém és hirtelen fékezésre kényszerített a Rákóczi úton - ezt az igényemet csak egy csillagocskával kellett jeleznem az íven -, akkor én megnyugodtam és odakanyarítottam a nevemet.)
Sajnos a kevés testmozgással és a túlságosan bő táplálkozással eltöltött hetek során a tekintetem kissé fénytelen lett, és a felfogásom sem a régi már, aztán azt is észrevettem, hogy a hideg leli a nőcit, amikor példának okáért a horgászok hírhedt kukac-kínzásairól faggattam, de olyan elhivatottság izzott benne és - talán már mondtam - annyira jó segge volt, hogy ejtettem a skrupulusaimat és zászlót bontottam a petíció mellett.
Én már egy hete nem kínzok állatot !
Eddig ez csak halvány, homályos ábránd volt bennem, de ettől beadványtól szilárd, eltökélt szándékká kristályosodott ez az érzés !
Nincs több állatkínzásom.
Kedden ugyan még két lövést leadtam egy ismerősöm aranyhalára, mert a gömbakvárium ijesztően felnagyította az állatot, és én ettől majdnem összetojtam magam, de aztán semmi több.
Illetve pénteken még Schulteisz bácsi kutyájának a seggébe is belerúgtam egy kisebbet a lépcsőfordulóban, mert mindig rám hozza a frászt, amikor rám vicsorog, pedig én csak barátságból szoktam csattogtatni a levélnyílásukat.
Azóta pedig semmi.
Soha már.

(Csak egyszer találnám meg azt a nyüves egeret, amelyik szétrágta a Platón Összesemet...)


posted by Pierre at Saturday, September 20, 2003

 
Tibi barátom közmondásosan cudar természetű, és a viselkedéséből is sokszor hiányzik a tapintat.
Az emberi gyengeségeinek azt hiszem az a közvetlen oka, hogy gyermekkorunkban mindig megvertem gombfociban.
Tegnap gyanútlanul meghívtam egy pohár italra egy csendes kerthelységben, hogy sorsfordító kérdésekben kérjem a tanácsát.
Arra gondoltam, hogy majd összekulcsolja az ujjait és hátradől, készen arra, hogy meghallgassa, miféle gondok emésztenek engem.
Valami rémisztő koktélt rendelt magának (szám szerint nem emlékszem hányat), és ezektől másfél órán keresztül képtelen volt másról beszélni, mint az Etiópiában fellépő súlyos LEGO-hiányról és a dél-szláv istentiszteletek kínos hátulütőiről.
Folyamatosan járt a szája és én nem bírtam felhívni magamra a figyelmét.
Aztán minden előzetes bejelentés nélkül belekezdett művészkarrierjének nyomasztó tragédiájába és az elfuserált életébe.
Szerettem volna egy franciakulccsal fejbe vágni, hogy ezzel elősegítsem az én problémám közös szublimációját, de szerszám híján csak a kidolgozott muszklimmal és egy PVC-szalvétatartóval fenyegettem meg.
Erre meglepetten rám nézett, aztán órájára, végül a fejéhez kapott és némi nehézség árán elviharzott.
Én pedig az asztalra borultam és eljátszadoztam a gondolattal, hogy felhívom Anyámat...

posted by Pierre at Friday, September 19, 2003

 
A buddhizmus szerint hasznos az aszkézis, de csak azután, ha az ember megkóstolta az élet örömeit.
Ezt a gondolatot szem előtt tartva, tegnap három tányér CSÍPŐS indiai ételt vacsoráztam.
Szörnyű éjszakám volt.
Hiába is samponoztam egész éjjel mentolos tusfürdővel a seggemet, még reggelre sem enyhült az életörömöm.
Viszont kezdem sejteni, hogy mi az a levitáció.

posted by Pierre at Thursday, September 18, 2003

 
- Haljon május elseje ! - bődült el a népszerű Művész, megnyitva ezzel azt az összejövetelt, amelynek célja Költő barátom legújabb verseinek magunkba fogadása volt.
A nagy műveltségű társaság izgatottan foglalta el a helyét, és egymást lepisszegve adták át magukat az áhítatnak.
A Művész lehajtott fejjel várta a csendet.
Az előtérben elfogyasztott ingyenFurmint és a szorosan utána küldött ingyenUnikum, ugyan kicsit darabossá tette a mozgásunkat, de én - a könyvespolcba kapaszkodva - feltűnés nélkül le tudtam rakni magam az egyik sarokba.
- Önccsél még egy pohárral nekem ! - kiáltott oda a Kübler néni a nagyothalló urának, aki sajnos beszorult két szék közé és az alkoholmámora nem engedte zergeként tovább szökellni.
- Mit akarsz ?! - ordított vissza Kübler bácsi.
- Narancslevet hozzál !
- Sárgát ?
- Ja, azt !
A félreértés valószínűsége ily módon megszűnt kettejük között.
Újabb pisszegések, míg a Művész továbbra is lehajtott fejjel várakozott.
Jó érzés lehet egy ilyen elmés és kifinomult társaságnak átadni a lírai költeményekből áradó tragikus melankóliát.
Az az ingyenUnikum nagyon jól esett nekem, ezért megkértem a mellettem már kómában heverő diákot, hogy ha elérné a palackot, akkor öntsön már nekem még egy kupicányit, persze mindezt a legnagyobb csendben tegye.
Nem szeretem a túlzott fészkelődést előadás közben. Elveszik benne a balladai félhomály.
A diák becélozta magát és keresztülhatolt az asztalig.
Az idióta mindezt egy bukóréce mozgásával tette, ezért kénytelen voltam másfelé nézni, nehogy hírbe keveredjek vele.
- Vizes pohárba jó lesz ? - kurjantott rám az asztal mellől, félreoszlatva a kétségeket, amit én kínos mosollyal nyugtáztam.
Lassan elcsendesedtünk.
Az első vers végét szenvedélyes tapsvihar fogadta. Olyan, amilyen csak ilyen műértő közönségből áradhat.
Élvezettel adóztunk a kísérteties verslábaknak és a feszített ritmusnak.
Azt hiszem a harmadik vers előadása közben történt, amikor váratlanul arra ébredtem, hogy a mellettem horkoló diák lefordult a székéről.
Jómagam nem voltam olyan állapotban, hogy felsegíthessem, de nagyon erősen rápisszentettem.
Hosszú este volt, sok zökkenővel.
A végén azonban mindannyian vállon veregettük a Költőt, gratuláltunk neki és biztosítottuk róla, hogy eljön majd az az idő, amikor az alacsonyabb műveltségű elemek is részt vesznek ilyen nagyszerű felolvasásokon.
És azok talán nem fogják keverni a Furmintot az Unikummal.

posted by Pierre at Wednesday, September 17, 2003

 
Vannak kifejezések, amelyektől elgyengülök.
Ilyenek például: a "kívánlak", vagy az "ilyen jó, még sosem volt", a "főzök neked egy kávét", esetleg a "kérem a jegyét ellenőrzésre átadni".
Ám üres tekintettel viszonzom reggelente a portás néni azon kérdését, miszerint "magáé az az zöld autó a bejáratnál ?"
Mi lehet az arcomra írva, hogy közel egy hónapja nem lankad a vén varangy, és mindennap elém vágódik ezzel az ostoba feltételezéssel ?
Ilyenkor persze én csak megrázom a fejemet és gyorsan tovább lépdelek.
Megfigyeltem, hogy senki mástól nem kérdezi, csak tőlem.
Persze, hogy így aztán nem tud közel kerülni hozzám, és hogy nem tudok elérzékenyülni az öregkori szenilitásától, amikor ilyen szemérmetlen elfogultsággal zaklat engem.
Tegnap aztán még azon is rajtakaptam, amikor délután utánam leskelődött !!!
Képtelen vagyok megérteni, hogy miért alkalmaznak ilyen bizalmatlan munkaerőt.
Mikor észrevett, akkor a hülye kérdését ismételgetve utánam rajzolta magát, és nekem minden fürgeségemre szükségem volt ahhoz, hogy lerázzam magamról a vén szipirtyót.
Csak a fokozott lélekjelenlétemnek és találékonyságomnak köszönhetem, hogy el tudtam slisszolni előle.
Igazi szerencse volt, hogy a bejáratnál hagytam az autómat.


posted by Pierre at Tuesday, September 16, 2003

 
Lemérték az IQ-mat.
Az eredményem alapján kiderült, hogy magasabb intelligenciám, mint egy gipsz-stukkónak, de kevesebb, mint egy zellernek.
Lényegesen rosszabbra számítottam.

Megjegyzés: Természetesen friss zellerre gondoltak, nem a szárítottra.

posted by Pierre at Monday, September 15, 2003

 
- Nem kell begyulladni, majd én megcsinálom ! - mondta Attila, a sofőr és ezermester.
Mindezt a puszta közepén tette, miközben felnyitotta az elakadt autónk motorháztetejét.
Első ránézésre a motor volt alatta.
Ez az a pont, ahol én mókás mutatványokkal szórakoztatom az arra tévedőket, majd a végén kitűzöm a fehér zászlót és zokogva magamba roskadok.
Nem úgy Ő, az OTTO-motorok hercege, aki azonnal diagnosztizálta a bajt.
- Eldugult a karburátor ! - mondta a hivatásos szerelők nyelvén.
- Bazmeg, azt MÉG én is tudom, hogy nincs karburátor ebben a tákolmányban ! - viszonoztam kétkedőn. - Az eladó megesküdött rá, hogy injektoros üzemmódban működik a rendszer.
- Ne szakíts félbe ! Azt akartam mondani, hogy eldugult az injektor ! - mondta ingerülten, miközben a sebészekre jellemző gondossággal feltűrte az ingujját. - Van egy csavarhúzód ?
- Melyik az ? - kérdeztem, felvéve az asszisztencia terhét.
- Amelyikkel a csavart húzzák, baszki ! - mondta indulatosan és hátrament a csomagtartóhoz.
Ezek után ügyes mozdulatokkal szétkapta a micsodát, egészen addig, amíg valami kis rugócska ki nem repült valahonnan a mélyből és szembe nem spriccelte főhősünket néhány liter benzin.
Szitkozódni kezdett (csúnya szavakkal) és azt mondta nekem, hogy keressem meg azonnal a rugót - itt neki más és fontosabb dolga akadhatott- , mert anélkül biztos nem mehetünk tovább.
Én a szememet is kinéztem, de egy fosszilizálódott madártetemen és egy nagyobbacska kipufogón kívül semmit sem találtam az aszfalton.
- Ez baj... - mondta Attila elgondolkodón, kezében egy darab motorral.
Én is átéreztem a ránehezedő felelősség súlyát, ezért azt javasoltam neki, hogy hagyjuk magára a járművet.
Ostoba módon arra gondoltam, hogyha nincs rugó, akkor más sem tud mit kezdeni ezzel az autóval.
Mi meg besétálunk a városba és a rugóboltban veszünk egyet.
- Mi lenne, ha telefonálnánk egy szerelőnek ?! - jutott eszembe hirtelen, hátha ezzel véget vetek a barátom őszülésének.
A sárga ruhába bújt szerelő sok idő múlva és sok pénzért kiszállt, káromkodott (csúnya szavakkal), hogy ki volt az a vadbarom, aki szétszedte az injektort, meg a turbófaszomat, de mi csak az erdő felé mutattunk, mondván, hogy arra futott a gazember.
Aztán sok idő múlva jött egy trailer és sok pénzért hazaszállított bennünket.
Útközben jókat röhögött azokon az ostobákon, akik hiba esetén - "képzeljük el azokat az idiótákat", - még az injektort is szétszedik, pedig manapság az az alapműveltséghez is hozzátartozik, hogy azt csak a Szentlélek tudja összeszerelni.
Mikor hazaértünk, Attila csendben kitöltött egy pohár italt és annyit mondott:
- Ha nem vagy olyan béna és megtalálod a rugót, akkor .... akkor én bizony összeszereltem volna.
Csökönyös ezermester.
Holnap meg a vízen fog járni.
Ha megtalálom a cölöpöket.

posted by Pierre at Saturday, September 13, 2003

 
Krisztus állítólag egyetlenegyszer írt le néhány szót a homokba, amit a szél azon nyomban eltörölt.
Én is hasonlóképpen jártam ma.
Sajnos egyikünk sem használta az "automatikus mentés" funkciót.
Ezután nem erőltettük a dolgot, sem Ő, sem Én.

Most pedig megyek és csodát teszek a nőmmel.

posted by Pierre at Friday, September 12, 2003

 
Nem tudom, hogy létezik-e annál könyörtelenebb dolog, mint egy erőszakos ajtócsengetésre felébredni.
Valahol olvastam egyszer, hogy Nagy Sándor alvás közben is a párnája alatt tartotta az Íliász egy súlyosabb példányát. Gondolom, amikor hírnök toppant be hozzá váratlanul, akkor azt homlokon baszta az eldugott kötettel, ezért aztán ritkán kapott rossz híreket azelőtt, mielőtt a bejárónője felhúzta a redőnyöket és csicsergő hangon fel nem hívta a figyelmét arra, hogy itt az idő elindulni Gordiuszba.
Kezembe vettem egy jatagánt és ajtót nyitottam.
Anyám állt a túloldalon.
Azt mondta, hogy nagyon rosszakat álmodott rólam és meg akart bizonyosodni arról, hogy igazak-e, mert kimondottan -így mondta,- félt engem.
Kérdeztem, hogy meg akarja-e csókolni még a homlokomat, mielőtt távozik.
Erre azt válaszolta, hogy még be sem jött.
Ez a lehetőség eddig fel sem merült bennem, de valahogy azt éreztem, hogy a lakásban uralkodó állapotok komolyan megviselnék az Ő hótiszta lelkét.
Nem csalódtam.
Sajnos az OTTHON kifejezés megítélésében homlokegyenest ellentétes eszmei irányzatot képviselünk egymással.
Arra a kérdésére, hogy nem ütötte-e fel még valami járvány a fejét a nagyszobában, csak széttártam a karom és biztosítottam róla, hogy a háziorvosom pont ilyet írt fel nekem.
Ennél a pontnál belekezdett az eltékozolt fiatalságomról szóló tanulságos történetbe, miközben sírógörcsöt kapott és áttért az unokátlanság gyötrelmes pillanataira.
Aztán amilyen gyorsan jött, olyan hamarjában távozott.
Kávét nem főzött.

Kéne egy bejárónő.


posted by Pierre at Thursday, September 11, 2003

 
Közben az öcsém is elolvasta a mai bejegyzést, és az alábbi helyreigazítást követelte tőlem:
A "veszedelmes szájszerv" helyett a "kisportolt száj" szókapcsolatot kérem olvasni.

Mintha csak emiatt kellene bánkódnia a nyomorultnak.

posted by Pierre at Wednesday, September 10, 2003

 
A történelem rémálom, fel akarok ébredni belőle. - mondta James Joyce.
Talán ő is nehezet vacsorázott, mielőtt erre a gondolatra jutott.
Vagy látta már valahol öcsém legújabb kedvesét, akit állítólag a Deák téren fedezett fel, és akit rövid ismeretség után egészen az ágyáig vonszolt.
Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy a Szatyor-klán egyik legígéretesebb tagja, hogyan képes ilyen ótvar nőkre bukkanni.
Vagy vészhelyzetekben miért nem nyúl inkább magához ?
És egyáltalán, miért járt fegyver nélkül a Deák téren ?
Ennek a lánynak olyan veszedelmes szájszerve van, hogy amikor rám mosolygott, azonnal végezni akartam magammal. Mindemellé egy patkolókovács izomzatával rendelkezik, ami ugye falbontáskor előnyös lehet, de a reggeli ébredéskor viharos gyorsasággal lelankasztja az altáji forróságot.
A harmadik bögre vodka után már nem rezzentem össze, amikor a csaj hozzám szólt.
Olyan témákat érintett, mint a sebesség helytelen megválasztása lakott területen belül, a káros életvitelből fakadó mitteszeres arcbőr, meg a korszerű táplálékkiegészítők hatása a mitokondriumokra.
Közben akaratlanul is elkalandoztam és felrémlett előttem az, ahogy az öcsém és ez a pina, együtt fényesítik majd a családi ezüstöket, miközben körülöttük kicsiny, boxerszerű gyerekek szopogatnak kreatinos nyalókákat.
Akkor tértem magamhoz, amikor bejelentették, hogy jövő hónapban eljegyzik egymást.
Az ÉN születésnapomat tűzték ki időpontnak, hogy együtt ünnepelhessünk.
Azt már csak az ajtóban tudtam meg, hogy a csaj - még most is összeszorul a torkom -, egy RENDŐR.
Lehet ennél szebb ajándék ?

posted by Pierre at Wednesday, September 10, 2003

 
- Hullának nem kézbesítünk levelet ! - mondta ellentmondást nem tűrően a postai dolgozó, az "ajánlott küldemények átvétele" ablak másik oldalán.
- Ő nem hulla ! Ő a nagypapám .... csak meghalt két hónapja. - próbálkozott innen kérlelőn, az előttem álló ügyfél-unoka.
- Postaforgalmi szempontból akkor is hullának minősül ! - felelte kellő szakértelemmel a kézbesítő.
- Nem tehetnénk most kivételt ? Kérem, legalább azt mondja meg, hogy honnan érkezett neki a levél ! - erősködött tovább az ügyfél, a kezét tördelve.
Izgatott moraj futott végig a sorban álló tömegen.
A mögöttem álló lány közelebb hajolt. A nyakamban éreztem a forró leheletét.
A postás kinézett az ablakon. Láthatóan megpróbálta elfogulatlanul átvizsgálni ezt az agyafúrt indítványt.
Miután feltérképezte az ügyfél kérésének ártalmatlanságát, elővette a levelet.
- Ez egy tértivevényes behívó parancs... - suttogta kifelé a postás, az összeesküvők hanghordozásával, miután körbeforgatta a küldeményt.
- Behívó parancs ??? Mégis hova ? - értetlenkedett az ostoba ügyfél.
- Gyermekbénulás elleni újraoltásra. - felelte nyugtalanul a postás.
Az ügyfél-unoka felröhögött.
- Azt inkább nem veszem át ! - jelentette ki magabiztosan.
A postást elöntötte a méreg.
- Nem is adnám oda ! Megmondtam, hogy a Posta hulláknak nem kézbesít ! A következőt kérem ! - zökkent vissza hivatali dolgozóba, és elvette az én értesítőmet.
Most már visszafogott lélegzettel toporogtam az ablakocska előtt.
Kényelmetlenül éreztem magam.
Egyetlen kérdés motoszkált csak bennem: vajon megkapom-e a küldeményemet ?
Néhány pillanat múlva kiderül, hogy ...
Soha ekkora megkönnyebbüléssel nem vettem át még a díjbeszedő hivatalos felszólítását.
Örömömben megcsöcsörésztem a mögöttem álló leányzót is.
Hiszen élek.
Postaforgalmi szempontból élek.

posted by Pierre at Tuesday, September 09, 2003

 
Zotyi barátom művészember.
Arcán egyáltalán nem látszik az idő múlása. Tekintete megmaradt olyan rácsodálkozónak, amilyenné pubertás korában lett, amikor egyszer a szülei rossz pillanatban nyitották rá a fürdőszobaajtót.
Sok mindent kipróbált már életében, de nem sikerült lecsillapítani magában az izzó vágyat egy időtálló, maradandó alkotásra.
Most éppen festészettel foglalkozik.
Legutóbbi munkája a nyolcvanhét éves Irmus néni aktjának megjelenítése a vásznon úgy, hogy a kagylóból kilépő Vénusz alakjában örökítette meg a nyamvadt öregasszonyt (Botticelli képe nyomán).
Irmus néni férje először elborzadt, és csak három üveg befőttet akart adni a képért, ám végül a kompozíció kivételes erejére hivatkozva, megtoldotta két használt autógumival is.
Zotyit persze egyáltalán nem érdekli a pénz.
Ha pedig pénzre lenne szüksége, akkor mindig engem tárcsáz.
Tegnap meghívott magához vacsorára.
Bár a tempera-ízű spagettije a szénhidrát különleges ízvilágába kalauzolt el, de mindez semmi nem volt ahhoz képest, amikor az étkezés után megláttam a rólam készült festményét.
A képen a fejem éppen egy ágaskodó kentaurban végződött, ami egyébként igen dicséretes nemi jelleget kölcsönzött, az amúgy hétköznapi alakomnak.
- Mi a faszom ez ? - kérdeztem egy mecénás udvariasságával.
- Hát nem szúrja ki a szemedet ? - nézett rám azzal a pubi fejével és egy megbántott művész önérzetével.
Itt elhangzott néhány csúnya szó, mindegyikre pontosan már nem emlékszem, de a szóváltás végén egy sötét alak osont ki a Balassi utca egyik kapualjából, súlyos terhet cipelve a vállán.
A lepedőkbe bugyolált teher én magam voltam.
Egy lóban végződve.

posted by Pierre at Monday, September 08, 2003

 
Ma szemérmetlenül sokáig alhattam volna, erre felébredtem reggel háromnegyed hatkor.
Erre lendületből magamévá tettem az ágyamban talált lányt, amitől viszont farkaséhes lettem.
Erre szokatlan módon bőségesen megreggeliztem, amitől teljesen szokatlan hasfájásom lett.
Erre visszabújtam az ágyamba, hogy szemérmetlenül sokáig aludjak, de szokatlan módon képtelen voltam rá, mert a lány túl sokat szöszölt körülöttem.
Erre elzavartam a lányt dolgozni és a fejemre tettem a kispárnát, hogy szemérmetlenül sokáig aludjak.
Erre szokatlan nagy csönd vett körül, amitől még jobban felébredtem.
Erre letusoltam, miközben találtam egy új izmot a könyökömben, ami azt hiszem elég szokatlan.
Erre felöltöztem és bementem az egyetemre, de útközben szokatlan álmosság tört rám.
Erre szemérmetlenül lefeküdtem egy íróasztalra, ami szokatlanul kényelmetlen volt, mert nyomta az új könyökömet.
Ma tehát szokatlanul fárasztó napom van.
Holnap jól esne szemérmetlenül sokáig aludni.

posted by Pierre at Friday, September 05, 2003

 
Karcsit a természet kiváló felsőtesttel ajándékozta meg, de a maga részéről be is fejezte a dolgot.
A muki sajnos nehézkesen gondolkozik.
Én mégis megelőlegeztem annyi intelligenciát ennek a fickónak, hogy magától megtalálja a budit egy idegen lakásban és nem fog engem éjszaka óránként felébreszteni azzal, hogy "mutassadmá' meg mégeccer, hogy hova pisájjak".
Édes Jóistenem, ha majd eljön az idő, akkor nagyot segítenél Karcsi vizelési problémáin, ha a lelkét ebből a remek külső burkolatból, esetleg egy guppiba költöztetnéd át.
Talán a szellemisége sem fog csorbulni.

posted by Pierre at Thursday, September 04, 2003

 
- Nem kell félni tőle, nem fog bántani téged ! - mondta nekem Dorina a kertben, miközben a házába parancsolt kutyája felé vettük az irányt.
Bizalmatlanságomat csak fokozta, hogy a kert azon részein, amit az állat bekalandozott, csak a reménytelen pusztulás nyomai látszódtak.
- És ha mégis fog ? - kérdeztem vissza nyirkos hangon.
- Okos és barátságos állat ! Én TUDOMÁNYOSAN foglalkozom vele, ezért tudja, hogy KIT kell szeretnie ! - válaszolta megnyugtatásképpen.
Ezen a ponton azonban valaki tévedett.
A házából kirontó borjúméretű állat ugatása és dinamikus mozgása ellen, a gazdájának "Hozzám!" parancsai pont annyira voltak hatásosak, mint a markomban szorongatott gusztustalan kutyaínyencség.
Engem körülbelül tíz méter választott el a kutyától, ami egy tájfun és egy gőzmozdony keresztezéséből származó ebnek, nem távolság.
Egy szakkönyvben egyszer azt olvastam, hogy ilyenkor hideg távolságtartásra érdemes berendezkedni a kutya ellenében és akkor az majd meglepődik és az utolsó pillanatban megtorpan.
A könyv írójának bizonyára egy elméleti munkáját olvashattam, vagy az én idegrendszeremnek kényes az egyensúlya, de nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy kivárjam ezt a pillanatot, így előbb a kutya fejéhez basztam a kezemben lévő förtelmet, majd teljesen tudománytalanul futásnak eredtem.
Állítólag ez a legrosszabb, amit tehet az ember, rám mégis nyugtatólag hatott az a lehetőség, hogy elérhetem a kertkaput.
Taktikám vezérlő elve most már a fürgeség volt.
A kapu riglijével azonban már nem volt időm vesződni, hanem egyenesen átvetettem rajta magam.
Alaposan lestukkoltam a veteményest, de soha ennyire jól még nem esett az áldott anyaföld íze.
A kutya bosszúsan fordult vissza a röhögéstől könnyező gazdájához. Talán kedvét szegte az, hogy nem hagytam tovább szeretgetni magam.
Egyáltalán, miért lenne fontos nekem, hogy szeressen engem más kutyája ?!

posted by Pierre at Wednesday, September 03, 2003

 
KicsiPi hatodikos bizonyítványa tulajdonképpen kimerítette a becsületsértés tényét.
Ő ezt úgy magyarázta, hogy a tanárok által felvetett témák nem estek egybe az ő érdeklődésével.
KicsiPi apja nem osztotta ezt a gyakorlatias szemléletet, neki sokkal inkább úgy tűnt, hogy tompaagyú elsőszülött csemetéje letért az ideális kisfiúk számára meghatározott keskeny ösvényről és elérkezettnek látta az időt arra, hogy kellő szigorral tegye karakteresebbé fiának arculatát.
Közben olyan kényes kérdésekre is kitért, hogy mennyire fontos a tanulás, merthogy non scholea, sed vitae discimus (nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk), de Seneca és üzenete sivár alternatívát jelentett a lányok kivillanó bugyija és a focipálya ellenében.
Ráadásul kezdődött a szünidő és KicsiPi szervezete erősödni, gyarapodni kívánt.
KicsiPi azonban két hétig szobafogságban elmélkedhetett.
Ez idő alatt kifulladásig morzsolgatta a tapasztalatokra éhesen domborodó legénységét.
Közben valami isteni beavatkozásnak köszönhetően, végre megérthette Seneca üzenetét.
Ugyanis KicsiPi rejszolás közben megvilágosodott.

posted by Pierre at Tuesday, September 02, 2003

 
Nagyon nehéz uralkodnia magán az embernek akkor, amikor az egyik legjobb barátja adja fel a férfiúi szabadságát, ráadásul egy olyan nő miatt, akinek az arca olyan, mint egy zsázsaágyás, a teste pedig egyáltalán nem tartalmaz mérhető mennyiségű agyvelőt.
Zokogtam, amikor Gábor barátom kimondta az IGENT, igen zokogtam, mint Napóleon tette azt Moszkva alatt, amikor rájött, hogy kevés meleg alsót vitt magával és a boltok is bezártak már.
Hogy Gábort milyen okkult praktikával csábította el ez a némber, arról egyszer majd fellebbentem a fátylat, de most kötelez a titoktartás, aztán az is van, hogy ha megszegem a fogadalmam, akkor állítólag soha többet nem tudnék mit kezdeni férfidíszemmel, amely ma még oly kisfiús virgoncsággal mond ellent a gravitáció törvényeinek.
Nem mintha hinnék a bűvöletben, de mégis.
Megpróbáltam azért vidáman feldolgozni a történteket, de attól szerintem még Jóbnak is behabzott volna a szája, amikor a nőcske a kötelező (!) tánc alatt azt mondta nekem, "a férjem barátja, az én barátom is, tehát mostantól szeretni foglak !"
Ekkor a gondolataimat végleg beterítette sötét palástjával az a vízió, hogy ez a nő rövidesen el fog szaporodni ebben a világban és hogy minden egyes tüszőrepedése csökkenti Gábor barátom esélyeit arra, hogy ezentúl boldog és önfeledt emberként dagonyázhasson ismét gyermekkori barátaival.
És én mindezt az aláírásommal hitelesítettem.
Azóta próbálom magamba sulykolni, hogy "a barátom felesége, az én...."

posted by Pierre at Monday, September 01, 2003

 
A regressziós hipnózis segítségével megtudtam, hogy előző életemben könyvtáros voltam.
Ma éjjel egy kísérteties hang arra figyelmeztetett, hogy vigyem végre vissza a nálam maradt könyveket.
Ez aztán a szívás.
És még mennyi lesz a késedelmi díj...

posted by Pierre at Friday, August 29, 2003

 
Idős bácsika volt a buszvégállomáson, szürke zakóban, szürke nadrágban, szürke cipőben, szürke táskával, visszafogott eleganciával.
Piciny kis ezüst kártyácska jelezte az ingén, hogy kicsoda ő, és melyik egyház Nagyfőnökének szerez híveket.
Talán el is mentem volna mellette anélkül, hogy észrevenném, ha ez az idős úr nem üvöltött volna torkaszakadtából olyanokat, hogy "szemét trógerek", meg "mocskos tolvajok" és nem rugdalta volna mindeközben a BKV pihenőbódéját olyan vehemenciával, mint aki maga a megtestesült végítélet.
A kalapja félrecsúszott merész érzületű szónoklata közben és lángbaborult fejéről komoly ájtatosságot lehetett leolvasni.
Szerettem volna többet megtudni erről az ismeretlen vallásról, ha már az idősecske lelkipásztor ilyen élvezetes demonstrációval hirdette az Igéjét.
Odamentem hát félénken a bodegához én is, és belerúgtam egy kurva nagyot, miközben telitüdőből lefaszköcsögöztem a benne ülőket.
Ez a puritán szertartás azonnal hatott: éreztem, ahogy átjár a Megváltó Hit.
Magamhoz szerettem volna ölelni az idős embert, aki rávezetett az ösvényre, az Igaz Útra, ám ekkor kilépett egy marha nagy darab ember a bódéból, és a nyüves prédikátor pedig a korát meghazudtoló fürgeséggel futásnak eredt.
Ott maradtam egyedül, támasz nélkül, félig megtérten, félig kétkedőn.
A monstrum pedig így szóla vala:
- Mi a fasz van bazmeg, neked is benyelte a szaros pénzedet a jegyautomata ?!
Egy ideig farkasszemet néztem az Antikrisztussal, aztán...
Én is gyorsan elfutottam.

posted by Pierre at Thursday, August 28, 2003

 
Sanyi barátom felesége váratlanul gondolt egyet és szült még egy gyereket.
Becsülöm a csajt.
Az első fiúcskája kicsit kövérkésre sikeredett, második pedig olyan rondára, hogy először azt hittem róla, hogy orvosi műhiba.
A harmadikban keveredtek az első kettő tulajdonságai és már csak erőszakkal lehetett visszatartani a Fókusz stábját. Ahogy a pestiek mondják olyan csúnya volt, hogy a majom visszadobta neki a perecet.
Ezidőtájt diszkréten faggatóztam Sanyinál, hogy tisztában vannak-e a korszerű fogamzásgátlás kiemelkedő eredményeivel.
Erre ő bölcs mosollyal azt válaszolta nekem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.
Végül is igaza lett.
Tegnap elmentem hozzájuk, hogy megstíröljem az új jövevényt.
Miközben magamba ittam a látványt, felkértek arra, hogy legyek én a gyerek keresztapja.
Erre aztán a legkevésbé sem számítottam. Kértem egy italt. Aztán még nyolcat.
Mit mondjak, teljesen elérzékenyültem.
Ez a negyedik srác egyébként valóban nagyszerűre sikeredett. Sőt, kifogástalanra.
És már rám is mosolygott.
Egyáltalán nem vagyok elfogult, ha azt mondom róla, hogy ideális testkontúrokkal rendelkezik és az esze is felülmúlhatatlan. Igazi belevaló kis fickó.
És már teljesen egyedül ki tudja bontani a banánt...

posted by Pierre at Wednesday, August 27, 2003

 
Pontosan 16 órát aludtam.
Arra ébredtem, hogy az arcomhoz nőtt a kispárnám.
Így aztán közös lett a huzatunk.
És az intelligenciánk.

posted by Pierre at Tuesday, August 26, 2003

 
Éppen a legfejlettebb izomzatomban álltam a téren (persze félmeztelenül, a nap felé fordított tekintettel), körülvéve celluxozott vállú, gondosan aládúcolt, köldökig tangás, szűz kóristalányokkal, amikor fékcsikorogva mellém toppant egy suttyó BMW-s, kihajolt a sötétített szélvédőjén és molesztálósan megszólított:
- Hé, buzipöcsfej !
- Mi az ábra gecó ? - trompfoltam fordulatból azonnal.
Most már megismertem a fickót.
Párduc volt az, aki két hete pirituálisan megvilágosodott az egyik Mester utcai álló-szoláriumban.
Azóta olyan az arca, mint Rockyrambónak tüsszentés előtt.
Nem csumázzuk egymást, csakis mértéktartóan.
Párduc nem szállt ki a verdájából, hanem ültőhelyében befeszítette a bicepszét felém.
Nem zuhantam össze. Válaszcsapásként a csuklyásizmomba pumpáltam vért, megszégyenítően.
A lányok felsikoltottak.

Hogy mi történt ezután ?
Fasztuggya, de érdemes idelapozni.

posted by Pierre at Monday, August 25, 2003

 
A tegnap esti összejövetelen mindenki igyekezett a legangyalibb arcát mutatni, ám mégis kínos csend fogadta a házigazda azon bejelentését, miszerint félórát késni fognak a meghívott híres és nagymellű sztárvendégek.
- De addig is itt van helyette László Mihályné néni, aki saját költeményeit fogja elszavalni, citerakísérettel. Fogyasszák sok szeretettel ! - jelentette be vidáman a szpíker.
Persze mindenki nevetett, mert senki nem hitte el ezt neki mindaddig, amíg egy falfehér öregasszony be nem tipegett a gyászos citerájával és rá nem zendített valami bronzkori merengőre, olyan karcos énekhanggal, amit medvetámadáskor hallathat a vadász, amikor rájön arra, hogy milyen kevés lőszer fért el a duplacsövű puskájában.
A tesztoszteron-gazdag tömeg segélykérően összenézett.
Én két deci vodkát töltöttem magamnak tisztán, de a mellettem álló nem elégedett meg ennyivel, mindjárt egy teli üveget vett magához.
Volt valami ízetlen gúny abban, ahogy a feszes csöcsökre kiéhezett férfitömeg elé odavetnek egy ilyen műsorszámot.
Az első két éneket még megtörten végighallgattam, aztán a hirtelen kiürült poharammal menekülési útvonal után néztem.
Mihályné néni műsora nem volt képes betölteni nálam azt az űrt, ami az esti szellemi felfokozottságomból adódott.
Néhány vendég ugyan kísérletet tett és megpróbálta szintetizálni az anyóka nyújtotta hangulatot, de még idejében sikerült elvenni tőlük a halántékukhoz szorított fegyvert.
Egy másik kapatosabb vendég - a szeszgőztől mámorosan -, inkább egy fátyoltáncot követelt az egyre magabiztosabbnak tűnő öregasszonytól, akinek valószínűleg dupla gázsit ígértek a műsor szervezői, ha bármi áron, de félóráig feltartóztatja a közönséget és még élve el is tudja hagyni a helységet.
A tömeg nem volt képes helyes megvilágításban látni ezt a produkciót.
A tömeg csöcsöket és pucér seggeket akart. Ha lehet, akkor feszes és rugalmas kivitelben.
A nénike pedig képtelen volt teljesíteni a tömeg kívánságát. Az ő lehetőségei kimerültek abban a hagyományőrzésben, amibe a feszes idomok már nem tartoztak bele.
Kínos pillanatok voltak ezek a művész és a közönsége között.
Én gyáván megfutamodtam és elhagytam a terepet, hátha valaki másban találok vigasztalást.
Meg egy kicsit meg is ijedtem attól, hogy a nénike esetleg megrészegül a lehetőségtől, nem bírjuk féken tartani és belekezd a fátyoltáncba...
posted by Pierre at Sunday, August 24, 2003